30 pont

Két héttel ezelőtt hosszú idő-közel két év-után ismét az egyetemen jártam, ahova még félig-meddig „járok”, hogy egyre közelebb kerüljek ahhoz a ponthoz, amikor végre lezárhatom életem ezen szakaszát, és befejezhetem tanulmányaimat… kicsit elég is már a tanulásból, főleg hogy régóta húzódik, és mert az ország másik felére kell járni miatta.

Szégyen, nem szégyen, nem sikerült megfelelni a követelményeknek, így vissza kell mennem újra vizsgázni. Az elérhető százból 30 pontot sikerült összekalapálnom… valóban nem sok, és nem adhat túl nagy örömre okot. Azonban ha azt tekintem, hogy az egyetemi vizsgák között ez a második legnehezebb, amit nem csak megtanulni, hanem kompletten megérteni, átlátni is kell, akkor azt hiszem, talán örülhetek a 30 pontnak. Ugyan ahhoz bőven kevés, hogy sikeres legyen a vizsga, és a hátam mögött tudhassam, de ahhoz képest bíztató, hogy ez esetben a megértésnek, átrágásnak van nagy szerepe, és a készülés eredményeként ha csak kis mértékben is, de legalább ennyit már sikerült megértenem az anyagból… azt hiszem, sokkal lesújtóbb volna, ha csak 10 pontot értem volna el. És persze, nem vagyok elégedett magammal, és boldogabb lennék, ha sikerülne a vizsga, de minden rosszban van valami jó… és a magam módján örülök ennek a pár pontnak is. Legközelebb igyekszem többet összeszedni…

Az életünk nem arról szól, hogy mindig minden sikerül, minden rózsaszín, és nincsenek nehézségek. Mindenkinek megvannak a maga küzdelmei, harcai, mert az élet nem felhőtlen… keresztyénként ugyanúgy rengeteg akadály áll az utunkba, a mi életünk sem mentes a nehézségektől, megpróbáltatásoktól. Ugyanakkor viszont mindenért hálásak lehetünk Istennek: még a számunkra rossznak tűnő dolgokért is… mert minden rosszban van valami jó, és minden a hasznunkra válhat. Nekem sem árt, ha jobban átrágom, megértem a tananyagot, és nem tudhatom előre azt sem, milyen előnyök származhatnak majd abból, hogy újra el kell utaznom a világ másik végére… és az sem mellékes, hogy az ember jobban tud értékelni egy olyan jegyet, amiért többször harcol, sőt motiváltabb is lehet, hogy csak azért is megcsinálja, és sikerülni fog.

Ha azt állítjuk, hogy a keresztyénség csupa rózsaszín, sőt majdhogynem felhőtlen életet jelent, nem állítunk igazat. Viszont tudhatjuk, hogy nem egyedül kell legyőznünk az akadályokat, mert Isten végigkísér harcainkban, küzdelmeinkben-s így mindenképpen könnyebb az élet… Általa megtanuljuk értékelni, hálás szívvel venni a nehézségeket, és ahelyett, hogy magunkat rágnánk folyton, csüggednénk, elkeserednénk a dolgokon, az Istennel járás előrébb visz az életben.