Az elmúlt időszakban többször meggyűlt a bajom magammal, leginkább a türelem területén. Miért is nem tudok kellőképpen türelmes lenni, és miért vagyok ennyire hirtelen haragú…?

A Bibliából Jakab levelét olvasgattam napokon keresztül. Az első fejezetben a 26. vers írja: „Ha valaki… nem zabolázza meg a nyelvét… annak az istentisztelete hiábavaló”. Nagyon elgondolkodtatott…hiszen hiába szeretem Istent, hiába szeretném Őt követni, Neki szolgálni - ha nem vigyázok a számra, semmit nem ér, amit teszek, vagy legalábbis próbálok tenni Istenért, az evangéliumért. Különben is milyen szolga az, aki az elméletet nagyon jól tudja, de a gyakorlat, a saját élete nem tükrözi az elméletet? Hogyan tudok Istenre mutatni az életemmel, ha közben nem vigyázok a számra, a kimondott szavaimra? Ez az igevers azóta nagyon sokszor eszembe jut, és segít a mindennapokban, hogy egy kicsit jobban odafigyeljek magamra.

Ugyanezen fejezet 20. verse: „Mert ember haragja Isten munkáját nem szolgálja”. Alapvetően uralkodnom kell az indulataimon, a haragomon és azon, mit ejtek ki a számon, hiszen ha valóban fontos számomra Isten, akkor nagyon odafigyelek arra, mikor mit teszek – és hogy mit kezdek a haragommal. Nem megoldás, ha hirtelen kirobbanok, ugyanakkor talán az sem, ha mindent lenyelek. Valahol a kettő között van egy járható út e tekintetben, az mindenesetre bizonyos, hogy nem szabad hagyni, hogy eluralkodjanak az indulataim. Nem szabad – erősnek kell lennem…

És a 19. vers: „ Legyen minden ember… késedelmes a haragra”. Azaz legyünk türelmesek, csendesek, szelídek, alázatosak… ó, milyen messze vagyok én ettől… de lehet ez a cél, és tehetek, harcolhatok érte. És szeretnék is… mert tudom, hogy nemcsak nem vezet semmire az indulatosság, hanem még inkább eltávolít Istentől. S ha az Ő gyermeke szeretnék lenni, akkor Hozzá ragaszkodom, és a tanításokhoz… ezzel párhuzamosan pedig nem érdekel a világ hozzáállása, nem akarok megmaradni a magam szintjén, belenyugodni a helyzetembe, hanem több és jobb szeretnék lenni. Istennél van a hatalom, Ő mindenre képes… még engem megváltoztatni is. Nekem csak akarnom kell… és igen, akarom. Szükségem van a változásra.

A 4. fejezet 8. verse pedig így szól: „Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok”. Azaz először mindig nekem, nekünk, az embereknek kell lépnünk, kezdeményeznünk Isten felé. Ő csak akkor fog cselekedni, ha kérjük Őt… mert nem erőszakos a mi Istenünk, kéretlenül nem avatkozik bele a dolgainkba. És pont ezért merjük megkérdőjelezni az Ő létezését, jelenlétét – mert nem közeledünk Hozzá, így nem is látjuk Őt.

Istennek mindenre van hatalma. Hidd, hogy a Te erőtlenségedet, gyengeségedet is el tudja venni, és Téged is át tud formálni, meg tud változtatni. Azért, hogy jobb és boldogabb életed legyen… bízd Rá magad, tedd le elé minden gondodat-bajodat, és hagyd, hogy Ő munkálkodjon. Nem fogsz csalódni…

Én sem csalódtam Istenben. Amikor már kicsit csüggedek, jobban kérem Őt, hogy jöjjön és formáljon, alakítson… és van változás. Nem mindig úgy, ahogyan én elképzelem: csett, és teljes megváltozás van… hanem apránként, lépésről lépésre. Én is változok, lassan, folyamatosan. Már nem akadok ki mindenen. Már nem mindig kapom fel a vizet. Már tudok egy kicsit türelmesebb lenni. Isten meghallgatta kérésemet, ez is annak a jele, bizonyítéka.

Miért nem fordulsz hát Te is Istenhez? Láthatod, olvashatod, hogy Ő valós, igazi, létező Isten, Aki meghallja a legutolsó elesett és legkisebb ember imáját, könyörgését is. Miért nem teszed le elé az életedet, minden gondodat-bajodat, s miért nem közeledsz Istenhez? Nélküle nem megy semmi sem… minden csak erőlködés. Minek erőlködni és magunkban, a saját erőnkben bízni, hinni, minek kellene sodródnunk a tömeggel, ha van más út is? Miért nem próbálod ki ezt az utat? Tedd félre a büszkeséged, a félelmeidet, mert Isten vágyik Rád…! Fontos vagy Neki, szeret Téged – mire vársz hát?