2015. május

Eltelt egy újabb hónap, így megpróbálunk a megszokott módon írogatni egy kicsit csemetéinkről...

Alma Virág vígan bepozicionálta magát az elmúlt időszakban, hogy ha eljön az ideje, helyén legyen... néha ráfekszik egy-egy részre, aminek Anna olyan nagyon nem tud fájdalommentesen örülni, de már csak néhány nap (12) van hátra a nagy találkozásig. Aztán majd meglátjuk. Szó szerint. Kíváncsian várjuk... mint egy becsomagolt ajándék, amit még nem bonthatsz ki, pedig tudod, hogy a tiéd. A várakozás izgalma, öröme mindig új erővel hat...

Zselyke Zsuzsanna elég rendesen foglalkoztatott minket az utóbbi időben testileg-lelkileg. Ugyanis mostanra már nagyon feltűnővé vált, hogy nem ül még fel, merev lábbal kúszik, ültetve elborul. A lelki része az izgalom, némi aggodalom, hogy ugyan mikor már... és ugye nem marad így... és a hit, a bizalom Istenben. Aztán vizsgálat, mozgásfejlesztés, és az itthoni testi foglalkoztatás: tornáztatás. Hamarosan, tényleg pár napon belül ültetve nem borul el. Lassacskán a kúszása is szépül: már nem merev a lába, felfelé csapkod vele (még nem az az igazán szabályos, de már sokat fejlődött). Kapaszkodva már fel is áll, és nagyon boldog tőle... mozgásban le van maradva pár hónapot, de fejlődik. Addig talán nincs is különösebb gond... a másik a súlya. Hogy szinte nem is hízik. Hozzátáplálásig megvolt a havonta +1 kiló, azóta (több, mint fél év alatt) hízott ennyit összesen. De jókedvű, vidám, eszik-iszik-pisil-kakil rendesen, tehát úgy gondoljuk, hogy túlságosan nagy baj nem lehet. Egy hónap múlva megyünk vele emésztőrendszert megnézni, meglátjuk, mit tudnak mondani. Ez a kis nyolcfogú élénk, érdeklődő, gyorsan tanuló: van már apa, anya, kutya. Meg légy, ami valamiért "ní". Arra gondoltam, talán mert "nincs", de amikor van, akkor is "ní". Nem baj. Egyszer elkövettem azt a (ki gondolta volna) hibát, hogy lecsaptam előtte egy legyet. Zselyke sírva fakadt... de így utólag talán csak a csatt-ra ijedt meg. Tegnap kipróbáltam újra, és elfogadta, hogy időnként a legyek megdöglenek. Mostanság-csakúgy, mint korábban a többiekkel-együtt alszunk: kijövünk a nappaliba, lefekszünk a kanapéra, és alszunk. Én a hátamon, ő a hasamon. Aztán valamikor később beviszem magunkat az ágyainkba. Tegnap mintha már igényelte volna ezt, mert a szobában sírt, felvettem, kihoztam, elhallgatott, lefeküdtünk. És aludtunk. Lehet, hogy ő is apás. Mindenesetre Annának segítség, hogy nem ő altatja mindig, nekem meg azért csak jó, hogy legalább őt el tudom még altatni. Kell a sikerélmény, a babáknak meg az apa-élmény.

Bernát Áron egy nagy Mókamiklós. Állandóan huncutkodik, sokszor már a szemtelenség határait súrolva, illetve át is lépve. Felesleges hívni, mert akkor szinte biztos, hogy a másik irányba szalad. Nem érdemes rászólni, hogy ne csináljon valamit, mert akkor sunyiban csinálja tovább. Ha meg rászólunk, hogy csináljon valamit, akkor meg nem csinálja. Olyan, mint a dackorszak, de mindezeket a lázadásokat olyan vígan, vidáman végzi, hogy sokszor nincs is szívünk bitófa elé állítani. Alapból egy jókedélyű srác, komolyan még a szeme is vigyorog, ahogy ránéz az emberre... és kiolvasható, hogy a következő pillanatban megint huncut lesz. De egyébként komoly is tud lenni. Az étkezések első három percében teljesen el tudja foglalni magát az evéssel, a maradék tízben már mókázik... megbecsüljük a három percet, ha egy kis komolyságra vágyunk tőle. Állandóan beszél: egyszerű kijelentéseinek végén lefelé, kérdéseinél felfelé megy a hangsúly, így ha nem is halljuk rendesen, mit próbál kommunikálni, a kert végéből is értjük, hogy kérdés vagy kijelentés volt. Ennek ellenére sokszor halkan beszél, sokszor meg annyira zagyva érthetetlenül, hogy ennyire még nem volt, hogy nem értjük a saját gyerekünket. De edződünk meg gyakorlunk. Délután rendszeresen rakoncátlankodik az ágyában, és kell egy kis idő, míg ráhangolódik a témára. Néha mellé is kell feküdni, aztán én alszok egy jót, ő meg szintén, csak később kezdi, és tovább csinálja. Ha nem vagyok hirtelen elalvós fáradt, akkor a fejére húzom a takarót, és fél percen belül elalszik (ezt a többiek is szerették). Ha gyanús, hogy én is elalszok, akkor ez a lépés biztonsági okokból kimarad... ugyan alapból jó kedve van, de hogy kis húgát miért piszkálja sokszor, jókedvből vagy csak úgy, azt nem tudni, de nagyon oda kell figyelni rá időnként, mert a virgonckodása könnyen átcsap komolyabb rosszalkodásba. Talán nem is annyira túlzás, hogy az aktuális rendbontó éppen ő, akire néha rájön, hogy szeretne iskolába menni, mégpedig azonnal (két és fél évesen)... akárhogyan is lesz, azért arra még mindenképpen várnia kell. Viszont váratlanul, hirtelen gyorsan és nagy sebességgel megtanult pótkerekes biciklivel közlekedni, így már most gyorsabban el tudna jutni iskolába (vagy mellé).

Luca Anna már megint apás. Vagy még mindig. Vagy folyamatosan. Esténként mindig odarendel az ágyához, hogy aludjunk együtt, ami nagyon sok esetben úgy néz ki, hogy elalszok mellette, aztán valamikor ő is elalszik. Néha (főleg ha nem aludt délután) ő nyeri az elalvásversenyt, ekkor még frissen és üdén tudok visszamászni a saját helyemre. Aztán éjszakánként rengetegszer be kell takarni, időnként a földről összeszedni (valahogyan lemászik, és térdelve alszik tovább). Délután igazából nem szokott aludni, mert olyan nincs. Csendespihenőzni szokott, mert az alvás szó hallatán élénk tiltakozásba kezd, ami a maradék reményét is elveszíti esetleges alvásának. Úgyhogy csendes pihenő van csak, aztán egy idő után szép csendben, feltűnés nélkül elalszik egy-egy órára. Az éjszakai szundijához egyébként az is hozzátartozik, hogy reggelre általában az ágyunkban találjuk, esetleg fel is kelünk rá, amikor hajnalban keresztül mászik rajtunk, és a forgolódása miatt nem tudunk tovább aludni nyugalomban. Ő persze gátlástalanul... az elmúlt időszakban-Bernáthoz hasonlóan- ő is megtanult pótkerekes biciklizni. Noszogattuk már ősszel, de nem volt még meg a kellő motiváció, így ez tavaszra maradt. Szóval nekiállt (-ült), és már kerekezik. Erre jött Bernát, aki pár hétre rá szintén megtanult, így már arra próbáljuk rávenni, hogy a másik biciklivel is tanuljon, pótkerék nélkül. Lelkes, egészen addig, míg megérzi, hogy nincs pótkerék rajta... ekkor - és egyébként is - döbbenetes lányos hisztit tud csinálni, de kezd rájönni lassan, hogy ez semmire se jó, nem lehet vele elérni semmit. Egyébként pedig rettentően szorgalmas, egyenesen imád ruhát válogatni, mosogatógépet kipakolni, és sokszor már szinte követeli, hogy hadd csinálhasson már valamit... testvéreinek is hála, van elég ruha, ami hamar piszkolódik, így általában nem kell túl sokat várnia rá, hogy egy komolyabb szétválogatandó ruhakupac összejöjjön. És kérdésre nagyon határozottan, tudatosan megmondja a frankót: ő csak akkor megy óvodába, amikor 5 éves lesz (egyelőre ez a helyzet, de bízunk benne, hogy utána is maradhat itthon).

András Péter már nem annyira lelkes, amikor a házimunkáról van szó. Leginkább a ruhaválogatást kerüli, mert egy-egy takarításra, kisebb pakolásra még befogható, de a válogatás, hajtogatás nagyon nem az ő asztala. Persze azért időnként neki is el kell ezt a munkát végezni, mert azért az csak nem járja, hogy mindig más végezze el helyette... de nagyon nem szívesen végzi. Ő inkább álmodozik, kalandozik, feltalál, szerkeszt és mindenféle titokzatos tudományos fejmunkát végez, ami aztán apránként összeáll valamivé a kezei között, alatt. Vagy nem. De sokszor mintha nem is itt lenne, hanem valahol nagyon távol... képes annyira elkalandozni, hogy meg se hallja, ha hozzá beszélünk, vagy ha igen, nem jut el a tudatáig, hogy miről is van szó. Emiatt szegény kissé megszenved minket, de bízom benne, hogy azért előbb-utóbb csak eljutunk hozzá... viszont ha valamit csinál, amit magának talált ki, abban képes nagyon elmélyülni, és az sem képes kizökkenteni, hogy már régóta vár rá az ebéd, vele együtt mi magunk is. Vezető típusú egyéniség, amit nagyon gyakorol a testvérein, és szentül védi azt, amit éppen alkotott, létrehozott, legyen az egy építmény, egy fadarab vagy egy kisebb kupac összekotort föld. Csupa hasznos tulajdonság, ami jól fog jönni az életben, de addig még finomítani kell a dolgokon... nagyon vagányul biciklizik; most már aktívan használja a féket is, ami nagyon jól jön, mivel időnként közlekedésével terrorizálja a testvéreit, és nagyon pontosan kicentizi, hol van még az a határ, ahol még nem okoz balesetet, mikor elsuhan valaki mellett, vagy éppen meg kell állni. Igazi határfeszegetés, ami kis élete más területein is aktívan jelen van, legyen szó akár csak az engedelmesség kérdésében, ami eddig is állandó konfliktusforrás volt. Estére viszont lenyugodnak a kedélyek, bebújik anya mellé az ágyba (miközben én Lucázok), aztán valamikor éjszaka közepén áttelepítem a helyére, és reggelig nagyjából ugyanúgy fekszik-alszik a helyén. És továbbra is ő ébred fel legkésőbb, hiába no, azért már ennyiből is jó, hogy itthon van, és nem kell óvoda miatt felkelteni reggelenként.