Film: Séta a múltba

Ha már van egy blog - amit igyekszünk a lehetőségekhez képest sűrűn vezetni - , akkor úgy gondolom, nem baj, ha írunk véleményt könyvekről, filmekről is. Nem kizárólag ajánlás gyanánt, sokkal inkább a gondolatainkat szeretnénk megosztani... az első a sorban a Séta a múltba című film, melyet másodszor néztünk meg Annámmal, és mely Nicholas Sparks: A leghosszabb út című könyve alapján készült, 2002-ben. A könyv és a film között van némi különbség, de nekünk tetszett a film is.

Utánanéztem, mit lehet erről a produkcióról olvasni az interneten. A legtöbb honlapon, fórumon található leírások egy tipikus amerikai szerelmes film benyomását keltik, ahol egy fiú és egy lány egymásba szeretnek. Ez tényleg nevezhető "tipikusnak", de szerintem ez az alkotás egy kicsit több ennél... 

A lány, Jamie keresztyén tizenéves, aki arra törekszik, hogy az élet minden helyzetében hűen megélje hitét, az Úrnak tetszően élje az életét. A környezetének persze ez nem túlzottan szimpatikus, röhögnek rajta, kigúnyolják, de ő nem nagyon foglalkozik ezzel. Neki csak az a fontos, hogy az Úr akaratát teljesítse... igazából barátai, barátnői sincsenek, olyan, mintha egyedül lenne a nagyvilágban. Szabadidejében lemaradt tanulókat korrepetál, csillagokat vizsgál, tudományos könyveket olvas, amolyan csodabogár a környezete szemében.

A fiú, Landon az iskola vagányja, amolyan menő fickó, aki lazaságával sok barátot szerez magának. Mindenben benne van, ami szerinte és barátai szerint vicces, érdekes, szórakoztató. Az eleinte ártatlannak tűnő diákcsíny ötlete is az ő fejéből pattan ki, ami azonban (szerencsére nem végzetes) balesettel végződik. Büntetése: takarítás az iskolában, a színjátszókörben való szereplés és a tanulásban lemaradt tanulók felzárkóztatása - csupa olyan dolog, ami szerinte elég ciki.

Kettejük története valahol itt kezdődik, mivel Jamie is segít a lemaradt tanulóknak, illetve a színjátszókörben is szerepel... Landon eleinte tartja kemény, hűvös, elutasító stílusát, igyekszik távol tartani magát és az érzelmeit Jamie-től, azonban menthetetlenül beleszeret... és ez viszont is igaz lesz egy idő után.

Érdekes látni, hogy Landon hogyan változik, formálódik, milyen hatással van rá Jamie és az élete. Eleinte igyekszik közönyös maradni a lánnyal szemben, de az érzelmei erősebbek nála... elkezdi érdekelni a lány, az érzései, a gondolatai, és arra kezd törekedni, hogyan járjon egyre inkább az ő kedvében. 

Amitől szerintem önmagában is egy kicsit több ez a film, mint bármelyik más szerelmes történet, az Jamie jelleme, keresztyén felfogása és az, hogy halálos beteg. Érdekes elgondolkodni ezen, hogy az emberek, a fiatalok többsége hogyan viselkedne, ha a barátnőjükről vagy a barátjukról ugyanez kiderülne... hogy meg fog halni rövid időn belül, és nem tudunk ezen változtatni. Vajon mernénk-e ezt vállalni, vagy inkább elmenekülnénk, kiszállnánk a kapcsolatból, és magára hagynánk-e ezzel párunkat? És mernénk - e vállalni egy kapcsolatot úgy, hogy a másik fél keresztyén, és sokkal másabb dolgok foglalkoztatják, érdeklik, mint minket?

Landon nem gondolkodik sokat, gyorsan dönt. Neki keresztyénként és halálos betegen is szüksége van a lányra, és arra törekszik, hogy ameddig csak vele lehet, addig boldoggá tegye... harcol érte, a boldog pillanatokért, és amennyire csak lehetősége van rá, mindig mellette van, az utolsó pillanatokig.

Nem ilyennek kellene lennie minden egészséges párkapcsolatnak, házasságnak?

A mi történetünk is nagyon hasonló ahhoz, mint amit a filmben láthatunk, ezért is hagyott bennünk mély nyomokat. Boldog vagyok, hogy Anna megtalált engem, hogy Isten hozzám vezette Őt. Hogy jellemével, az életével felemelt, új utat, lehetőséget, életet mutatott nekem. Megmutatta, mi az élet értelme, hogyan érdemes élni... és azóta valóban élet az életem!

Végezetül pedig egy videó, részletekkel a filmből.

Az persze túlzás, hogy mindennel egyetértünk, ami és ahogyan a filmben történik, de nagyjából rendben van a film, így szerintem érdemes megnézni (vagy elolvasni a könyvet). És azt hiszem azon sem árt elgondolkodni, hogy mi lesz velünk a halál után...