Mikor ünnepre készülünk, még sokszor nem sikerül megtalálnom a helyes hangsúlyokat: talán idén is több lelki tartalmú felkészülésre lett volna szükség, s akkor talán nem fáradtam volna ki annyira a sütés-főzés-takarításban. Majd még gondolkodom azon, hogyan is egyszerűsítsem a megszokott menüt, mert felér egy gyomorrontással két napig végigenni mindent, ami a mi családunkban szokott húsvét (meg karácsony) táján adódni.

Ünnepekkor különösen is érezhető, mekkorát nőttek gyerekeink. Karácsonykor még egyedül kellett az egész menüt végig sütnöm-főznöm, most azonban húsvéti készülődésünk (végre) együtt történt. Megint ráébredtem, milyen jó együtt csinálni a gyerekekkel, amit csak lehet! Kicsit több energiával és jóval több beszéddel jár a dolog, mint nélkülük, de ettől is magukénak érzik a készülődést... töltöttünk együtt csirkecombokat, Luca kikeverte a tormás túrót a sonkatekercshez, majd együtt tekerték, Andris a töltött tojáshoz a krémet kutyulta, miután én félbevágtam a megpucolt főtt tojásokat, s mindketten kanalazták vissza a fél tojásokba. Bernát eközben megszerzett valamilyen úton-módon egy egész, pucolatlan főtt tojást és mire észbe kaptam, már a felét eltüntette (héjastul), hála Istennek nem sok baja lett tőle. Míg én Bernátot rajtakaptam és a tojása másik felét megpucoltam, Luca petrezselyemlevélkékkel már ki is díszítette a tojáskákat szépre... ajándékba most nem készítettünk hidegtálat, mint karácsonykor, házi használatra pedig megfeleltek.

Volt alkalmam megfigyelni megint, hogy ez a pici lány hogyan tünteti el a töltött tojásokat sorra húsvét reggelén a tányérjáról (mint karácsonykor is tette, amikor azon nevettünk, hogy egy régesrégi, vagy 20 évvel ezelőtti családi karácsonyi videofelvételen Imola húgom - akinek Luca kiköpött mása szerintem, mind küllemben, mind jellemben - pont ugyanezzel a mozdulattal tette magáévá ugyanezt az eledelt). Luca bekebelezte az első tojást, majd hosszan a távolba meredő arccal ült. Olyan meglepően sokáig, hogy még a fotógépet is előkerítettük és beüzemeltük, sőt, ezt a pillanatot meg is örökítettük :) Aztán valahogy lecsusszant a tojás, legnagyobb megnyugvásomra. Ezzel ellentétben Andris komótosan, apróra felaprítva fogyasztotta el mindenek előtt a tojáskrémet, majd az apró fehérje-darabkákat egyenként.

Szombat este megbeszéltük, hogy húsvét reggelén "Feltámadt az Úr!" felkiáltással köszöntjük egymást (mire a válasz így hangzik: "Valóban feltámadt!). Elgyakoroltuk párszor, Andris már akkor is megjegyezte, hogy el fogja felejteni DIREKT. Húsvét reggelén így köszöntünk egymásnak, hát semmiképp sem akarta azt mondani, "Valóban feltámadt!" Úgyhogy cseréltünk és ő mondhatta: "Feltámadt az Úr!" - és örvendezett, hogy mi válaszoltunk az ő köszöntésére... szeret első lenni, no.

Nagy büszkeségem, hogy ezen az éjszakán történt először, hogy ő kelt föl magától, hogy pisilni szeretne menni, eddig mindig én keltettem fel ezügyben. Haladgatunk azért valamennyire.

Néha elgondolkodom azon, hogy vajon ha nem négyen lennének, hanem pl. csak egy Andrisunk lenne, mennyire másként alakulna az élete/életünk. Nagyon jó a négy gyerek, meg szeretem ezt az egész nyüzsgést, csak sokszor nagyobb igényem lenne egyesével többet foglalkozni némelyikükkel, s erre nem mindig adottak a körülmények. Mindenesetre szeretném kihasználni, ha adódik ilyesmire lehetőség, mert Andris tipikusan az a gyerkőc, aki teljesen másként viselkedik, ha CSAK VELE foglalkozik az ember. Történt pl. szombat délután, hogy megkegyelmeztem neki, mikor láttam, hogy nagyon nem megy a délutáni szunya, s míg a többiek aludtak, kimehetett az udvarra. Mentem én is ki teregetni, s detektáltam, hogy látványosan nem találja a helyét. Szegődött is mellém azonnal, mikor meglátta, hogy teregetek, és olyan boldog volt, hogy kettesben lehetünk. Büszkén rakosgatta a cuccokat, közben be nem állt a szája és OLYAN JÓ VOLT! Teljesen más helyzet, mint a két "nagyobbik kisebb" tesójával (vagyis Luccal + Berivel) együtt látni őt.

Nagyon jókat játszanak, újabb kedvencem ,mikor mind a hárman együtt labdáznak (egyszer le is fotóztam őket az ablakból, nagyon aranyosak voltak, mert felváltva dobálták Bernátnak a labdát, aki örömmel futkosott érte és vitte az eldobónak vissza, mint egy kis bernáthegyi :) Egyre több az ilyen pillanat, aminek nagyon tudok örvendezni... azért még sokszor előfordul az is, hogy bántja a testvéreit, erőszakosan elveszi tőlük a játékot, mindenképp a saját akaratát szándékozik megvalósítani, érvényesíteni (bár Lucáról ez igencsak lepereg, Bernát sajnos azonban olyan picurka, hogy nem tudja még megvédeni magát), szóval olykor úgy éljük meg, az egész nap főként Andris fegyelmezéséből áll. Emellett, mivel ő a legnagyobb, hát persze ő van leginkább számon kérve és megbüntetve pl. a szomszéd ház falának pitypangszárral való összepiszkításáért (ami Lucával közösen megvalósított projekt volt, de egyértelműen a nagyfiú az értelmi szerző), szóval néha elmélázok, vajon ő hogyan élheti meg a napjait (amikor sok fegyelmezésben részesül), milyen életérzése lehet... s vajon miért bántja még mindig a testvéreit, miért tűnik úgy, mintha keresné a bajt és ha a többiek csak úgy elvannak magukban, ő nem találja a helyét és piszkálja őket. Ez nem mindig van így, sőt, az utóbbi időben határozottan javulni látszik a helyzet, de azért előfordulgatnak durvaságok. Túl hirtelen cselekszik, nem gondolkodik előtte, hanem indulatból odacsap. Sokszor nem is próbálja meg tisztázni a helyzetet, vagy pl. elkérni a kiszemelt játékot a testvérétől, egyszerűen elveszi. Na, azért alakulgatunk, már olykor sikerül segítséget kérnie tőlünk, ha mondjuk éppen ő a sérelmezett fél és Berti vagy Lucus elvesz tőle valamit; ez nagy haladás. Csak, ha nem érkezünk oda időben, azért működésbe lép Andrisunk ökle is...

Azt hiszem, Andris alapból egy elkalandozós, elgondolkodós kisfiú; sok minden jár a fejében, s mikor kérek vagy mondok neki valamit, ezt a rengeteg érdekes dolgot el kell hessentenie magától, hogy rám koncentráljon. Ezzel ellentétben én gyors vagyok, pörgős és elvárom, hogy amit elmondtam egyszer, meglegyen... nem mindig vagyok ráhangolódva, hogy ötvenszer ismételgessem, hogy légyszíves, öltözz már fel, vagy hogy mosd meg a kezed ebéd után... hanem kiadom a parancsot (legfőképpen egyszerre vagy 5 utasítást tartalmazva, mondjuk hogy "Moss kezet, pofit, fogat, pisilj és utána irány az ágyikó!") és bosszankodok, hogy már az elején elakad és sehol sincs még a kézmosással sem. Hát ja, kicsit le kéne lassulnom hozzá.

Még két hetet adtam magamnak regenerálódásra és "lustulásra", aztán belevágok újra az otthonoktatós hétköznapokba... Andrisnak is van igénye feladatozni, érdeklődik, és nekem is hiányzik, hogy foglalkoztassam őket. A minap egy vízről szóló könyv kapcsán kezdtünk kísérletezni (mi süllyed el a vízben és mi marad fenn a tetején), tiszta Balaton lett a szőnyegen utána minden, de jó volt azért; meg apa foglalkoztatta Andrist egy kis útvesztős feladattal; meg tapsolós ritmusgyakorlatoztattam LucAndrist egyszer, de az elmúlt hetekben inkább csak hagytam őket kötetlenül játszani. Ha letelik a szülés utáni hat hét, sok tervem van; leginkább Andrással kapcsolatban.

Úgy tűnik, ő már sokszor nem igényli a délutáni alvást (reggel úgyis ő alszik legtovább), úgyhogy ha nem alszik el a kisebbekkel, akkorra fogom időzíteni a csak vele való foglalkozást. Önálló munkára szeretném szoktatni elsősorban, aztán ha már jól megy, a többiekkel délelőtt is tudunk úgy "tanulni", hogy ő közben önállóskodik.

Remélem, bejönnek a számításaim és sikerül olyan oviba felvetetnünk, ahol megkapja még a felmentést. Nagyon szeretném a következő évet még itthon vele, de 2015-től, úgy tűnik, elkerülhetetlen a nagycsoport (5 éves korig lehet felmentést kérvényezni, az óvodavezető adhatja meg), meglátjuk, akkor hogy lesz. Igyekszem készíteni magam a gondolatra, hogy napi négy óra oviban eltöltött idő nem a világ vége, de azért nem vagyok túl lelkes ez ügyben. Szerintem tiszta lehetetlenség, hogy magántanuló lehet majd az iskolában, de az egy év nagycsoportot nem lehet itthon tölteni! Mindenesetre próbálom Istenre bízni és elengedni ezt a kérdést... 
A helyi ovit kedden vagy szerdán hívom fel, hogy megadnák-e a felmentést, mert csak akkor íratom be Andrist hozzájuk. Aztán meglátjuk, kell-e keresgélnünk a környéken másik intézményt.

Lucuskával jól elbabázgatunk... egyik reggel 6-kor felkeltem Zselykéhez, Luc is jött utánam azonnal. Kezdtem bepelenkázni Zselycit, mire Luc előkapta Tünde babát, gyorsan átkeresztelte és azt mondta, hogy most már Zselykének nevezzük. Bepelenkázta, majd vette elő a pólyáját - ahogy én is és leste, hogyan pólyázom a hugit. Mikor végeztünk és leültem a fotelba szoptatni, ő lefeküdt a kanapéra, pólóját felhúzta és maga mellé fektette a babáját, mondván, hogy ő is szoptatja. Komolyan, szerintem nem is kéne annyit agyalnom a baba-mama kör indításán (ami mostanában nagyon szívügyemmé vált), van nekünk baba-mama körünk itthon Lucával :) Máskor meg, mivel nem engedtem kivinni az udvarra Tünde babát (mivel az benti játék), fogott egy hosszú deszkadarabot és azzal mászkált, hogy az az ő Zselykéje. Szokásos ringatás - altatás stb. ment egész délelőtt.

Lucu újabban már csak ritkán esik vissza szobatisztaság ügyében és ha kellőképpen oda van rá figyelve, akár hetekig nem történik baleset. Öltözésben is egyre önállóbb, mosakodás is megy nagyjából. Rengeteget énekel, összevissza mixel mindet, a karácsonyi és böjti énekeket a vízipókkal, vagy éppen egy általa kreált dalocskát dúdolgat és amint pörgősebb zenét hall, táncolni meg ugrabugrálni kezd vidáman.

Egyszerűen szeret feleselni... vagy ha éppen nem lehet nemet mondani, mert rá van parancsolva valami, hát azzal "ellenkezik", hogy "csak lassan csinálom" és hatást lesve pillant az emberre. Szeret elhatározni dolgokat és azokat végrehajtani. Pl. egyik nap mondtam nekik, hogy majd várható aznap a védő néni, mire ő közölte, hogy jó, akkor majd el fog bújni. És így is tett. Meglátta a védőnőt és elbújt. Még hangosan közölte is vele: "Most elbújtam, mert jöttél". Sőt, mikor elment a néni, akkor is elbújt, hogy kerek legyen a sztori.

Luca és Andris is nagyon szeretnek Zselykénél segíteni, mármint nekem. Adogatni a popsikenőcsöt, törölközőt, pelust, nézni a fürdetést... hát még megsimogatni a babát! Vagy elkapni a tekintetét, bolondozni neki, hogy figyeljen rájuk, beszélni hozzá, ringatni (nem rázni!!!) a babakocsit odakint, kézbe fogni Zselykét kicsit, ha anya megengedi... Luca olyan büszkén fogta, alig mert odanézni rá közben az elfogódottságtól...:)

Márnemalegkisebb Bernátunk még azért mégiscsak a legkisebb. Bújik sokat, apán alszik még el délután (én mondtam, hogy elkényeztetés, de ez van... szókincse lassan bővülget, de leginkább magában tartja. Olyan aranyos, amikor próbálgat mondani dolgokat, múltkor a hintára mondott valami nagyon nem odaillő, de mégis hasonló szót. Milyen nehéz lehet kibökni az a szót, amit már ezerszer hallott előtte, de egyelőre csak a fejében van meg... szeretem a hablatyolását hallgatni, olyan csodaédes!

Ha Zselyke az ölemben van, olykor megsimogatja, de olyan kedvesen és gyengéden, hogy az leírhatatlan... néha nekem is jut efféle simogatás, meg hát vannak még verhetetlenül nyálas puszijai is; nagyon vicces volt, mikor egyszer mesét néztünk és a gyerekeknek magyaráztam, hogy a mesében puszit adnak egymásnak, mert nagyon szeretik egymást, mire Bernát odafurakodott hozzám és megpuszilt. A plüssállatainkat is nagy szeretettel ölelgeti. Úgy tűnik, szeretet-korszaka van... a másik nagy kedvenc mindenféle guruló járgány kint-bent, egyszerre általában mindkét kezében egy-egy alkalmatossággal nyomul, berregő hangoktól kísérve.

Berce szeret a kamrából almákat (vagy egyéb gyümölcsöket) eltulajdonítani és azokat suttyomban elfogyasztani... nem vagyok vitamin-ellenes, sőt, azt azonban annyira nem kedvelem, amikor a szőnyegen, kanapén, asztal alatt, cipők között és különféle egyéb helyeken szembesülök az újabb sikeres lopás nyomaival: almahéjdarabkákkal és egyéb, ehetetlennek bizonyuló alma-részecskékkel. Ha rajta kapom a lopáson és visszaküldöm vele az almát a helyére, huncut mosollyal vagy elnyargal az ellenkező irányba, vagy elbújik a fotel mögé és ott próbálkozik további nassolással.

Bernát jelenleg a mindenre kapható segítségem. Csak annyit kell mondanom: Berti, jössz segíteni? - és azonnal ugrik... legutóbb veteményeztünk együtt, hihetetlen örömmel dugdosta a hagymákat a földbe, meg csipegette a tenyeremből a borsókat és pakolta a helyükre. Szeretek vele dolgozni, minden apróságnak annyira örül!

Esténként nagyon behuncutul Bernát, szaladgál, viháncol, felmászik az ablakba, elbújik a függöny mögé, s ha csak rá nézek, már gurul a kacagástól... iszonyú jó kedve lesz mindentől, s ha partnert talál a rohangászásra, örömmel futkos Lucával vagy Andrissal visongatva... aztán csak ráhangolódik valahogy az alvásra és egyszer csak kidől, bújik apához-anyához (mikor ki van közelebb), lecsukódik a szeme és vége a hangoskodásnak aznapra.

Zselyke viszont éppen ekkor kezd rá. Az egész napi csendességét hangokba önti, mire mindenki elfárad (legfőképpen anya). Könnyű neki, ő egész nap szundít(hat) a kis mózeskosarában (amit nemsokára kinő szerintem, össze kell rakni hamarosan a kiságyat). Nem, nem nagyon sír, csak foglalkozást igényel fél-egy órán keresztül, mire eléggé elfárad a hosszú éjszakai pihenésre. Hát boldogítjuk egymást, amíg végre elálmosodik ő is annyira, mint én.

Igazán jó baba egyébként, hangot alig ad, eszik, amikor megéhezik, s javarészt alszik... mind többet és többet láthatjuk nyitott szemmel, nézelődget sokat, mikor ébren van és hihetetlen csodálkozva tud sasolni, ha hozzá szólunk. A szempillái meg már most olyan hosszúak, hogy még igézőbben tud nézni. Ma is levette lábáról apját, aki ledőlt vele a kanapéra, hasára tette Zselykét, aki buzgó fejemelgetésekkel próbálta kideríteni, kinek is a pocakján landolt éppen. Nem tudom, sikerrel járt-e, de hogy apa belőle is "kézi lányt" farag, azt gyanítom... Luca nagyon el lett kapatva, mondjuk ez biztos csak egy féltékeny anya meglátása...:) De azért tényleg.. Luc amint apja használható állapotban van reggelente, kérlelőn rátekint: "Apa, vegyééél feeel" ,ha meg apa használhatatlan (vagyis még nem túlzottan tért magához), hát becserkészi és kérlelést mellőzve rátelepszik. Bár, azt hiszem, ezt apa nem annyira bánja.

Visszatérve Zselykére, hát ő is olyan szép lesz, mint Luca, ezek a lányok már csak ilyenek, de valóban bájosnak látom, még a kisbabás vonások ellenére is. Egyébként combosodik, s ezt jó látni, csak ér valamit az a rengeteg tejcsi, amit magába szív minden nap.

Éjjelente nagyon empatikus módon hagy aludni és általában már csak egy alkalommal eszik, reggel sem nagyon korán kel fel, úgyhogy nincs rá panaszom.

Ennyit így hajnali negyed négykor apróságainkról, családunkról, hétköznapjainkról, ünnepeinkről...megyek pihenni, hogy holnap frissen tudjak együtt huncutkodni Bernáttal, babázhassak babamamakörtárs Lucával, megtalálhassam a különAndrisos pillanatokat és este bírjam addig foglalkoztatni Zselykét, amíg igényli.