Nagylányunk a következő hónapban 3 éves lesz… szinte hihetetlen, milyen gyorsan megy az idő. Ahogy nézem azt a szépséges kis pofiját, igazi nőcinek tűnik, határozott vonásokkal. Amikor viszont éjszaka sírva ébred, és a sötétben keresgéli az ágyunkat, s benne minket… mégiscsak egy kisgyermek…

A karácsonyt mindenféle megalkuvás nélkül, határozottan várta. Bátyjával elméletileg még lehetett hadakozni, hogy na, legyen egy nappal később, még nem készült el minden ajándék… Luca viszont hajthatatlan volt, neki akkor kell a karácsony, amikor lennie kell. Így hát naptár szerint ünnepeltünk, lányunk ugyan nem sok ajándékot készített, de nekem jutott belőle: egy kis doboz mézeskalács…

Karácsony napján egyébként nagyon más világban járt csöpp lányunk: hiába szóltunk neki, semmit nem hallott meg. Számítottunk a segítségére az étkek készítésénél, de egyszerűen nem volt kedve segíteni (pedig alapvetően mindig segít anyának). Aludni sem akart, állandóan kimászkált az ágyból, aztán végül csak az segített, hogy Bernát módjára magamra vettem… azért egy kicsit más a két gyerkőc súlyra (is).

Elég sokszor találkozunk vele éjszaka. Mostanában nem a kimászkálás és a sarokülőn alvás jellemzi, sokkal inkább az ágyunkban kikötés. Sokszor reggel arra kelek, hogy épp az oldalamat rúgja, vagy a párnámon vagyok kénytelen osztozni vele, de nem egyszer az én részemet foglalja el, és egy keskeny kis csíkon kell megpróbálnom aludni.

Időnként még meglóg a véletlenül nyitva hagyott kapun, de azt szeretem benne, hogy nem megy messzire: a járdáról bekiabál, hogy „apa, kilógtam!”, én pedig visszarendelem, és szépen vissza is jön. Nincs harag, mert szólt, a közelben is marad, és az útra se megy ki, ezen felül még vissza is jön mindenféle ellenkezés nélkül – annak ellenére, hogy mostanában módfelett dacos hangulatban van, és a legkisebb korlátozásra is akkora hangzavart képes csapni, hogy ilyenkor mindig megfogalmazódik bennem az esetleges énekesi pályafutásának gondolata. Egyébként szép hangja van, csak hatalmas…

Kislányunk már igazán nagylány: segít a mosogatásban, takarításban, teregetésben, ruhaválogatásban. Mivel elég kicsi a helyünk (bár sokakéhoz képest még így is nagy), a megszáradt ruhák átmenetileg a mózeskosárban gyűlnek, hogy onnan a végső helyükre kerüljenek majd. Egyik nap Luckánk véletlenül mézeskosárnak hívta a mózeskosarat, aztán pár nap múlva elmondta nekem az altatásnál, hogy az a kosár igazából mózeskosár, és nem mézeskosár.