Egy kicsit zsúfoltak mostanában napjaink, jelen pillanatban a múlt hét szerda kapcsán csapkodom szélsebesen a billentyűzetet, aztán megyünk aludni, mert késő este van már nekünk.

Az említett múlt szerdánk két nagy örömöt hozott számunkra: egyrészt megbizonyosodhattunk róla, hogy Anna valóban babát vár (erről személyesen Ő írt néhány nappal ezelőtt itt), másrészt, de emellett szinte semmi, hogy az autóvezetői tanfolyam végeként meglett a jogosítványom, így nemsokára betyárkodhatok én is az utakon. Már várom...

A babának nagyon örülünk; akárhogyan és akármilyen lesz is, természetesen szeretnénk megtartani! Ezt csak azért tartom fontosnak kiemelni, mert az elmúlt napok alatt többször szembesülhettünk vele, hallhattuk, hogy ez napjainkban nem feltétlenül természetes, amit azért sajnálok. Az orvosnak is ez volt az első kérdése: "Szeretnénk-e megtartani...?"

Furcsa és elgondolkodtató. Hát nem azért kapunk ekkora ajándékot, egy kisbabát, hogy éljünk a lehetőséggel és megtartsuk? Hogy vállaljuk, szeretetben felneveljük, és arra törekedjünk, hogy mindent megadjunk neki, amire csak szüksége van?  Ha Isten megáld, megajándékoz egy kisbabával, egy új élettel, akkor miért ne fogadnánk el? Hiszen Ő a Teremtőnk, az Ő alkotásai vagyunk mindannyian, és nem utasíthatjuk vissza Őt... még akkor sem, ha úgy érezzük, hogy nem tudnánk felnevelni a picit. Isten gondot visel az övéiről! És ezt tapasztalhatjuk meg mi is minden nap...

Meglehetősen furcsa belegondolni, hogy nemsokára apuka leszek. Annyira besűrűsödött mostanában minden, felgyorsultak az események kis életünkben... amikor egy évvel ezelőtt végre sikerült átkerülnöm levelező tagozatra, az esküvő sem volt kilátásban, nem hogy még egy kisbaba! De persze nem bánom, hogy így alakul(t)... csodálatos, hogy ilyen áldásokat élhetünk meg, hogy Isten ennyire szeret bennünket! Úgyhogy szeretettel és türelemmel várjuk a kis csöppséget...

Itt látható a drága, teljes 36mm-es nagyságában!

A másik nagy történés ezen a napon, de emellett tulajdonképpen semmiség, hogy sikerült a forgalmi vizsgám, nemsokára kézhez kapom friss autóvezetői engedélyemet. A tanfolyamot még augusztusban kezdtem el, nehéz volt úgy beosztani az időt, hogy munka és iskola, tanulás mellett még autót is meg kell tanulnom vezetni... de végül sikerült, és ezért is csak hálás tudok lenni.

A Kresz-vizsga még augusztusban volt, négy hibával lett meg, ami jónak mondható (10 hibapont a megengedett). A rutinvizsga októberben mozgalmasabban alakult, mert először elveszett a vizsgalapom (ami nélkül el se mehettem), másodszor pedig előző nap otthon felejtettem az okmányaimat, ami az új vizsgalap kiállításához kellett. De végül utánam hozták, így mehettem az új vizsgalapommal másnap... a vizsgán pedig két hibám is volt, a biztos azonban jóindulatú volt. A forgalmi pedig múlt szerdán, hát... egyáltalán nem volt nehéz, a kötelező vezetési idő (40 perc) is hamar eltelt, és első nekifutásra sikerült - annak ellenére, hogy azért nem ez a megszokott. Itt is két hibám volt... a helyszíneket lefényképeztem, így érdekesebb.

Az első egy sávtartási hiba volt kanyarodás közben. Dupla kanyarodó sáv, a külsőből indultam, és érkezéskor valamennyire belelógtam a belsőbe. Ez kizáró ok a vizsgán, de még időben ki tudtam javítani...

A másik hiba pedig egy kanyarodás közbeni sebességváltás elmaradása. Két gépkocsi között elindultam, gyorsan kikanyarodtam, csak a sebességváltó maradt elsőben, miközben adtam egy "kis" gázt...

Ezzel a két hibával véget ért egy hosszú, sokszor eléggé megterhelő időszak az életkémben. Örülök, hogy ennek is a végére értem, hogy volt időm, lehetőségem a sok egyéb elfoglaltság mellett még erre is időt szakítani...

Ilyen volt az áldott szerdánk, és nagyon örülünk, hogy így alakul az életünk!