Az elmúlt két hétben felmerült egy olyan lehetőség, hogy beköltözhetünk Vésztőre egy nagy családi házba. Mivel közben az egyetemen voltam, abban maradtunk Annámmal, hogy majd ha hazajövök, megbeszéljük (mert telefonon azért mégsem lehet mindent teljesen). Közben pedig mindketten gyártottuk az érveket és a kifogásokat...

Döntést igazából nem sikerült hoznunk, mert egyikünk menne, a másikunk maradna. Az előnyök és hátrányok is szépen gyűltek, de egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni velük. Nem tudtuk, mi lenne a megoldás... és addig nem is lehet rájönni, míg emberileg gondolkozunk.

Ma délután végre el kellett jutnunk odáig, hogy ha igazán bízunk Istenben, akkor nincsenek félelmeink, aggályaink. Akkor lerakjuk elé és Rá bízzuk ezeket, és többet nem foglalkozunk velük... nem félünk, nem aggódunk (az ellenérvek közel 100%-a ezekből állt), hanem Istenre bízzuk, és tőle várjuk a választ, a megoldást. Az számít, hogy Ő mit szeretne, mi az Ő akarata... és hálásak lehetünk, hogy Ő van nekünk, hogy Ő megmutatja nekünk, mi kedves számára. Hogy hozzá tartozhatunk, s hogy Neki gondja van ránk... nem tudhatjuk, melyik lehetőségből mit szeretne kihozni, mit miért kapunk Tőle. De tudhatjuk, hogy semmi sem véletlen, és Neki mindennel terve van...

Kb. egy órával ezelőtt döntöttünk. Miután mindent sikerült Isten elé leraknunk, már nem voltak félelmek, aggályok, önző vágyak. Tudhattuk, hogy Istennek terve lehet ezzel a lehetőséggel is, és talán pont azért merült fel, hogy az Ő céljaira használjuk fel. Ezt szeretnénk: az Ő szolgálatába állítani leendő házunkat, amit végül bérlés helyett inkább megveszünk.

Nem tudjuk még, mikor és honnan lesz meg a szükséges pénz, hogy mindent kifizessünk. De tudjuk, hogy ha Istennek kedves, akkor Ő meg fogja áldani... a házunkat, és minket magunkat is. Benne bízunk, és nem kételkedünk, nem félünk, nem aggódunk. Az Ő kezében vagyunk..! A nyár folyamán pedig költözünk.