Isten (meg)hallgat...

Szeretnék türelmes lenni. Vagy legalábbis jóval türelmesebb, mint amilyen most vagyok. Még mindig. Hosszú idő óta ez a legfőbb kérésem Isten felé: hogy adjon türelmet, és ne akadjak fenn minden apróságon, ezáltal pedig jobban tudjam szeretni a feleségemet és a gyerekeinket. Mégis sokszor, sőt rengetegszer azt kell tapasztalnom, hogy semmi nem változik: megint kiabáltam, idegeskedtem, ezzel pedig szeretetlen és türelmetlen voltam. Vajon hol van Isten, és mit csinál most?

„Kérjetek, és megadatik néktek…” – írja a Biblia, így ez alapján bátran, meggyőződéssel kérhetek. Természetesen azért nem akármit, mert leginkább Isten tudja, mi az, amire nekem valóban szükségem van. Én sokszor nem látok túl a hétköznapokon, és csak arra figyelek, ami az orrom előtt van, vagy ami éppen történik, amiben éppen benne vagyok. Isten azonban jóval tágabban gondolkodik: tudja, mi miért történik, s milyen dolognak mi lesz a vége. Azaz semmi se véletlen, és mi emberként sokszor csak azt látjuk, ami előttünk van, Isten azonban tökéletes tervvel rendelkezik a teljes életünkre nézve. Sokunk leginkább talán pénzt kérne Istentől, de Ő tudja igazán, hogy nem pénzre van szükségünk ahhoz, hogy boldog életet éljünk-ettől a lelkünk még üres marad…

Én csak türelmet kérek. Sokat. Mert sokszor hamar elfogy; sokszor megmaradok hirtelen haragúnak ahelyett, hogy türelmes, csendes lennék. Ezzel pedig csak ártok a környezetemnek: nem lehetek így jó példa se a feleségem, se a gyerekeim számára, és nekem is ártalmas, ha nem tudom fékezni az indulataimat. Egy szülőnek pedig különösen nagy a felelőssége abban a tekintetben, hogy mit ad tovább a fiai, lányai számára. Tudom, hogy magamtól nem tudok megváltozni, segítségre van szükségem. Így jó helyen keresek, Istennél… Ő azonban – hol van, miért hallgat?

Vicces, hogy türelemért imádkozok, de nem vagyok türelmes ahhoz, hogy várjak Istenre. Akár hónapokat is. És erre csak pár napja döbbentem rá. Meg vagyok szomorodva, hogy még mindig nincs változás; ugyanúgy nem vagyok türelmes, pedig rengetegszer fordulok Istenhez… arra pedig nem is gondoltam eddig, hogy pont azzal kapok türelmet, ha nem adom fel, és továbbra is kérem Istent érte. Isten hallgat – és meghallgat… de nem cselekszik azonnal, mert nem arra van szükségem, hogy azonnal megkapjam, amit kérek, hanem hogy harcoljak érte; kitartóan könyörögjek, és ne adjam fel. Mert ha feladom, nem kérek, és aki nem kér, nem is kap…  a kitartás pedig erősíti a hitet.

Nekünk, embereknek megvannak az elképzeléseink Istenről, Ő hogyan gondolkodik, cselekszik. Isten azonban mindenek felett áll… Ő nem egy kívánság-teljesítő automata, hogy bármit kérünk, megkapjuk, mégpedig azonnal. Kérhetünk bármit, de nem kapunk meg akármit, és ha meg is kapjuk, akkor esetenként nem is azonnal, hiszen mindannyiunknak tanulásra van szükségünk. Ha Isten hallgat, nem azt jelenti, hogy Ő nem létezik, sokkal inkább azt, hogy többet kér tőlünk, belőlünk: hogy erősödjünk a hitben, legyünk kitartóak a könyörgésben, és merjünk Benne feltétel nélkül, igazán bízni. Isten így is tanít bennünket napról napra, hogy egyre inkább megismerjük, megismerhessük Őt.

Hiszek a változásban. Hiszek benne, hogy Isten meghallgat, és leszek majd igazán türelmes. Addig viszont kitartóan kérek, és türelmesen várok…. és hagyom, hogy Isten formáljon, s új dolgokat mutasson, tanítson nekem a mindennapokban.

Bátran nyisd ki a szemed, és engedd Istent munkálkodni az életedben! S ne úgy tekints rá, mint egy kívánság-automatára… mert Ő tudja igazán, pontosan mire van szükséged.