Andris 44. hónapja

Egy kisebbfajta véletlen folytán most együtt alszanak a "nagyok": Andris egyik, Luca a másik oldalon. Hogy ne legyen túl nagy az esetleges partizás, közéjük feküdtem, és megfogtam a kezeiket, miközben danolásztam nekik... hamar elaludtak, bennem pedig az fogalmazódott meg, mennyire nem ismerem a gyerekeimet...

Lehet, hogy most munka nélkül leszek nagyon hosszú ideig. Még csak két hete vagyok szabad ember, amikor is nem kell esténként elszakadnom a családomtól és dolgozni menni... lehet, hosszú évekig nem lesz munkahelyem. De mit érdekel mindez, ha végre a családommal lehetek? 10 hónap telt el úgy, hogy nem voltam igazán részese a gyerekeim életének, nagyrészt az éjszakai műszak miatt. Azt se tudtam jóformán, mi történik velük, mit csinálnak, mivel foglalkoznak, nem láttam a személyiségük alakulását sem. Nem is volt könnyű egy - egy terjedelmesebb beszámolót megírni róluk, mert szinte fogalmam sem volt, mi minden zajlik le egy hónapjuk alatt... és azt is érzem, éreztem, hogy ők is egy kicsit eltávolodtak tőlem. Illetve mintha. 

Két hete vagyok itthon, és csak most kezdem felfedezni, látni őket, hogy milyenek is valójában.

Andris rendkívül segítőkész, szinte mindenben benne van annak érdekében, hogy velünk, a közelünkben lehessen: a napokban segített az építési törmelékek talicskába pakolásában, gazt szedni, téglát pakolni, fát hordani, és megannyi apróbb-nagyobb dologban. Lelkes, de egy kicsit talán álmodozó, vagy nem is tudom: szeret belekezdeni dolgokba, de a kitartóan végzett munka helyett valahol máshol járnak a gondolatai, és igénye van rá, hogy sűrűn cselekvést váltson. Nem is csinálja sokáig ugyanazt: amolyan szabad lélek, aki nem szereti a monotonitást. Igényli, hogy mindig történjen valami, de megvannak a korlátai, a szabadsága, hogy ebből vagy abból ennyi elég, ő most mást csinál... nem feltétlenül jó első olvasatra, de mindenképpen hasznos, hogy nem egy sablonfigura, és tud nemet mondani a cselekedeteivel, ami pedig szükséges az életben.

Az utóbbi napokban kicsit emelkedett hangulatban volt, ráfogtam, hogy biztos a front miatt... ma viszont eléggé nyugodt, kiegyensúlyozott volt. Jól el lehetett bohóckodni az emiatt elhúzódó vacsorázás közben, közben többször ölelgetett, hogy szeret... nap közben és este is elkapta Lucát, és ölelgette... nem sokszor láttam még ezt így tőle. A legjobb, hogy nem zavartatta magát, és akkor is nagy ölelgetésekbe kezdett, mikor az utca elég jelentős része szemtanúja volt a kirohanásának... tetszik nekem a lazasága. Lucus egyébként eddig nem nagyon tűrte Andris megszeretgetéseit, ma egészen jól viselte...

Ugyan nem vagyok hangulatilag toppon, meg nem is vagyok tökéletes, de egy kicsit olyan, mintha a nyugalom szigetén élnék most ezekkel a lurkókkal. Jó velük lenni (végre); jó, hogy a munka, az éjszakázás nem választ el tőlük! 

Vasárnap elmentem sétálni a nagyokkal az erdőbe. Nem rohantunk sehova, nem voltak kitűzött célok, így teljesen gondtalanul lófráltunk arra, amerre ők szerettek volna. Általában ellentétes az akaratuk, így az az elv érvényesült, hogy csak akkor megyünk bármerre is, ha egy akarattal vannak a dolog felől. És jó volt látni, hogy Andris nem mindig az a konok, makacs, hanem tud leadni az igényeiből, az elképzeléseiből, és lehet vele "tárgyalni"... ugyan nagyon határozottnak tűnik, és egy kicsit leuralósnak is, de egy kellemes, nyugodt ráérős erdei séta ezt nem hozta ki belőle.

Múlt héten vettünk egy talicskát a gyerekekkel. Egy igazi nagyot. A boltig motoroztak, aztán mondtam Andrisnak, hogy rakja be a hozott pokrócot a talicskába. Szép gondosan eligazgatta, elsimítgatta (igazi precízen), a következő pillanatban, mikor még ki se volt fizetve, már benn ült a talicskában. Van esze... aztán következett a boldog hazautazás a szerzeményben ülve, vagy két kilométeren keresztül toltam őket, és közben akadt nézőközönség rendesen. Kell, hogy ilyenek is legyenek egy gyerek (meg az apja) életében...

Andris megalkotta az "alvós hét" fogalmát: az a hét, amikor apa itthon van és nem dolgozik. Mert a munkahely olyan volt, hogy egy hét munka, amikor csak aludni jártam haza, aztán egy hét pihenés, itthon levés. Most alvós hetem van nála, bár mondtam neki, hogy nem megyek többet éjszakára dolgozni...

Azt hiszem, mindannyiunknak hiányzott ez a normális családi élet. Hogy együtt ébredjünk reggel, olvassunk, imádkozzunk, aztán nap közben csinálja mindenki a dolgát. Este viszont újra együtt legyünk, bohóckodjunk, bandázzunk, vacsorázzunk... és együtt alszunk el, olvasva-énekelve nekik. Nincs az a munkahely, amiért megéri ezt az esti lefektetős-lenyugvós időszakot feladni... és jól tettem, hogy 10 hónap után ismét a családommal vagyok minden este, s nincs munkahely és nem túl gyerekbarát beosztás.