Babázós Luca

Ha az ember lányának van egy (vagy több?) lánya, hát azért csak azt képzeli, hogy kellene néha lányosat is játszani, nem? A két fiú mellett Luca elég sokat autózik, „szerel”, épít, vonatozik, stb. Mondjuk „főzni” is gyakran szoktak Andrissal a homokozóban, meg gyöngyöt fűznek hébe-hóba, mégis ÚGY vártam, mikor köszönt be a „babás korszak” az életünkbe…

Próbálkoztam is jó párszor Lucánál. Van néhány megöröklött műanyag babánk, de eddig nem túlzottan keltették fel az érdeklődését. Még a szobatisztaság kapcsán biliztettük is párszor az egyiket, de el kellett tennem, mert Andris úgy rákattant az ötletre, hogy Luc több ízben is engedelmeskedett neki, és a babával együtt pisilt-csakhogy nem a wc-be, hanem a játék bilibe (egy-egy óvatlan pillanatban, míg én pl. Bernátot pelenkáztam, szoptattam, vagy csak egyszerűen nem figyeltem eléggé).

Száműztem hát bilistül azt a babát a többi elhanyagolt játékunk mellé (plüssmackók, bábok és egyéb még nem túl gyakran használt dolog közé egy hatalmas dobozba a gyerekszoba mélyére). Ebben a dobozban várakozott hát egy másik baba társaságában, akkor még név nélkül Tünde baba, aki mától végre méltó helyet foglalhatott el - saját kiságyában és Luca szívében is.

Az elmúlt héten figyeltem fel rá, míg az udvaron a leveleket gereblyéztem, hogy Luca milyen boldogan dédelgetett egy diófalevelet. Ringatta, dúdolt neki, azt mondta: „Elaltatom a kiskutyusomat. Ez a kiskutyusom.” Órákig képes volt ezt játszani, a „kiskutyus” ugyanis nem sokkal elalvás után újra és újra felébredt, így Luca buzgón visszaaltatgatta, hosszú percekig türelmesen mászkálva vele fel-alá (ahogy tőlünk is látta ugye J).

Biztosra akartam menni ezúttal baba-ügyben, ezért próbát tettem vele. „Nem lehet, hogy éhes a kiskutyusod?” - kérdeztem, mikor legközelebb mondta Luca, hogy megint sír „kutyuskája”. „De, éhes” – mondta. „Megetetem.” Boldogan megetette és én elégedetten konstatáltam: elérkezett a „babás korszak”. Ma délelőtt alkalmas idő is akadt a babázás megkezdésére.

Gyönyörű napsütés kint, a gyerekek játszanak, Peti vigyáz rájuk, én előkészítem az ebédet, Luca pedig egyszer csak betoppan. Azt mondja, nagyon tűz kint a nap (=unatkozik és nem találja a helyét) és ő IMPÁK (ez annyira jó!!!) segítene nekem. Közlöm, hogy már kész van épp minden, csak teríteni kell majd, de ráérünk még, inkább játsszunk és hozok neki valamit.

Gyorsan előkaptam legújszülöttformájúbb babánkat, ruhát is találtam neki a dobozban, s hamarosan egy kis ágyikót is fabrikáltunk Luccal egy kartondobozkából. Egy kispárnahuzat lett a baba lepedője és takarója egyben (egyelőre).

Luca hihetetlen örömmel és odaadással ölelgette a babáját, etette, itatta, ringatta, altatta, takargatta… olyan jó volt látni! Ő nevezte el Tündének (nem tudom, hogyan juthatott eszébe ez a név, soroltam neki pár női nevet, ez épp nem volt közte, mégis neki ez tetszett meg).

Andrist persze nem lehetett kihagyni a babázásból (mint semmiből sem). Amint megorrontotta, miről van szó, elő kellett kapjak még egy babát a dobozból, neki is kellett doboz, takaró…

Felvilágosítottam a négy éves nagyfiút, hogy ez lányos játék, de azért hadd legyen neki is része ebben. Úgyis annyi fiúsat játszanak… előbb-utóbb meg rá fog unni a babázásra, az autók érdekesebbek lesznek számára.

Andris azóta folyton azt kérdezi, hogy is neveztük el az ő babáját, mire újra és újra elismétlem: Olga baba. Először OLAJ-nak hívta (meglehetősen fiús név egy rózsaszín-fehér ruhás kisbaba számáraJ ). Az utóbbi időben egyszerűen csak Tündének szólítja ő is (ugyanis az Olgát újra és újra elfelejti).

Nagy terveim vannak babázás-ügyben: varrni kis ágyneműt, pelenkákat, ruhákat (és hordozókendőt, ez Luca leghőbb kívánsága jelenleg) Tünde babának, bővíteni a babaedényeket, esetleg egyszer majd babaházazni… na de ez a jövő zenéje… Nem is tudom, ki élvezi majd jobban: Luca vagy én. Nekem valahogy kimaradt a babázás az életemből, csak egy velem alvós babám volt, de játszani nem sokat játszottam vele emlékeim szerint.

Mindenesetre Tünde baba azóta is nagy szenzáció. Lucus nem megy nélküle szinte sehova, fürdéskor alaposan megsúrolta, majd együtt öltöztettük fel és tettük ágyba, aztán végül kivettük, hisz félt a sötétben egyedül és Luc mellett szeretett volna aludni, ezért pillanatnyilag Luca fogja Tünde baba kezét a sötét szobában, átöleli és csendben szuszog…

Milyen hamar el aludt! Észre sem vettem… Az imént imádkozott csak, hogy „Istenem, köszönöm, hogy van ez a szép kis Tünde babám. Ámen.”