Isten hatalma

Minden év végén elgondolkodom rajta, hogy jó lenne az újévben elölről kezdeni a Bibliaolvasást - újra elkezdeni a rendszeres olvasást, és újra a Biblia elején kezdeni azt... aztán vagy lesz belőle valami útközben, vagy nem, de az már alapból nem rossz, ha az elhatározás megvan.

2016-ban sikerült az elejéről elkezdeni az olvasást, pontosabban az első, amit olvastam, a Mózes első könyve volt, a teremtéstörténet. És megakadtam, pontosabban elkezdtem gondolkodni. Ha hihetünk a Biblia szavainak, akkor az egész világ, benne/rajta minden, ami van, az mind Isten alkotó munkájának gyümölcse - ráadásul lényegében a semmiből. A SEMMIBŐL. Istennek a semmi éppen elég volt ahhoz, hogy mindent megteremtsen... eszméletlen, őrületes, döbbenetes. Hatalom. Amit fel sem tudunk fogni, mert lényegében felfoghatatlan.

Mivel Isten a kezdetek kezdetén mindent megteremtett, és napjainkban is ez a teremtésrend van jelen a mindennapokban, így feltételezhetjük, hogy Isten nem csak hogy jól alkotta meg a dolgokat, amik ugyanúgy működnek a teremtés óta, hanem Isten azóta is jelen van. Magyarán nem tűnt el, nem hagyta magára a dolgokat, a produktumokat, hiszen ha így lenne, akkor talán nem működnének ezek a rendszerek, törvényszerűségek, alkotások. Tehát Isten valószínűleg ma is itt van, attól függetlenül, hogy nem látjuk Őt... ez szintén kicsit döbbenetes, meg amúgy is miért foglalkozna azzal, ami napjainkban körbevesz bennünket...? De... foglalkozik vele. Az emberek nincsenek magukra hagyva, mert Isten valahol, valahogy itt van...

Ha a mindennapjaink hátterében, árnyékában jelen van Isten, Aki ráadásul felfoghatatlanul hatalmas... akkor bármi megtörténhet. Bármi... akár csodák is. Ha pedig történhetnek csodák, akkor még inkább oda kellene figyelnünk Rá, Istenre... akkor nem fölösleges az Istenbe vetett bizalom, a hit, a könyörgés. Lehet, hogy egy csodára van szükséged, mert gondjaid vannak az élet különböző területein... az iskolában, a párválasztásban, az elhelyezkedésben, a gyereknevelésben, az egészséggel, a pénzzel, a szenvedélyekkel... akármivel kapcsolatban is vannak gondjaid, történhetnek ma is csodák. Fordulhatsz Istenhez, kérheted Őt, könyöröghetsz Hozzá, hogy segítsen Neked, tegyen egy csodát, hozzon változást... mert Aki a semmiből a mindent teremtette az Ő hatalmával, annak nem lesz nehéz és lehetetlen egy újabb csodát tenni - a Te életedben sem! 

Fordulj Hozzá hittel, bizalommal... kérd Őt... és lásd, hogy Ő még ma is tehet csodát...! Akárki vagy, akármi vagy, ne kételkedj... Isten nem zárkózik el senki elől - még a legnagyobb bűnöstől sem!

Akarsz egy csodát? Csak kérj... és ne csodálkozz, ha megkapod. Az Isten ilyen. Az, Aki mindent megteremtett. A semmiből.