Nekünk, akik itt vagyunk, teljesen természetes, hogy élünk. Természetes az egészségünk, a létezésünk, és tulajdonképpen mindaz, ami körbevesz bennünket... pedig nem a mi érdemünk ez; nem mi döntöttünk a születésünkről...

Gondolhatnánk, hogy a szüleink döntöttek helyettünk; elhatározták, hogy vállalnak minket, az életünket, és ezért vagyunk itt. Azonban ha nyitott szemmel járunk a világban, láthatjuk, hogy nem minden elképzelés, terv, gondolat lesz sikeres, hiszen mennyi várandósság vége szomorúság, csalódottság, mert nem egészséges a baba, vagy esetleg valamilyen oknál fogva meg sem születik... vagy csak holtan... nem elég az ember. Nem vagyunk elegek mi magunk. Azok, akik itt vagyunk, részesültünk valamiben, valami megfoghatatlannak tűnőben, amivel úgy alapból nem szoktunk számolni, mert természetesnek vesszük az életet, de megállva érdemes lehet elgondolkodni.

Miért is élünk? Miért is vagyunk itt?S most nem az élet értelme a kérdés, hanem az, hogy mi az a megfoghatatlan valami, ami miatt itt lehetünk. Magunk, emberek nem vagyunk elegek, mint ahogyan a szüleink sem azok. Hiszen lehet, hogy sok mindent tudunk az életről, mégsem tudjuk megakadályozni a születési, fejlődési rendellenességeket, a betegségeket és még rengeteg mást sem.

Ha nem rajtunk/a szüleinken múlik a születésünk, akkor valaminek lennie kell. Valami plusznak. Vagy-valakinek. Annyi mindenben képesek vagyunk hinni manapság, csak éppen... Istenben nem. Őt mindig elvetjük, mindig ellökjük magunktól, pedig ha elfogadjuk, hogy a világ lett valahogy, és nem az evolúcióban gondolkodunk, akkor meg kell állnunk egy kicsit. Mert ha Isten teremtette a világot, ahogyan a Biblia írja, akkor egy születést miért ne irányíthatna Ő? Miért ne lehetne az Ő kezében, miért ne lehetne az Ő akarata, sőt, az Ő ajándéka a mi életünk? Ha egy komplex világ megteremtődött általa, a mi kis életkénk már semmiség a teremtés szempontjából...

Ha Isten személyes ajándéka az életünk, akkor főleg nem mindegy, hogyan élünk. Hiszen a legkevesebb, hogy vigyázunk magunkra, a környezetünkre, az embertársainkra, és igyekszünk minél kevesebbet ártani. Ha van egy cseppnyi hála is bennünk az élet, Isten, az alkotónk iránt, akkor nem baj, ha odafigyelünk magunkra... ha valóban ajándék az élet, ráadásul Istentől, akkor úgy kellene élnünk, hogy minél kevesebb gondot okozzunk másoknak - és magunknak. Akkor jobban keresnünk kell az életünk értelmét, jobban keresnünk kell Istent a hétköznapokban, és nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne sodródjunk, ne pusztítsuk magunkat, hanem valódi, értékes életet éljünk - Istennel.

Rengetegen vagyunk, akik nem boldogulunk könnyen az életben. Csak sodródunk a kilátástalannak tűnő mindennapokban; egyik napról a másikra, cél nélkül élünk, vagy megfásulva a mókuskerékben tesszük a dolgunkat. Sokan elvesztettük a fonalat, és értelmetlen cselekvésekkel vagy éppen drogokkal mérgezzük magunkat, belül pedig teljesen üresek vagyunk. Pedig alkotónk, Istenünk ajándéka az élet, amit azért kaptunk, hogy vidáman, boldogan tevékenykedjünk, értékeket teremtsünk... és folyamatos kapcsolatban legyünk Vele. Ő tudja betölteni a szükségeinket, a bennünk lévő űrt, és Ő tud valódi értelmet adni az életünknek. Keressük hát Őt hittel, bizalommal... hogy új, értékes, értelmes életünk lehessen!