Idei évem az egyetemen úgy kezdődött, hogy az első tanítási hétre három vizsgát sűrítettem be. Gondoltam, a téli szünetben lesz elég időm készülni, fogok tanulni is, amennyit kell, de persze megszakadni nem fogok, pihenni is kell. Ebből végül az lett, hogy csak pihentem, nem foglalkoztam semmit a tanulnivalókkal, inkább próbáltam jól érezni magam és kipihenni a munkahelyi és egyéb éves fáradalmakat.

Az első vizsga kedden volt esedékes. Vasárnap mentem le az egyetemi városba, hogy nekiálljak egy kicsit foglalkozni az anyaggal. Többen mondták, hogy ez egy kicsit nehezebb vizsga lesz, legalább három nap készülés kell hozzá - nekem volt rá hozzávetőlegesen egy napom. Gondolkodtam rajta, hogy talán inkább átrakom egy másik időpontra, mert nem sok értelme van úgy elmenni, hogy nem tudok semmit, de aztán úgy döntöttem, hogy amennyit tudok, készülök a megmaradt idő alatt, aztán legfeljebb ha nem sikerül a vizsga, megpróbálom még egyszer. Így hát leküzdve a negatív gondolataimat nekiálltam megtanulni a tizenhét tételemet, amiből végül az lett, hogy egy híján az összeset sikerült egyszer elolvasnom. Nem volt valami nagy tudásom, főként gabonafajtákat kellett volna ismernem és jellemeznem, de igazából nem sok maradt meg a fejemben. Emellé még az is hozzájött, hogy az egyik vizsgáztatónak nincs valami túl jó híre... végül úgy aludtam el, hogy Istenhez fordultam: legyen meg az Ő akarata, akármi is az. Sok mindent nem tudok, ha kell, akkor elmegyek vizsgázni még egyszer... nagy kaland, előfordult már velem ilyesmi jó párszor.

Másnap reggel felkeltem, bementem nagy nyugalommal, mikor sorra kerültem, kihúztam a tételemet. És cukorrépa. Ennek a tételnek annyi előnye volt számomra a többivel szemben, hogy erre a növényre emlékeztem: nem egy tömegnövény, mint pl. a gabonafélék, és szoktam is látni, hogyan termesztik, hogy néz ki, mikor szedik ki a földből, és mire is jó tulajdonképpen. Mondhatnám, mesetételt kaptam, de nem voltam nyugodt, mert amellett hogy a tudásom a korábban látottakban merült ki, még a rosszabb hírű tanárhoz is kerültem. Mindemellett viszont nyugodt voltam, hiszen Isten akaratáért imádkoztam előző este... lesz ami lesz, elfogadom. Nem volt vesztenivalóm, nem féltem, és végül egy hármast kaptam...

Hallhattam, hogy erre a vizsgára legalább három nap készülés kell, illetve hogy az egyik tanár túl szigorú. Erre pedig én ezt tudom írni a Biblia tükrében: 

- Lukács könyve 1, 37: "Mert az Istennél semmi sem lehetetlen";

- Márk könyve 10, 27b: "Mert az Istennél minden lehetséges";

- Lukács könyve 18, 27: "Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél";

- 37. Zsoltár 5. vers: "Hagyjad az Úrra a te utaidat, majd Ő teljesíti";

- Jeremiás könyve 17. fejezet, 5. vers:" Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik..." 

A következő vizsga csütörtökön várt rám, szintén több napot és időt igénylő, de nekem megint csak másfél napom volt a készülésre. Két részből álló megmérettetés, ahol ha az egyik rész nem sikerül, akkor az egész vizsga érvénytelen. Nekiálltam, de valóban kevés volt az idő, arra elég csak, hogy az egyik vizsgarész anyagát átolvassam (és ez nem jelentette azt, hogy megmaradt a fejemben, mit is olvasok...). Másnap elmentem, gyorsan bementem a számomra nehezebb részre (amiből semmit nem tudtam elolvasni az időhiány miatt), hogy minél hamarabb túllegyek rajta és ne kelljen küszködnöm feleslegesen. Alakításom katasztrófális volt, ahogy mondani szokták, "rezgett a léc", a vizsgáztatóm meg is kérdezte, hogy a másik részből is így készültem? Mert akkor jöhetek vissza legközelebb... mondtam, arra valamivel több időm volt... ami igaz, mert azt az anyagrészt legalább át tudtam olvasni. Megkaptam a kegyelem kettesemet... utána pedig, miközben vártam néhány órát, hogy bejussak a vizsga másik részére, újra átolvastam és megtanultam az anyagot, ott már nem tudtak megszorítani. Végül hármast kaptam... délután fél ötkor jöttem ki.

Délután fél öt a legjobb időpont arra, hogy már ne tudjak lejelentkezni a másnapi, pénteki vizsgámról, ne tudjak nyomtatni az egyetemen, és ne tudjam számítógépen sem elolvasni az anyagot, mert akkor zár az olvasóterem. Kicsit nehéznek tűnt így sikeresre vizsgázni másnap... végül találkoztam egy csoporttársammal, aki kinyomtatta magának az anyagot, és így tanultunk együtt másnapra. Este már elfáradtam, meguntam, nagyjából a fél anyagot olvastam át, gondoltam majd reggel lesz időm a másik felére is, és úgy megyek majd a vizsgára. Reggel viszont későn keltem, nem volt már lehetőségem olvasgatni... nem baj, az anyag felét átnéztem, rossz dolog nem történhet. Az első kérdést ki is tudtam dolgozni, a másodikat közösen megbeszéltük, és négyest kaptam... 

Nagyon áldott hetem volt, nagyon jó osztályzatokat kaptam. És tudom, az által még inkább, hogy semmire nem volt rendesen időm tanulni, hogy nem az én érdemem, nem magamnak köszönhetem... Isten munkálkodott, Neki ez és így volt kedves! 

Ezzel egyébként nem azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem kell tanulnunk, vehetünk bármit fél vállról. Nem biztos, hogy Istennek az a kedves... én csak annyit tehettem, hogy amennyi időm maradt a vizsgákra, készültem. Nem sok, de próbálkoztam... és lehet a szándék, a harc, a küzdelem volt Istennek kedves, vagy az, hogy Rá tudtam bízni, hogy az Ő akaratát kértem. Nem tudhatom biztosra, de örülök, hogy ennyire megáldotta a hetemet és megmutatta, hogy benne kell bíznunk, nem emberekben. Hogy Nála semmi sem lehetetlen... 

Ez a nagyon áldott hét után vissza kellett jönnöm dolgozni, és talán most az egyszer volt az, hogy inkább maradtam volna az egyetemen. Tanultam volna és leraktam volna még néhány vizsgát... hogy a tizenhatból minél több sikerüljön, minél kevesebbet kelljen halasztanom. De ha munka van... ezek után csak azt kértem Istentől, hogy ha Neki kedves, akkor adjon lehetőséget, hogy még visszamehessek a vizsgaidőszakban teljesíteni még néhány tárgyat, főleg ha így megáldott a tanulásban és az eredményekben (végül pedig két hét múlva jött hozzánk egy önkéntes segítő, aki átvette a munkám nagy részét, így vissza tudtam menni az egyetemre, és egy nap alatt még két vizsgát tudtam teljesíteni).