2016. január

Egy kis kényszerszabadságnak köszönhetően több, mint egy hétig lehettem a családommal (idejét se tudom, mikor volt utoljára ilyen), így egy kis szeletét láthattam abból, hogyan nőnek fel...

A legkisebb Alma a lehetőségeihez mérten nagyon eleven; nappal hangoskodik, rugózik, tolat hátrafelé (és beszorul a radiátor vagy Zselyke ágya alá), forgolódik mindenfelé, és megesz mindent, ami a keze ügyébe kerül. Hosszú hónapok után most kiszabadult a járókájából, van egy kis placca a szobában (amit részlegesen privatizálnak időnként a testvérei), és többnyire ott (vagy legalábbis a közelében a szőnyeg szélén) tartózkodik. Ki kell használni az utolsó napokat, mert hamarosan beköszönt az egyik kedvenc kor, amikor letesszük a leánykát valahova, és fél perc múlva már nagyon nem ott találjuk meg (hanem pl. a fürdőszobában)... éjszakái nem kimondottan kiegyensúlyozottak, mivel aktív foglalkoztatást igényel az éjszakai sötétben is, emiatt se mondható, hogy Anna igazán tudna pihenni mellette. Én viszont tegnap elaludtam vele úgy, hogy a hasamon aludt - ez egy igazán kellemes apás dolog, főleg ha nem mozgolódik percenként. Örülök, hogy elkezdődött a szoktatása erre, sok boldog pillanatunk lesz majd együtt, amikor közös csukottszemezéssel örülhetünk egymásnak... aztán majd jön rá nem sokkal az elkényeztetés - érzés, amikor már túlontúl apás lesz, és nem lehet megszabadulni tőle, ami egy fárasztó nap végén még inkább fárasztó tud lenni. Fejlődése teljesen rendben van, testvéreivel pedig jó a kapcsolata - attól eltekintve, hogy Zselyke mellett meglepő módon még Bernát is úgy viselkedik vele néha, ahogyan igazán nem kellene.

Zselykecike hihetetlen mértékben tele van energiával és lelkesedéssel minden iránt, minket pedig pontosan a fordítottja jellemez, amikor rossz dolgokat csinál. Vele kapcsolatban megtanultam egy új szót, amit Anna szokott mondani rá: égedelem. Sose hallottam még ezt, de valami olyasmit jelent, hogy igencsak idegrendszeri megterhelő hatással bír... egyszerűen nem lehet egyedül hagyni, mert vagy az asztalról dobál le mindent, vagy valamit kiborít, vagy a sütőbe elhelyezett olajban tapicskol, vagy Almára mászik rá, és még rengeteg ilyen dolga van... szinte keresi az alkalmat, hogy valami kisebb-nagyobb csínyt kövessen el. Ennyit arról, hogy nem fog tudni járni, ugyanis ő elég lassan kezdte el a saját lábait használni, és felmerült annak lehetősége, hogy valami probléma van vele (aztán május óta célzottan tornáztatjuk, jár konduktorhoz, ahogy ő mondja: "tonna", ami egyébként torna lenne). Szóval úgy tűnik, hogy túltornáztattuk, és most már rápörgött a mozgásra, ezt mutatja, hogy mindig csinál valamit... a másik ilyen izgalom vele kapcsolatban az volt, hogy egyszerűen szinte teljesen megállt a súlygyarapodásban, de a legutóbbi mért eredményei néminemű kis hízást mutattak, úgyhogy hátha most már elkezd rendesen súlyosodni, s nem lesz közel egy évnyi lemaradása. Egyébiránt nagyon kedves kis lény, szépen lehet vele kommunikálni (már négy szótagig eljutottunk), egyik nap jelentőségteljesen megjegyezte: sötét van... az évet kettesben kezdtük, sok éjszakát töltöttünk együtt, ami meg is látszott rajta, mert nappal is levakarhatatlanná vált, de mostanra valahogy visszaszokott anyához, és újra együtt alszik az egész család. Amivel jól le lehet kötni este, az a rajzolás: nagyon lelkes tud lenni, mikor mondom neki, rajzoljunk anyának valamit, és ezzel általában ki tudjuk húzni addig, míg mehet anyához ő is (lassan megszokja, hogy először Alma a soros esténként, és utána következik ő). Az éjszakái - az általa félig-meddig ártatlanul és véletlenül bántott hugikáéhoz hasonlóan - szintúgy csapnivalóak abban az értelemben, hogy aludni se vele nem lehet, mert nagyon sokszor felkel, se mellette, mert nem férek el rendesen.      

Bernát amolyan kis csendes gyermek alapból, halkan és alig érthetően beszél (mintha meg lenne fázva kb.), és nagyon sok türelem kell ahhoz, hogy egyrészt meghalljam, ha beszél, másrészt pedig meg is értsem, mit óhajt mondani. Vannak apró dolgai, amikor kb. az a lényege mondandójának, hogy kilóg a lába a takaró alól, vagy nincs víz a poharában, de sokszor nem is érteni, amit mond, sokszor pedig felháborodott, igen hangos jajveszékelés van, amiből hirtelenjében tényleg nem lehet tudni, mi is az éppen aktuális helyzet. Gondolj bele, csinálod a kis dolgaidat nyugalomban, aztán hirtelen nagy sírás, ami meg se szűnik azután se, hogy odaérsz hozzá, és tényleg fogalmad sincs, mi a baj, mert szegény nem mondja, hanem csak sír... módfelett könnyebb lesz a helyzet, amikor már a gyorsan előkapott sírás helyett azért megpróbálja majd el is mondani a problémáját. Egyébként jó kis gyerkőc, igazi középső, ami abban is megnyilvánul, hogy őt Andris piszkálja, ő meg Zselykét... néha pedig Almánál is próbálkozik. Igazi adok-kapok van... nagyon szeret papírokat szétvágni, és amolyan igazi kis sunyi, mert pár percig tényleg papírokat vág, aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy lyukas a terítő vagy a függöny vagy egyéb kellemes és kellemetlen meglepetések érhetnek. Veszélyes téma tehát az olló, arról nem beszélve, hogy még nem sikerült összerakni a dolgot: ha papírvágás van, akkor papírfecnik összeszedése is... na de majd eljutunk ide is. Addig is örüljek inkább, hogy valaki jó kis begyújtósnak valót csinál, mert azért sokkal jobb így papírdarabkákkal, mint komplett papírokkal, újságokkal indítani a kazánt.  

Luca időnként beveti a titkos - és azért mégiscsak eléggé idegesítő - fegyvert, az igazi lányos hisztit. Kicsit furcsa ezt látni tőle, mert hát az én lányom ne hisztizzen ugye... szerencsére nem sokszor csinálja, meg úgy látom, az esti fáradtság hozza ki belőle sokszor, meg talán az ebéd előtti éhség... nagyon ki tud akadni, amikor valami nem az ő elképzelései szerint alakul, de az élet nem arról szól, hogy mindig az van, amit mi akarunk. Ebéd előtt igenis el kell menni kezet mosni - ha retkesek maradunk kézmosás után, akkor még egyszer. És igen, valóban kényelmetlen, amikor az ember kényelmesen begubózik a jó meleg ágyába, és ki kell kelni még egy körre a fürdőszobába... egyébiránt nagyon kedves kis lény; igazi segítség anyának, jól eljátszik Andrissal is, a kisebbekkel is, általában szófogadó, és azért apás még kicsit. Nagyon sokszor kijön hozzám a kertbe csak azért, hogy a közelemben legyen... nem játszik, nem rohangál, csak ott van. Időnként a fapakolásban is segít, és szinte borítékolható, hogy a veteményezés körül is nagy segítség lesz... mosógép, mosogatógép kipakolása, ruhaválogatás a nagy kedvence, és jobb napokon Zselyke is csatlakozik hozzá, együtt pakolják ki a cuccokat. Nagyon szeret rajzolni, színezni, vágni, együtt játszani a többiekkel, de időnként azért elvonul, és elvan a maga kis világában. Esténként ő alszik el leghamarabb, és reggel az elsők között ébred... vele még szoktam találkozni reggel munkába indulás előtt, a többiekkel (legalábbis a fiúkkal) szinte abszolút nem. És vár rá az óvoda, ami eléggé fel fogja forgatni a mindennapjainkat...  

Andris egy nagyon nyitott, érdeklődő, kreatív, ugyanakkor elkalandozó, lázadó, öntörvényű személyiség, akihez időnként mérhetetlen türelem kell, és akivel nem mindig lehet együtt dolgozni. Nagyon jellemző rá, hogy a játékokban övé a fő és legjobb szerep, ő a megmondóember (érthető is valahol ,elvégre ő a legnagyobb), a többiek pedig alázatosan vagy fél-alázatosan engednek követeléseinek, elképzeléseinek (Luca már ügyesen kibújik ez alól időnként, és a sarkára áll, Bernát viszont jól vezethető). Igényli a társaságot, időnként viszont nagyon jól elvan egyedül, valamit meglát, a fejébe vesz, és nekiáll alkotni. Ennek köszönhetően minden össze van kötözve mindennel különböző drótokkal és madzagokkal, mindenhol különböző fadarabok vannak a kertben, hogy azok hidak, mindenhol gödrök és vízelvezető árkok vannak, hogy ha esik az eső, legyen dugivíz, amivel jól el lehet majd szórakozni és jól összesározni mindent... ha nem társasjáték van és rohangálás meg "leuralás", akkor ilyen titkos kis kreatív tevékenységeket folytat, és lassan nem léphetsz sehova, nem nyúlhatsz semmihez, mert mindenhol mindennek valami része az, ami valahova tartozik. Épp átalakításon van a kertünk, így egy kicsit az ő munkái, utai, létesítményei, lehetőségei is megváltoznak, amit nem mindig vesz jó néven, szóvá is teszi, hogy eltűnnek a fái, de meg kell lassan tanulnia, hogy a világ nem érte van, és vannak változások az életben... úgyhogy fára is csak addig tud, míg van mire használni, bár az utóbbi hetekben nem láttam annyit a fák tetején. Feladatait nehezen viseli, mint megkötöttségeket, szabadsága akadályozását, általában ekkor szoktunk harcolgatni egy kicsit, de mindig jutunk valamire... egyébként kis érdeklődő, mindent megfigyel, kérdez, és folyamatosan nyílik számára a világ.