Gyerkőceink 2014. január

... és akkor megérkeztünk.

Andris

 

Elmúlt a karácsony. Legnagyobbunk aktívan részt vett az ajándékgyártásban: az utóbbi időben nagyon szeret ollóval vagdosni, így december közepén rengeteg papírdarabot szétvágott és belerakott különböző méretű dobozokba, amiket végül nagy szeretettel ajándékozott kis családunk tagjainak. Emellett az ajándékozás után a nappaliban felállított karácsonyfa körül száguldozott a frissen kapott fából készült autójával, amibe időnként Bernát belemászott…

Az utóbbi hónapban mindannyiunknak kijutott egy kis betegség, fáradtság. Fiunk, amikor egészsége engedte, és éppen anyának volt szüksége egy kis pihenésre, észrevette a szükséget, és párnát hozott, majd betakarta édesanyját… ez olyan igazán nagy dolog már, amikor észrevesszük mások szükségeit, és törekszünk arra, hogy legalább egy kicsit segítsünk a másiknak. „Ne kelj fel, majd én megkeresem!” – mondta elfáradt anyjának, és még rengeteg más eset volt az elmúlt hónapban, amikor Andrisunk segítő szándéka megnyilvánult.

Változatlanul ő alszik legtovább, bár ehhez hozzátartozik, hogy ő is alszik el legkésőbb, hiába megy mindenki egyszerre aludni… Ő még kérdez, beszél, és amikor már azt gondolnánk, hogy régen alszik, még bedob egy-egy kérdést, miközben a többiek már régen szuszognak békésen a helyükön.

Az esti áhítatainkkor mindig imádkozik velünk: sokszor inkább a hálaadás jellemző rá, amikor félig nyitott szemmel néz körbe a lakásban, és amit éppen lát, megköszöni Istennek (például a konyhaszekrényt, aztán a másik konyhaszekrényt…). Egyre többször imádkozik családtagjainkért: hogy anya tudjon végre aludni, hogy Zselyke ne mentőben szülessen, és sokszor meg is érti az esti üzenetet, amit magára vetítve imádkozik Isten segítségéért. Egyik este megkérdezte, mit jelent az, hogy „vezérel”? (Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai). Azt, hogy ő megy elől?

Mesék bűvöletében él: nagyon szüksége van az olvasásra, és komoly odafigyeléssel figyel, hallgat, kérdez. A verseket is különösen szereti, illetve a háttérzenére is odafigyel már, amikor valami zenét hallgatunk, vagy éppen rádiót. Lucának sokszor mondja: Luca, Te vagy a Kossuth rádió!” Akárhogyan is értette, az biztos, hogy mindketten rengeteget beszélnek…

Szereti a testvéreit piszkálni, sokszor rájuk csap ok nélkül, így nagyon ott kell lenni mellette, a közelében, hogy még időben közbe lehessen lépni. Ugyanakkor végtelenül kedves is tud lenni, nagyon hullámzó természetű mostanában. Egyébiránt nagyon szeret a testvéreivel játszani, és sokáig el tudnak lenni együtt. Bernáttal a kergetőzés, bújócskázás megy nagyon sokszor, Lucával pedig a játékok kipakolása a szekrényből… ezt a legnagyobb egyetértéssel végzik… egyébként nagyfiunk már nem kockázik, mintha kinőtte volna – persze ez valamennyire érthető, ha az ember fia legót kap karácsonyra, így most az a nagy sláger.

Egyik este Andris Lucának magyarázza, mi is az a kereszt: „az, hogy erre, arra, meg erre meg arra!”

 

Luca

 

Kis háromévesünk még teli van a születésnapi emlékekkel: most már büszkén mondhatja és mutathatja, hogy ő bizony már három éves, nem kettő. Nagyon várta már, folyamatosan kérdezte: „ma milyen nap van? Mit fogunk ma csinálni?” És persze számoltuk, hogy még mennyit kell aludni… aztán közösen megettük a tortáját, felraktuk a sötétben világító csillagokat a falra (Andris is kapott belőlük), hogy esti félelmeit leküzdje. Most már nem mondja a sötétben, hogy „félek”, hanem csendben nézegeti a csillagokat (melyekből anya egy göncölszekeret rakott ki), végül elalszik. A születésnapjához tartozik egyébként, hogy előtte pár nappal egyedül elvégezte a nagydolgát a wc-n, s azóta is tartja ezt, ami nekünk is egy ajándék… és persze nagy segítség is…

Az utóbbi időben nagyon törekszik arra, hogy önálló legyen: egyedül öltözik, intézi a dolgait, helyére rakja a ruháit. Ezen felül Bernáttal kipakolják a mosogatógépet, Andrissal pedig állandóan összeakadnak, mert Lucus szinte minden alkalommal szívesen szétválogatja a frissen megszáradt ruhákat „válogatni szeretnék” felkiáltással, Andris pedig szinte mindig ellenkezik, és nem akar válogatni… a vége persze az, hogy jellemzően Lucnak köszönhetően megtörténik a „válogatás”, és minden a helyére kerül.

Bernáttal nagyon szeret az asztalon állva-feküdve énekelni, pörögni-forogni. Valamelyik nap madarakról énekelt önfeledten az asztal tetején, persze gondosan vigyázva arra, hogy le ne essen. Énekelni nagyon szeret, ellenben imádkozni egyáltalán nem.

Továbbra is ő az első ébredező csemete kis családunkban. Kora reggel már fenn van, az ágyában nyitott szemmel várja, hogy valami történjen. Amikor mi is kimászunk az ágyból, azonnal jön és bújik hozzánk… van, hogy hajnalban kijövünk, felkapcsoljuk a villanyt, erre lányunk egyből kijön a szobából. Szinte mindig felkel perceken belül, ha világosság van kinn…

A betegeskedéseknek köszönhetően több éjszakát töltöttünk együttalvással. Amint kezdtünk jobban lenni, eleinte már mindenki a helyén aludt, aztán elkezdődtek az éjszakai vándorlások… Luca rendszerint nem ott kel, ahol lefeküdt este: vagy a nappaliban a matracon köt ki, vagy a mi ágyunkban. Mindenesetre akár reggel van, akár este, folyamatosan beszél, méghozzá hangosan… egyik esténken, amikor együtt aludtunk a nappaliban, a függönyt elhúzva a holdat nézte – és addig nem volt hajlandó lefeküdni, míg a hold már a házunk fölött volt, és nem világított be az ablakon. Közben pedig folyamatosan hangosan beszélt, a betegek szószólója, anya már nagyon mérgesen szólt rá, hogy csendesebb legyen így este tíz óra környékén...

A jelek szerint a kirakós korszak jelenleg véget ért. Korábban minden reggel, mikor elsőként ébredt, kijött a nappaliba, és többször egymás után kirakta ugyanazt a kirakót a legnagyobb csendben. Jellemzően reggel foglalatoskodott ezzel, mostanában viszont az ébredés után inkább az ágyában susmorog addig, míg felkelünk.

Időnként megfeledkezik arról, hogy az asztalnál vagyunk, és ülve szoktunk enni, így feláll, és állva táplálkozik. Ilyenkor jön a jól megszokott „csak a lovak esznek állva!” – mondatunk, aminek hatására eszébe jut valami, és gyorsan leül a helyére…

 

Bernát

 

Jelenlegi legkisebbünk az, akinek jóformán mindegy, mi történik, jó vagy rossz: nem akar kimaradni semmiből, amiben a testvérei benne vannak. Így a betegségünk közepette a testvérek után sorakozott, mikor orrszívózás, orrcseppezés, inhalálás következett, és persze utána várta a jutalmat azért, mert csendben tűrte a megpróbáltatásokat… mai napig élénken figyel, ha a kamraszekrényt nyitjuk, és már tartja a kezét a jutalomfalatért… ugyanígy a fürdésből, sarokülőn evésből, gyurmázásból, festésből, kártyázásból, vagdosásból, ragasztásból sem szeretne kimaradni, így sokszor nehéz megszabadulni tőle, mikor egy kicsit leülnénk a saját dolgainkkal.

„Ö!” Mutatja mindenre, és „Eöee?” -  kérdezi, mi az, mi a neve, annak, ami a képen van – és sokszor a testvérei válaszolnak. Egyelőre nem beszél ennél többet (leszámítva „anyanya”-t), de a darázs, tűz, óra, lámpa szavakra a megfelelő irányba mutat. Karácsonyig rengeteg darázs repkedett a lakásban, így volt lehetősége megtanulni, hogy a darázs fenn szokott lenni… huncut-arccal vigyorog, „viccesen” néz, nevettet.

Ha egy kis gyümölcsre vágyik, hozza a kamrából a mandarint, elkezdi pucolni, felmászik az etetőszékbe, letottyan és örömmel falatozik. Tudja, mikor van szüksége a vitaminra…

Andrissal vidáman kergetőzik, bújócskázik, kiskocsizik, Lucával pedig boldogan táncol az asztal tetején, majd együtt lefekszenek és néznek, mutogatnak le a földre. Keresi a testvérek társaságát, ugyanakkor sokszor jól elvan egyedül is.

Bernát számára a tél egyenesen katasztrófa, ha hó és jég is van hozzá. Az elmúlt héten a kint-tartózkodása átlagosan 10 perc volt: ezalatt folyamatosan mérgelődött, hogy kesztyű van rajta. Aztán mikor valahogyan leküzdötte magáról, elesett, és teljesen kiakadt, hogy havas lett a keze. Ez után következett, hogy nagy nehezen felállt, lépett néhányat, erre a csizmája lett havas, végül elege lett mindenből, és bejött a házba. A szánkózással nem barátkozott meg, távolról nézegette az eseményeket, aztán mikor felült a szánkóra, folyamatos sírásba kezdett… a következő telet talán már jobban fogja élvezni.

Anyának nagy előszeretettel segít sütni-főzni, persze a maga módján. Valamelyik nap fánkszaggatás következett, Bernát pedig boldogan tömte be a fánk közepén a lyukakat a maradék tésztával…

 

Zselyke

 

Második lányunk vígan és boldogan éldegél és hullámzik, tombol anya pocakjában, időnként egy-egy nagyobbat rúgva belé... ha minden igaz, még majdnem két hónapig szűkös életterével kell beérnie. Egy kis izgalmat azért már okozott a kis leányzó, mert nem akart a helyére bekerülni – persze mondták, még az utolsó órában is befordulhat, aztán végül jobban látta anyát mentesíteni az emiatti izgalmaktól, így a hónap végére megtalálta a helyét, mindenki nagy megkönnyebbülésére.