- Hihihi, huhuhu, hahaha, hihi…

- Luca, minek örülsz?

- A Balatonnak. Hehehe, hihihi, huhuhu…- örvendezik különféle hanghatásokkal. Majd kijelenti: - Nagyon szeretem a Balatont! Úgyis hisztizni fogok, mert „impák” (inkább) itt akarok lenni mindig.

- Nem szabad hisztizni, Luca, a Balaton nem szereti a hisztit. Ha hisztizel, amikor ki kell menni a vízből, akkor ma többet nem engedünk fürdeni.

Luca elgondolkodva fordul egyet az úszógumijával és berregő motorcsónak-hangot hallat.

- Na, kis motorcsónak, nemsokára kimegyünk a vízből, mert már libabőrös vagy és lila a szád.

- Nem akarok kimenni (hiszti kezdődik)!

- Ne hisztizz. (Elhallgat fél másodpercre. Próbál emberi hangon szólni.)

- Impák itt maradok.

- Nem, Luca, ha anya azt mondja, akkor ki kell jönni a vízből. Fogunk még visszajönni, de most kimegyünk, száraz ruhát veszünk, megesszük a tízórait, aztán homokozunk, és ha már nagyon sokat homokoztunk, visszajövünk a vízbe.

- Impák ne homokozzunk. Impák, impák legyünk itt a Balatonban!!!

- Nem, Luca, most ki fogunk menni. Kimegyek a partra, és amikor szólok, hogy gyere ide hozzám Luca, te azt mondod majd: „igen, anya” és odaszaladsz hozzám, rendben?

- Rendben.

Kimegyek a partra, szólítom.

- Nem akarok kimenni, nem megyek ki! – hisztizik újra. Az egész Balaton-part visszhangzik már, olyan iszonyatos hangerővel adja ezt tudtomra. A vízimentő a közeli padon érdeklődve figyeli az eseményeket, a szomszédos pokrócokon sütkérező anyukák napszemüvegük és szalmakalapjuk alól sunyin felénk tekintenek és elfojtanak magukban egy mosolyt, hehe, most nem az ő gyerekük hisztizik éppen. Visszamegyek Lucához a vízbe.

- Ne hisztizz, mondjad rendes hangon, mit szeretnél.

Luc nagy levegőt vesz, próbál lenyugodni, eleinte egész normális hangon, a vége felé azonban megint sírva-bömbölve közli:

-Anya (kis levegőszünet)! !!! Szeretnék itt maradni a Balatonban. Neeeem akaroook kimenniiiiiii!!!

- Még egyszer mondd el, szépen!

- Anya, nem szeretnék kimenni!

- Értem, de anya azt mondta, ki kell jönni a vízből. Neked azt kell mondani, igen anya és kijönni. Így van?

- Így van. De én nem akarok kimenni.

- Igen, de ha anya hív, akkor ki kell jönni. Értetted?

- Értettem.

- Most megint kimegyek a partra, szólni fogok, és te azt mondod, „igen, anya” és kijössz gyorsan hozzám.

- Jó.

Még négyszer kellett odamennem hozzá, mire sikeresen végrehajtottuk az akciót és igen, anyázva kirohant úszógumistul a vízből.

S ezt a „játékot” naponta eljátszottuk 5-ször kb. A végén már egészen jól ment a dolog, főleg ha már előre felkészítettem és jeleztem, hogy még kicsit maradunk a vízben, nemsokára elérkezik a partra kiszállás ideje.

A leghatásosabb az volt, amikor én maradtam benn a vízben és mondtam neki, hogy menjen a partra, hívjon engem. Kiszaladt, szólított: - Anya, gyere ki a vízből! - mire én rohantam felé: „Igen, Lucaaaaa!”

A sütkérező anyukák legnagyobb örömére.

Egy kis otthoni:

1. Eszünk éppen, lányunknak már tele van a bendője. Egy kis kenyérfalat még megmaradt: „Apa, nem kérem”! Mondom neki szelíden: „Én a helyedben megenném azt a kenyeret”. Csendben válaszol: „Jó.” És még csendesebben megeszi a kis kenyérdarabkát…
2. Valamelyik este, fürdés-fogmosás után jön, hogy pisilnie kell. Mondom neki, jó, de foglalt a wc. Erre megkeresi a bilijét, ráül, fél pillanat múlva felpattan: „Kész!” A legmókásabb az egészben, hogy mindezt ruhában, pelenkával…