Bosszankodás és újrakezdés

Az utóbbi néhány napom elég változatos volt, írhatnám, hogy módfelett hullámzó hangulatban telt. A legfontosabb azonban az az ismételt megtapasztalás, hogy minden dolgunkkal fordulhatunk Istenhez, Ő mindig meghallgat és segít.

Több mint két hete belevágtam egy nagy pakolás - projektbe, két szombatom és egy vasárnapom is teljesen ráment a rendes - rendetlen munkaidőmön túl. Úgy éreztem, Isten indított arra, hogy belefogjak, és Ő adott végig erőt, kitartást. Ezért is nagy lelkesedéssel végeztem a dolgom, rengeteg időt, energiát áldoztam rá, és igazi örömöm volt benne.

Sajnos nem mindenkiben dolgozott ez a lelkület, elég kemény fejmosást kaptam. Bántó volt, hogy le lettem szúrva, több dologgal kapcsolatban is igazságtalanul, és rosszul esett, hogy ezt kaptam köszönet helyett. Nagyon mérges voltam, folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan védhetném meg magam, és Istent kértem, mutassa meg, hogy akkor most hol is van a helyem. Ez a helyzet, hozzáállás eléggé visszavetette a munka iránti lelkesedésemet...

Egy nap múlva (mikor már sikerült majdnem teljesen lenyugodnom) arra jutottam, hogy nem érdekel, kinek mi baja van velem, a munkámmal - főleg ha Isten indított rá, akkor folytatom tovább. Mindenkihez odamegyek, akihez kell, és nem akarom megvédeni magam, hanem bocsánatot kérni mindenkitől mindazért, amiért haragudnak rám - még akkor is, ha úgy érzem, igazságtalanul bántak velem. Ez az ötlet, gondolat új erővel töltött el, és hogy igen, van értelme tovább folytatni a munkát... nem szabad feladni, nem kell mindenért meghátrálni, és a szeretet a legfontosabb az életben, ezt kell megélnünk. Isten felemelt, s a mai nappal úgy érzem, hogy igenis itt van a helyem. Egyre több embert ismerek meg, valamelyikük most kezdett el közeledni Istenhez... és ha van ilyen irányú szolgálatom (is), akkor Istenhez kell vezetnem az embereket.

Összefoglalva elmondhatom, hogy Isten ismét utat mutatott nekem, válaszolt a kérdéseimre... felemelt a földről, új erőt, lelkesedést adott, és így folytathatom a kétkezi szolgálatomat itt, a világ közepén.