Újra itt ülök, és koptatom a billentyűzetet. Igen, mert nem önmagában a számítógép az ellenségem, hanem mindazok a veszélyek, amik benne rejlenek... nem a számítógéppel van bajom, hanem azokkal a hatásokkal, amik körbeveszik a használatát. Most tapasztalatok helyett a saját életemre vonatkoztatva következik néhány gondolatom ezzel kapcsolatban.

Bekapcsolom a gépet és elhatározom, hogy 20 percet szánok az egészre, utána megyek a dolgomra. Céltudatosan megnézem a leveleimet, a közösségi oldalt, egy - két vasúti honlapot. Ha szükséges, még egy - egy üzenetre is válaszolok gyorsan. Ezeket így le tudnám pörgetni 20 perc alatt, sokszor sikerül is. Azonban itt a veszélyforrás: akarva - akaratlanul mégis belefutok néhány érdekesnek tűnő képbe, pár cikkbe, néhány hírbe, amiket gyorsan megnézek, elolvasok. És már javában 20 percen túl járok...

Lezongorázom az első kört, megnéztem, elolvastam néhány dolgot, ami nem volt eredetileg a tervben. Talán belefér (meg aztán nem mindig 20 percre ütemezem a dolgaimat), azonban még eszembe jut, hogy ezt is meg kellene nézni, aztán ha már itt vagyok, akkor még azt is... és így szép lassan mennek az értékes percek, nő a számítógép előtt töltött idő. A külvilág megszűnt létezni, elfeledkezek az elhatározásomról, az igazán fontos dolgaimról, és nem látok, nem hallok - csak bámulom a monitort. A gyerekek veszekednek, de nem jut el a tudatomig, mert csak nézek ki a fejemből megkötözve, olvasom a mindenféle okosságot, hagyom, hogy ezek sodorjanak egyre inkább a valós élettől... pedig lenne jócskán dolgom, és mégis...

Annyira bele tudok merülni, hogy tényleg se nem látok, se nem hallok. Csak szívom magamba a mindenféle hasznos (vagy kevésbé hasznos) információt, elfelejtek gondolkodni és eszembe se jut, mennyi dolgom lenne a valós életben. Az idő csak rohan, és a saját hülyeségem, megkötözöttségem miatt nem jutok a munkáimmal előre... szépen lassan ellustulok. Kényelmesebb a székből a monitort bámulni, mint kimenni és végezni a feladatom, ez mindenkinek alap.

Ha egy kicsit elgondolkodok a dolgokon, akkor igen, gyilkos a számítógép. Egyrészt mert elvesz tőlem, a családomtól rengeteg időt, amit pedig együtt is tölthetnénk. Másrészt pedig öl, mert ellustít, rombolja az akaratomat, az elhatározásaimat, és csak sodródok a mindennapokban, és halogatom az elvégzendőket.

Valóban egyszerű lenne a megszabott idő után csak úgy felállni és otthagyni a virtuális világot. De a számítógép megkötöz, a rabjává tesz, én pedig akaratgyenge vagyok, így csak sodródom... lehet, az egész világon csak nekem okoz ez problémát (bár nem hiszem), de vállalom, hogy nekem ez is gyengeségem. Küzdök, harcolok ellene - a legegyszerűbb talán a megelőzés, be se kell kapcsolni a szörnyeteget)... de tudom és hiszem, hogy mint megannyi más dologból az életemben: gyengeségből, függőségből, megkötözöttségből, Isten ebből is meg tud szabadítani...!

Merünk - e magunkba nézni és meglátni, megvallani a hibáinkat, gyengeségeinket, bűneinket?