A legkisebb lurkó utóbbi hónapjáról írunk pár gondolatot.

Az utóbbi időben szép lassan alakulnak a dolgok. Kissrácunk sok összevissza éjszaka után, amikor is anyával töltött hosszú éjszakákat, és csak mellette volt hajlandó aludni, mostanra-némiképpen javulván- többnyire vígan, oldalra fekve alszik el kis vackában, jócskán megkönnyítve ezzel anya életét. Egy ideig viccesen ráfogtuk, hogy jön a foga, de ennek már lassan másfél-két hónapja; fogat, vagy akár csak fogkezdeményt a mai napig nem látunk... talán most már egy kicsit jobb lesz, és alábbhagy az értelmetlen nyüzsgés. De persze ez legyen a legnagyobb bajunk...

Beindult a rugózás és mászkálás, így vége azoknak a kellemes időknek, amikor lerakjuk egy helyre, és ott is marad... pillanatok alatt elmászik alkalmi helyéről, nem egyszer leesve az ágyról, és csak lesünk, hova tűnt. Nem ritkán az etetőszék alatt találjuk, amint mindenféle morzsát kiszemelve próbálja viszonylag egyhangú étrendjét kiegészíteni, köszönhetően testvéreinek, akik időnként elhagynak ezt-azt az asztal alatt és környékén.

Hívhatjuk kis szövegládának is már, mert sűrűn jár a szája, abba-abba, ebbebbebebbe és hasonló hangokat-betűket hallat. A játékaira szívesen vadászik, és nagy boldogan rágcsálja őket nem létező, és még láthatáron se lévő fogaival... kedvence a kis víziló, aminek az egyik hátsó lábát nagyon kellemesen lehet rágni... nem tudom, még nem próbáltam, milyen, de neki felhőtlen örömöt okoz hosszú percekig, miközben vígan megkommunikálja az állattal (és a világgal) különböző fontos mondandóit.

Kézfejforgatással, kalimpálással aktívan kommunikál környezetével, gurgulázik, kacarászik, és mindenféle jellegzetes babahang használatával jelzi, hogy létezik. Az első hónapokban-hely híján-feltettük a kosarával együtt a szekrény tetejére, ahol csendben aludt, és időnként kis nyöszörgéssel jelezte, hogy esetleg enne valamit... ehhez képest már nem lehet eldugni, feltenni ide-oda (ugye már az ágyra sem), mert egyenesen letagadhatatlan, hogy közöttünk él...