2016. március

Az elmúlt két hónap legjelentősebb eseményei a gyerekek életében...

András szeretettel és lelkesedéssel tanul, már nincsenek kilométeres hisztik, legalábbis nem annyi, és nem olyan mértékű. Talán megérett a tanulásra, hogy befogadja a rengeteg információt... szépen halad a tanulnivalóival, mert most megvan benne a kellő érdeklődés, nyitottság... remélhetőleg ez meg is marad. A kötelező otthoni munkákban éppen olyan korszaka van, hogy magától szívesen segít szinte mindenben, de ha megkérik valamire, akkor az már eléggé nyögvenyelős... igaz is, hogy az a jó, ha valami szívből jön, erőltetve már nem az igazi. Persze meg kell tanulni, hogy nem csak azt kell elvégezni, amihez éppen kedvünk van, de emellett meg kell becsülni, ha önként jelentkezik valamire... 

Luca óvodás lett, ami egy kicsit felborítja jól megszokott mindennapjainkat, de ettől függetlenül jár kitartóan, és mondhatni elvan. Mindenesetre még egyszer se csinált ügyet abból, hogy ebéd előtt hazajön... szeret rajzolgatni, vágni, könyveket nézegetni, bogarászni, kertészkedni... és anyának segíteni, önként. Néha úgy kell leállítani, hogy nyugodjon már le, és menjen játszani, mert annyira belelendül a nagy munkába... szeret rácsodálkozni a természet szépségeire, növényekre, állatokra, s mivel jó nagy a kert, a lehetősége is megvan erre bőven. Igazi társas lény, de néha azért jól elvan egyedül is, ami mondjuk teljesen érthető is, főleg egy ekkor családban.

Bernát a kis érzékeny lelkű, csendes szavú gyermek, aki éppen a középső helyet foglalja el a gyereksorban. Ezért ugyan ki van téve a nagyobbak időszakos zaklatásainak, ugyanakkor neki is megvan a maga kis huncutsága, és Zselykével vidáman játszik olyat, aminek előbb-utóbb sírás lesz a vége (változatossága is van a dolognak, mert nem mindig Zselyke pottyant könnyeket...). Nagyon okos, értelmes; mindig csupa fül (és nyitott száj), szívja magába a rengeteg információt, figyel, néz, hallgat... boldogan bóklászik a kertben, míg hagyják, mert könnyen bevonható a játékba, és hamar megfeledkezik arról, mibe fogott bele éppen. És benne van a "Miért?" - korszakban...

Zselyke talán a legelevenebb kétévesünk, igazi nyughatatlan lurkó. Mindig kiborít, ledob, feldönt, szétdobál, összevizez, esetleg széttép valamit, és nagyon ott kell lenni, hogy meg tudjuk akadályozni éppen aktuális csínytevését (ami azért ennyi testvér mellett nem mindig sikerül). Egyébként módfelett kedves, ragaszkodó, önálló, és nagyon szépen beszél illetve kérdez már... jókat mókázunk együtt, aztán éjszakánként együtt alszunk... egészen erős a kapcsolat most vele, és jó, hogy érzi: az elevenségével együtt is szeretjük és elfogadjuk... aztán majd kinövi ezeket a vandál dolgait (pl. most már nem dob ki mindenféle játékot meg ruhát meg bármi mást a kukába, elmúlt az az időszak is lassan).

Alma, a legkisebb csemete NAGYON megtanult eltűnni egyik pontból a másikba, így nem egyszer a lakás másik feléből vadásszuk össze ahhoz képest, mint ahol volt előzőleg. Nagy sebességgel mászik mindenfelé, lassan-lassan felvéve a morzsaszedő szerepet is... szeret ülni, üldögélni, és mindenféle vidám babahangot, kurjantást adni. Legalábbis amikor épp nem a hörgőjével kell küszködnünk, mert szegény hajlamos ilyesmire, ami megadja a kellő izgalmat... egyébként alapból vidám baba, szépen nő és mosolyog. Mindeközben pedig csendben és sunyin növeszti az új fogacskáit, amikkel ádázul meg lehet támadni mindent és mindenkit...