Mai igehirdetés

Apostolok Cselekedetei 28. fejezet - mai igehirdetés néhány gondolata.

Mielőtt valaki sikeressé és elismertté válna, sok esetben és sokan leírják az embert, semmibe veszik a munkásságát, a tehetségét, az adottságait, és nem ismerik el, hogy művészi az, amit alkot. Próbálják a földbe döngölni, megalázni, összetörni, hogy semmi eredeti nincs abban, amit művészetnek nevez. Két lehetőség van az alkotó számára: vagy kiderül, hogy abszolút értéktelen és értelmetlen a munkássága, vagy hirtelen felkapják, elismert lesz és isteníteni kezdik, mint ahogyan Pál apostolról sem tudták, ki is ő valójában.

Keresztyének között is megtörténhet ugyanez: misszióba, szolgálatra indulnak azzal a meggyőződéssel, hogy Isten valamit rájuk bízott, valamit mutatott nekik, hogy ezt kell megcselekedniük az Ő nevéért, viszont ha valami rossz történik, gondok, akadályok állnak eléjük, elbizonytalanodnak és kétségbe esnek: vajon Isten valóban ezt bízta rájuk? Biztos Isten mutatta nekik ezt az utat, ezt a feladatot?

Pál apostol megtérése után elindul az Isten útján, Istent követi (megcselekedi az Ő akaratát), de mégis sok rossz történik vele. Ugyanezt saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk: Isten akaratát keresve munkálkodunk a mindennapokban, de rossz dolgok érhetnek bennünket is a misszió, a szolgálat során. A Sátánnak nem tetszik, hogy az Úréi vagyunk, hogy mellette döntöttünk és Őt akarjuk követni, szolgálni. Megtérésünk előtt, ameddig közömbösek voltunk Istennel szemben, éltük a saját életünket úgy, ahogyan az nekünk éppen tetszett, Istentől távol – ez nem zavarta a Sátánt, akinek az a célja, érdeke, hogy ne legyen kapcsolatunk Istennel. A megtérésünk azonban egy döntés Isten mellett, mellyel kifejezzük, hogy Istenhez akarunk tartozni, Őt akarjuk követni - ez már nem tetszik a Sátánnak, és arra törekszik, hogy mindenféleképpen eltávolítson bennünket Istentől, és ott támad bennünket, ahol csak tud.

A keresztyén gyülekezetekben is látható, megtapasztalható ez sokszor: testvéreink hátba támadnak, a hátunk mögött beszélnek, rosszat gondolnak vagy mondanak rólunk; ez is a Sátán támadása, mely nem egyenes, hanem alattomosan a hátunk mögül hat.

Ugyanígy ha mi magunk nem vagyunk egyenesek, a körülmények megcáfolnak bennünket.

Sok gépjárművezető embertársunk tiszteletben tartja a KRESZ szabályait, gondosan ügyelve arra, hogy semmiben se vétsenek. Igyekeznek mindent pontosan és úgy megcselekedni, ahogyan az „elő van írva”. Azonban vannak rendkívüli helyzetek a közlekedésben, amikor arra kényszerülnek, hogy áthágjuk a törvényt…

A hívők némelyike is erősen törekszik arra, hogy minden bibliai tanítást megéljenek, betartsanak, de sokszor pont a legfontosabbról feledkeznek meg: a szeretetről. Ez pedig a halálra visz…

Miből táplálkozik ez? Többek között a nagyravágyásból, az irigységből, a féltékenységből; ezek a Sátán fondorlatos támadásai, hogy távol kerüljünk Istentől, és megszegjük a szeretet parancsát. Mindent elkövet ennek érdekében, minden eszközt megragad, hogy a hívők és Isten közé álljon.

Pál felülkerekedik ezeken a gondokon, nehézségeken, ezért még inkább támadja a Sátán. Amikor a fát rakja a tűzre, a rőzséből egy mérges kígyó mászik a kezére, majd megmarja. Pál azonban lesöpri magáról és minden baj, káros következmény nélkül végzi tovább a feladatát.

Nem tudhatjuk, mikor milyen nehézség, veszély vár ránk, akár természetben, akár az emberek között. De azzal, hogy az Úr Jézus a szívünkben van, még történhetnek velünk kellemetlen helyzetek… ez az, amit sok hívő testvér nem képes, vagy nem akar elfogadni, pedig Isten nem ígér a Biblián keresztül gondtalan életet.

A tanítvány Péter egy pillanatra vette le szemét Jézusról, és egyből bűnbe esett, eltévelyedett és süllyedni kezdett. Ha a testvérünk elbotlik, mit gondolunk? Nem vezeti az Úr?

Pált megmarta a kígyó: vajon mert nem volt vele a Szentlélek? Isten azért hagyta, hogy ez megtörténjen, hogy ez által is megdicsőüljön, és megmutassa az Ő hatalmát. Pál nem esik kétségbe, nem kezd hitetlenkedni, Istent kérdőre vonni, hogy miért is történik vele mindez. Tudja, hogy neki Rómába kell mennie, és hogy el is jut oda.

Saját életünkben is nem az elbukás a baj, hanem az, ha úgy maradunk... ha nem tisztázzuk magunkat Isten előtt, nem vesszük észre magunkat és nem kérünk bocsánatot elkövetett bűneinkért.

Csodák legtöbbször a hitetlenek miatt vannak, a hívőknek nincs szüksége rájuk, mert tudják, hogy a nehézségek ellenére is Isten kezében vannak.
Amit nem az Istenért teszünk, kétes a kimenetele, azt vigyük Isten elé.