2015. január

Lurkóink az új év első hónapjában...

Andris. Különösen oda kell rá figyelni, legalább két ok miatt: az egyik, hogy állandó megmondóemberke lett, aki mindig megmondja, mit és hogyan és hol kell játszani, ezzel együtt pedig sokszor a miénkkel ellentétes utasítást ad testvéreinek, nem kevés konfliktust okozva ezzel. A másik pedig, hogy állandóan beszél; módfelett kacifántos mondatokban fejezi ki magát, miután szépen lassan megfogalmazta mondandóját, melynek megértése, összerakása már önmagában is sokszor türelemre int... figyelni kell rá azért is, mert új kedvence lett az ollózás: minden papírt (és néha nem papírt) kismillió darabkára képes szétvágni, és ha nem figyelünk, olyan is a kezei közé kerül, amit éppenséggel nem annyira kellene szétvágni. Egyébként mostanában eléggé apás, szeret a közelemben lenni, amit munka közben nem mindig szeretek annyira... ha lehetősége van rá, felmászik egy fára, és nagyon hosszú ideig nézelődik, elkiabálgat a tetejéről. Buzdítom is rá, mert megmondtam neki, nemsokára kivágom a fákat a kertből... az éjszakák tőle már csendesek, észrevétlenül elmaradtak a sírások, felkelések, amik azért eléggé megterhelőek voltak számunkra.

Luca nagylányunk éppen négy éves lett. Napokig izgatottan várta, hogy eljöjjön a nagy nap, illetve hogy kiderüljön, mi érkezett számára a postástól... alig lehetett tőle eldugdosni a különböző méretű borítékokat, dobozokat, az utolsó napon pedig magát a tortát. El is kellett menni vele trükközve vásárolni, hogy addig elkészüljön itthon a nagy mű... mostanában egy kicsit érzékenyebb, jobban igényli a törődést (nem mintha el lenne hanyagolva), és hajnalonként sűrűn igényli, hogy valaki menjen oda az ágyához. Bátyjához hasonlóan ő is nagy ollóművész lett, képes egy órán keresztül vagdosni... az esetek nagy részében még össze is szedi maga után a szemetet, bár ha éppen olyanja van, akkor alaposan megmakacsolja magát, és sok időt vesz igénybe, míg rendet tesz maga után. Mert mostanában ismét makacskodik a kis hölgy, és egyelőre nem látja be, hogy teljesen felesleges... ő is nagyon beszédes; amikor jön-megy, akkor is elbeszélget magával vagy énekel, így róla messziről lehet tudni különösebb odafigyelés nélkül is, mikor merre jár. A derekát viszont egyszerűen nem lehet betűrni, és jelenleg ritka, hogy neki van igénye egy betűrésre, s nem nekünk kell utána szaladgálnunk ez ügyben.

Bernát. Az ő mostani sajátossága, hogy a nagy fekete szemeteskukába pakolja be a játékokat, feltételezhető, hogy a testvérei elől rejtegeti őket. Mert a nagytestvérek mostanában jól eljátszanak Bernát nélkül is; ők ketten végre nagyjából jól kijönnek egymással, de öccsük már sokszor nem fér bele a keretbe. Ő pedig különböző módon reagálja ezt le: van, amikor elfogadja, és boldogan elbóklászik, eljátszogat egyedül is, de van, amikor nagyon nehezményezi, ha kiközösítik. Szóval ki tudja, mennyi játékot vitt már el a nagy narancssárga kukásautó, de amennyire lehet, igyekszünk ellenőrizni... ő is rákapott az ollózásra, néha segít is elpakolni, de neki különösen mindegy, hogy papírt vág vagy terítőt... nekünk persze annyira nem. Az utóbbi időben apás, keresi a társaságomat, ott akar lenni, ahol én, sőt esténként sokszor együtt is alszunk egy darabig - éjjel pedig többször felkel, hogy fázik, fél vagy "sötét van". Nagyon szépen beszél már, vidáman rakosgatja össze a mondatokat egyre nagyobb mértékben bővülő szókincsével, és időnként szándékosan piszkálja a nagyobbakat... legalább addig is vele foglalkoznak...

Zselyke a legboldogabb, legtöbbet mosolygó, legkiegyensúlyozottabb a családunkban, és a többiek azonos korszakához mérten is ő a legvidámabb kis bébink... éjszakánként persze foglalkoztat bennünket (főleg anyát), de napközben rengeteget mosolyog, kacarászik, gagyog - és ami a legérdekesebb, alig múlt 10 hónapos, de feltűnően próbál kommunikálni és utánozni, amit mondunk neki. Mindig nagyon figyel, hallgat, és szemléli a körülötte zajló eseményeket... vidáman eljátszik a kis birodalmában, ahova fele-fele arányban könnyen le lehet tenni, miután alaposan megtömte a bendőjét. A hintázást kifejezetten szereti, most már szépen megül, de gyerekülésbe még nem raknánk... a hordozóban viszont valamelyik nap felült - kicsit meg is ijesztett, mert az asztal tetején volt a hordozó, és nem szoktuk bekötni, lévén még felesleges. Hát most már bekötjük, bár alapból nem szoktuk benne egyedül hagyni... néha már bekerül az etetőszékbe is egy kis rövid időre, elvégre szoknia kell új környezetét. Bernát pedig kiköltözhet a sarokülőre a nagyok közé.

Piros Alma. Felhívott egy ismerősünk nemrég, hogy olvasta a legutóbbi beszámolót, és megkérdezte, miért négy gyerekről írunk? Mármint hogy miért csak. Mert hogy jön a következő, csak ez valahogy nem is került szóba itt idáig... repülnek a hónapok... valamelyik lurkónkkal voltunk még így (talán Bernát), hogy annyira benne voltunk az életben, hogy róla csak a születésekor írtunk először. Szóval úton van a következő bébi is a családba, akiről félig-meddig sejteni lehet, hogy talán kislány lesz, és május végén érkezhet. Még nem álltunk rá a névkeresésre; a héten volt egy kis időnk gondolkodni, és a Piros Alma lett a jelenlegi befutó (nem vicc, nem röhögni), de még van idő változtatni/véglegesíteni... egyébként növekszik a pocak, mozog a baba, szóval eddig majdnem a szokásos... anya magas vérnyomása is majdhogynem szokványos ilyenkor, ami új, az a sérv. Így egy kicsit nehezebb ez a várandósság, bár annyival talán könnyebb, hogy eddig nem volt annyira fáradékony kis asszonykám... persze délutánra azért kellőképpen elfárad, mert korán is kel, négy gyerek amúgy is mozgalmas életet biztosít... amennyire tudom, mellette vagyok és segítem, támogatom.