Most, amikor tényleg véget ért a tanév az azzal kapcsolatos rengeteg papírmunkával, és mindenki pihenhet egy hetet otthon a két tábor és a tanfolyam előtt, két kérdéssel tekintek vissza én is az elmúlt, szeptember elejétől a mai napig terjedő időszakra.

Az első kérdést a 69. zsoltár 31. versével ("Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással") és a Filippibeliekhez írt levél 4. fejezet 4. versével ("Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!") kapcsolatban teszem fel, többek között magamnak is: miért adhatunk hálát Istennek az elmúlt tanévben?

Nem tudnék mindent felsorolni, annyi mindenért... Isten nagyon gazdagon megáldotta az iskolát, a tanévet, az itteni szolgálatot, és öröm megtapasztalni az Ő áldásait, az Ő gondviselését nap mint nap, és ebből élni, ezekből erőt meríteni.

Hálásak lehetünk az elmúlt és lezárt tanévért, hogy egyáltalán indulhatott új évfolyam. Hálásak lehetünk a gyerekekért, akik itt voltak, itt tanultak. Hálásak lehetünk azért, hogy akármilyen nehéz helyzetekbe is kerültünk időnként, Isten mindig megmutatta a megoldást, a kiutat is...

Hálásak lehetünk azért, hogy mindig volt mit ennünk, volt mit innunk. Nem kellett nélkülöznünk, nem vesztünk éhen (pedig vannak, akik ettől féltenek minket). Voltak munkatársaink, akik kitartóan, lelkesen végezték a feladataikat, Istenre figyelve. Nem volt komolyabb baj, sérülés,  a gyerekek is megkaphattak mindent, amire szükségük volt. 

A legfrissebb, amiért hálát adhatunk: kap az iskola egy 14 személyes autóbuszt, amivel lényegesen könnyebb lesz a gyerekeket szállítani, illetve kaptunk a múlt héten négy számítógépet is, ami könnyebbé és felszereltebbé teszi az informatika órákat...

Hálás vagyok azért is, hogy lett jogosítványom, s tudok segíteni a szállításban. Azért is, hogy szükség van az iskola átalakítására. Hogy lehet következő tanév, hogy felkészülhetünk rá, hogy van igény az iskolára és további tantermek kialakítására. Hogy áldott ez a szolgálat, és annak ellenére, hogy talán nem látszik, Isten mégis munkálkodik itt...

A második kérdés a Máté evangéliuma 7. rész 7. vers ("Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek") és a Filippibeliekhez írt levél 4. fejezet, 6. vers ("Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt") kapcsán fogalmazódott meg bennem: meghallgatja-e Isten az imádságunkat?

Nagyon sok kérdésünk, kérésünk fogalmazódott meg a tanév során Isten felé, mert ez a legjobb, amit tehetünk: Hozzá fordulunk, Őt kérdezzük, Tőle várjuk az útmutatást... és hisszük, hogy Ő válaszol is. Meg is tapasztaltuk...

Sikerült lezárni ezt a tanévet is, pedig voltak ezzel kapcsolatban is nehézségek, kérdések. Anyagilag is megvolt mindenre a fedezet, pedig voltak nehezebb helyzetek (hol nincsenek...?). A pedagógusok is végig tudták csinálni az évet, pedig nem könnyű feladattal kellett megbirkózniuk esetenként, és könnyen elfáradhattak volna (de Isten mindig megújította őket). Voltak szülők, akikért imádkoztunk, és lényegesen megváltozott a kapcsolatunk velük. Ugyanez igaz a gyerekekre is... és nem utolsósorban lettek új munkatársaink is, amikor már szükség volt rájuk. Az egyik ilyen esetről írtam korábban itt... és elmondható, hogy a következő tanévre is a több betöltendő állás közül kettőre már megvannak az Istent szolgálni vágyó lelkes keresztyének, akik úgy érzik, hogy itt van a helyük Mágoron, Isten ide hívja őket.

Ilyen Isten az, akiben hiszünk, akihez tartozunk, akinek mi gyermekei vagyunk... akinek gondja van ránk, meghallgat bennünket, látja a szükségeinket, és meg is elégít. Mindent kirendel a maga idejében és megáldja az Ő gyermekeit... válaszol a kérdésekre, kérésekre. Nem olyan Isten a miénk, aki nem létezik, nem válaszol, nem tud tenni semmit értünk, nem foglalkozik velünk... nem horoszkópokban, csillagokban, jóslásokban hiszünk, hanem az egy igaz Istenben... Akinek jelenlétét és munkálkodását nap mint nap megtapasztalhatjuk itt Mágoron!