O. Mosimann: Macuda, a leprás

Mit tennénk, ha kiderülne, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk? Vagy feladnánk a harcot és nem foglalkoznánk a betegségünkkel lesz ami lesz, egyszer úgyis vége mindennek alapon, vagy pedig próbálnánk megoldást találni és a gyógyulást keresni foggal - körömmel. Amit pedig vagy megtalálunk, vagy nem... attól függően, hol keressük, és hogyan, hiszen elsősorban a lelkünknek van szüksége a gyógyulásra.

Macuda egy leprás a sok közül Japánban. Mivel gyógyíthatatlan, ezért elbocsátják a szülői házból, és az utcára kerül. Borzalmas lehet úgy élni, hogy a tested egyre inkább pusztul, nincs jövőd, és csak azt tudod, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedsz - mindemellett az utcán kell élned a betegségeddel, a társadalom kitaszítottjaként. Nem áll melletted senki, napjaid egyformák, és semmi örömöd nincs az életben.

Macuda is feladta: eleinte öngyilkos akart lenni, végül beletörődött sorsába, és élt egyik napról a másikra, próbált boldogulni, együtt élni a betegségével. Emellett megvolt a reménysége a buddhista tanokban: imádkozással, böjtöléssel talán meggyógyulhat... csalódnia kellett. Végül megismerte Jézus Krisztust, az Ő Megváltóját, és hirdette az evangéliumot, amerre csak járt - így szolgálva az ő Urát.

Meggyógyult a betegségéből? Nem. Jézus a lelkét gyógyította meg, töltötte be, és új értelmet adott életének: Őt szolgálni mindenével, amije csak van. Egy testileg haldokló ember, akinek kevés ideje van hátra, és a teste is egyre rosszabb állapotba kerül, sugározza Isten szeretetét, boldogan és kiegyensúlyozottan követi Jézust engedelmesen, és hirdeti mindenkinek az örömhírt: hogy Jézus meghalt a bűneinkért a kereszten... hiába a testi szenvedés; a belső öröm, boldogság, hogy halála után Jézushoz kerül, az Övé lehet, minden fájdalmat felülír. Macuda végül így halt meg: betegségében, de a szívében békességben Istennel. Halála után pedig Istenhez és az Ő Fiához, Jézushoz került, hiszen Jézus kereszthalála által elnyerte az örök életet a mennyben!

Velünk mi lesz halálunk után?

A rövid könyvecske elolvasható ide kattintva.