2016. április

Röviden, pár sorban az elmúlt hónapról.

Alma legutóbbi hónapja hörghurut nélkül telt, ugyanis az utóbbi időben elég sűrűn kijött rajta (két hónapon belül háromszor), bár most épp megint beteg, meglátjuk, mi lesz a vége. Mindemellett rendkívül kedves és vidám lény, aki már bejárja-bemássza a lakást, és úgy kell összevadászni valahonnan, ha szükség van rá... legújabb mutatványa, hogy kapaszkodva feláll és álldogál, illetve egyszerre három-négy fogat is növesztget. Ezzel párhuzamosan pedig mindent megrág, így a fél lakás nyáltengerben úszik, úgyhogy nem lehet csak úgy hozzányúlni akármihez is...

Zselyke szintén beteg, ami egy kicsit visszavet a bilivel való jó kapcsolatából, de egyébként egészen nagy barátok. Kedvfüggő, mikor mennyit üldögél, de azzal motiválható, ha azt mondjuk neki, Alma baba elveszi a bilijét... akkor elfoglalja, és alakít. Borzasztóan kedves és apás-anyás, nagyon ragaszkodó, szeret hintázni és a kertben bóklászni. Néha hugira mászik/fekszik, de egyébként barátságos, és jól eljátszik vele, játékokat hoz-visz neki, igazi nővérkés hangulatban van. Időnként még én is el tudom altatni...

Bernát - beteg. Igazi középső, akit a nagyok néha piszkálnak, "cserébe" ő is piszkálja a kisebbeket... főleg Zselykét. Egyébként jól eljátszik mindenkivel, általában keresi a társaságot. Mostanában kicsit apás, és felveteti magát sokszor egy-egy percre... a hangja még mindig elég vékony, és sokszor nehéz megérteni, mit is szeretne pontosan. Szereti azt csinálni, amit a nagyok, bár sokszor nem hagyják betársulni, ezért Zselykével is félig-meddig boldog-vidám kapcsolatban van. És a jó öreg "Miért?"-korszakban van, ami mindig kicsivel több türelmet és figyelmet követel...

Luca a legbetegebb, szegény néha tiltakozás nélkül elalszik délután. Ugyanis nem szeret délután aludni, bár cserébe este bezuhan az ágyba és kész... mostanában sokat rajzol, színez, és szintén igényli a felvételét időnként. Ő a tipikus mindenkiveljólelvan-gyerkőc, persze azért néha vannak konfliktusok is... de jellemzően ő jön ki legjobban a többiekkel, és ő az továbbra is, aki a leginkább segítőkész, és akire lehet számítani. Kötelességtudó és kitartó, néha kifejezetten igényli a munkát, és kiakad, ha nincs tennivalója.

Andris körülbelül a hátvéd, ő az utolsó, aki beleesett a betegségbe. Nagyon szeret pakolászni, tenni-venni a kertben, de jellemzően csak akkor, ha valamit a fejébe vesz, és azt kell megvalósítani. Nagyon találékony, kreatív, állandóan gondolkodik, mit hogyan lehetne megcsinálni, mi mire jó... rengeteg energiája van, ennek csak az a korlátja, hogy nem szívesen segít. Testvéreivel jó a kapcsolata, bár általában övé a főnök szerep, így sokszor egyoldalúak a játékok... egyre inkább belejön a tanulásba, és sikerélményei is vannak, amint ügyesedik, érik.

Hőemelkedés, láz, köhögés, orrfolyás - ez van nálunk. De ennek is vége lesz egyszer... :)