Lurkók júniusa 2014

Közös játékok

Nagyon szeretem nézni, hallgatni a gyerekeimet játék közben. Jókat derülök magamban, mert annyira vicces dolgokat találnak ki!

Megismerem közben őket, hiszen eljátsszák az érzelmeiket, ami éppen foglalkoztatja őket, vagy a tőlünk látott mintákat, mesékből vett eseményeket…

Néha bosszankodok is rajtuk, sőt, van, hogy alig bírom megállni, hogy bele ne szóljak a játékukba (ejnye anya), mert túlságosan is nyilvánvaló, hogy a saját karikatúránkat testesítik meg, és ezt már nem tudom szótlanul jóváhagyni…

Íme néhány szösszenet a közös játékokból:

Hogyan rakjunk el krumplit télire?

LucAndris ennek a módját is feltalálta.

Ebédet készítek elő, krumplit pucolok, miközben Andris és Luca felváltva kunyerálnak a pucolványaimból. „Mit csináltok vele?” Kérdezem kissé gyanakodva (sosem lehet tudni).

„Eltesszük télire!” – hangzik a gyanúmat cseppet sem eloszlató válasz; lelki szemeimmel rothadozó barna krumplimaradványokat látok magam előtt a lakás különböző pontjain, nyüzsgő hangyák körében… mire ezt magam elé képzelem, Lucáék már a megszerzett zsákmánnyal a kanapéhoz szaladnak, felnyitják az ülőkét, alá rejtik szerzeményüket, majd ráülnek. Mármint a kanapéra. Andris szomorú hangon lefesti a helyzetet Luchoz fordulva:

„Jaj, nagyon éhesek vagyunk, és most tél van. Nincsen semmi ennivalónk.”

Luca erre: „Keressünk magunknak valamit!”

Andris: „Krumpliszagot érzek! Honnan jön ez az illat?”

Látványosan keresgélnek (Bernát nagy szemekkel lesi őket a szőnyegről).

Felemelik a kanapé párnáját, hatalmas ujjongás közepette csodálatos módon krumplit találnak ott, majd visszateszik az ülőkét, megint rátelepednek, boldogan elfogyasztják. Berti örömmel csatlakozik hozzájuk.

Mikor elfogyott mind, jönnek újra a kis babatányérokkal a következő adagért, megint tél lesz, és újra indul a keresgélés… én meg alig győzöm az évszakok eme gyors változásai közben megpucolni az ebédhez megfelelő mennyiséget három kis rágcsáló gyermek mellett… de hát gondolni kell a télre is időben.

Veszekedés

Szerintem nagyon fontos megbeszélni a problémáinkat egymással. Ha ügyesek vagyunk, ez indulat nélkül is megoldható, de én még nem nőttem fel annyira, hogy minden esetben kezelni tudjam a haragomat, érzelmeimet, ezt most tanulom.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekeink lássák a veszekedéseinket, és természetesen a kibékülést is, ami ezt követi.

Hogy láthassák: apa és anya haragszanak egymásra, mert ez természetes (ám haragudjatok!), s hogy részesei lehessenek a feloldásnak, a kibékülésnek is… így tanulhatnak ők is velünk együtt konfliktust kezelni.

Nemrégiben apával összevesztünk, Andris (a legérzékenyebb) sírásra görbülő szájjal jött hozzám, kérdőre vont, hogy most mi van. Mondtam: apa és anya veszekedett egymással. Erre Andris: „Úgy, mint mi Lucával, hogy mondtátok egymásnak, hogy nem-de-nem-de-nem-de?” „Aha, valahogy úgy!” - feleltem. „Most mérgesek vagyunk egymásra, és utána majd kibékülünk, és bocsánatot kérünk és megbocsátunk.”

Luca kissé másként dolgozta fel ezt az időszakot… egyik nap arra lettem figyelmes, hogy elementáris erővel püfölt egy műanyag homokozó edényt az udvaron, azt kiabálta közben: „Csúnya edény! Elegem van belőled!”

… Hát ez is egy fajta módja a felgyülemlett indulatok levezetésének.

Búbosbankák magánélete

Néhány nemrégiben nézett természetfilm és egy madarakról szóló könyv mély nyomot hagyott két nagyobb gyermekünkben.

Azóta majdnem minden nap egyszer fészket raknak a fotelban, párnákkal, olykor székekkel, pokrócokkal stb. Természetesen ez az apabúbosbanka, vagyis Andris feladata szokott lenni, mindenféle játékokkal ki is béleli, hogy puha legyen (az a moha, mint magyarázza). Anyabúbosbanka (=Luca) csak a kész fészekbe költözhet be, és András utasításának megfelelően azonnal elkezd tojásokat rakni (építőkockákat tesz maga alá), veszély esetén (amikor pl. jön a róka), Andris rendelésére ki kell dugnia a fészek nyílásán a hátsó felét, hogy bűzös folyadékkal lespriccelje a betolakodót…

Majd kikelnek a fiókák, Bernát lesz természetesen az elsőszülött, akit betuszkolnak a fészekbe, etetik (építőkockával – Berce örömmel rágcsálja). Ezt még élvezi is, amikor repülni tanítják, azt már annyira nem, mert mindig ki akarják lökni a meleg, biztonságos kuckóból. Gyorsan közbe is avatkozom, mielőtt komolyabb sérülések érnék a kis búbost J.

Gondoskodós játékok

Luca nemrég felfedezte, hogy nemcsak a babáját lehet óvni, babusgatni, hanem van egy élő „baba” is kéznél: Zselyke. Ha csak lehet, elkéri a kezemből, hogy foghassa, mosolyog neki, hogy viszontmosolyt kaphasson, ringatja a babakocsiban és hosszan énekel neki. Ám aki az udvaron is vele lehet „babaként”, az Bernát (aki lassan már két éves lesz). Azóta gyakran látom őket, amint Luc kézenfogva vezeti kis testvérkéjét a „veszélyes gödrök és kupacok” között, cipeli magával mindenhová a kedves kis „babáját”, akinek ő az anyukája (Andris persze apukaként csatlakozik olykor), persze az efféle játékok egészen addig tartanak, míg Bertye a fejébe nem vesz valami egyebet, kiszakítja magát az óvó kezek biztonságából, és elinal mondjuk a homokozó irányába, ahol végre szabadon tevékenykedhet…

Andris mostanság leginkább kutyásat játszik Berivel, gondos gazdiként az etetőszékhez vezeti „kutyuskáját”, utasítja is: „Mássz fel, majd megetetlek! Ülj le!”

Bernát jól nevelt ebhez méltón teljesíti a parancsokat, jutalmul rágókát kap (boldogan koptatja vele újonnan előbukkant fogacskáit).

Áldás-kuckó

Az udvaron Andris megtalálta a legkullancsosabb, legragadósgalajosabb (az az apró, kerek, szúrós, nadrágbaragadós kis izét termelő növény a galaj), leghepehupásabb, de legalább árnyékos helyet és kinevezte kuckónak. Azóta oda hordják az összes homokozó játékot, ott bujkálnak, örvendeznek és veszekednek legtöbbet. Ráadásul egy nagy földkupac el is takarja őket némiképp a kertben teregető anya szeme elől, ami miatt különösen izgalmas lesz ez a hely.

Andris egyszer csak titokzatos arccal elém penderül és azt suttogja: „Akarsz áldást kapni? Akkor gyere el a kuckónkba!”

Majd hangosan telekürtöli az udvart: „Aki áldást akar, jöjjön a kuckónkba!”

Örömmel veszem a meghívást, baktatok utána, lehajlok a szilvaliget ágai alatt, átmászok egy gödrön, a zoknim már most tele galajjal, s már a kuckó közepén is találom magam. Andris kezét a fejemre teszi „áldjon meg az Úr és őrizzen meg Téged” – hangzik és én már nem is érzem a zoknimban annyira a szurkálást, csak azt, hogy meg vagyok áldva. Ott, a kuckóban, ezzel a négy kis csemetével, ragadós galajostul… 

Röviden pedigAndrisnál elkezdődött a fogváltás, van már egy fél csontfoga, két (vagy három) tejfoga már kiesett. Nyitottnak tűnik a tanulásra, Anna gondolkodik rajta, hogy egy év múlva készíteni lehetne az iskolázásra. Luca mostanában rákattant a babázásra, néha Bernát öccsét is babaként kezeli, sétáltatja, ölelgeti - már ha hagyja. Egyébként tipikus kis lázadó... Berti kellemesen anyás lett, illetve lassan elkezd érthetően kommunikálni, a legfontosabbat (kakaó) már tudja mondani...  Zselyke pedig folyamatosan mosolyog és kukkol a nagy szemeivel, hogy mi is történik körülötte. Egyébként pedig eszik-alszik.