Megpróbálok pár gondolatot összeszedni egyre nagyobb lurkónkkal kapcsolatban, bár összegezve én - a munkámból kifolyólag - szinte csak két hetet töltök el vele egy hónapban...

Az utóbbi időben sikerült elsajátítani a köszönést a gyerekeknél, így amikor dolgozós héten reggel hazamegyek a munkából, általában Andris fiunk nagy hangon, már-már kiabálva köszön: "Jó reggelt apa!" - ez azért így jól tud esni, mikor hazaesek kellőképpen fáradtan, főleg ha magától kiszúr, és nem kell "bejelentkeznem", hogy "na megjöttem". Néha már szinte versengésszintű a köszönés, és azért hugi sem marad le nagyon... reggeli egészséges hangverseny...

Ha voltam vásárolni, mielőtt hazaérek, menetrendszerűen követelik a táskát a porontyok, sőt meg is határozzák, pontosan hova kell letennem. A szokásos menetrend pedig, hogy kinyitom a táskát, aztán míg ledobálom magamról a sapkát-sálat-kabátot, addig ők rávetik magukat a portékára, és mindent kipakolnak belőle, majd a helyükre visznek. Jellemzően Andris a nehezebb dolgokra vadászik, és meghagyja hugijának az üres flakont, ételes dobozt, ilyesmit, csak hát Luca is vagy a két liter tejre, vagy a kiló kenyérre szokott pályázni, igényelve a kihívást... azért odáig nem szokott fajulni a dolog, hogy ilyeneken összevesszenek, de általában nincs cserebere; amit valamelyikük megfog, azt már ő teszi le valahova.

Pont valamelyik nap vettem észre, hogy nem is marják egymást állandóan. Mármint hogy Andris nem mindig uralja le hugicát, hanem tud együtt is játszani vele. Reggeli után vettem észre, hogy nagyon jól eljátszanak együtt a kis állatkáikkal, beszélgetnek közben, nagyon jó hangulata van a dolognak... persze egy idő után ez átcsap durvába, de jó látni ,hogy egy is az együtt játszás, meg egyre hosszabb ideig. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Andris előszeretettel határozza meg, mivel és mit játsszanak, Luca pedig engedelmesen partnerkedik a dologban. Azért remélem hagy neki időnként szabad akaratot is, bár hogy őszinte legyek, mostanában nagyon domináns ez az Andris gyermek - remélem azért idővel kinövi.

Andrásunk nagyon határozott kis emberke, és rettenetes műsort tud előadni, ha valami nem az ő akarata szerint történik. Emiatt természetesen sok harcunk van egymással, de azért bizakodó vagyok, hogy előbb-utóbb valóban tekintettel lesz másokra, és el fogja tudni fogadni, ha valami nem az elképzelései szerint alakul. Persze van amiben rugalmas, de tény, hogy a harcaink nagy része ebből fakad: nem szereti, ha gátat szabunk neki, és nem engedjük igazán kibontakozni.

A küzdelmeink másik része pedig jellemzően abból fakad, hogy túlságosan leuralja Lucust, és sokszor elveszi tőle a játékait, majd a megértés és bocsánatkérés látszólagos hiánya mellett játszana tovább a frissen megszerzett dolgokkal - ha nem lépnénk közbe. De ez az egész némileg visszavezethető az előzőekre, szóval nagyon meg kellene tanulni, hogy mások is vannak a világon, és nem mindig a saját akaratunkat kell érvényesíteni. Dolgozunk rajta, hogy minél előbb megértse ezt.

Néha utasítani kell, hogy ezt vagy azt tegye meg, erre újabban rávágja: "pont ezt szerettem volna!". Amit természetesen egy kicsit mókás hallani, mert messziről látszik az ábrázatán, hogy teljesen más dolgot tervelt ki magában... végül meg kell hajtania magát, de azért lassan már az álcázás nagymestere lesz.

Más nagyon nem jut eszembe, de legfeljebb majd anya hozzátesz... az mondjuk tény, hogy mivel én alig vagyok otthon, ilyennek látom a kisBingyét, aztán közben lehet, hogy teljesen más személyiség.