Ház-i csodák

Itt vagyunk, itt élünk benne, a mi kis vityillónkban... megszoktuk, ami van, szinte észre se vesszük már, ami körbevesz, és persze örülünk mindennek, ami új, ami változás. Egy kicsit megállok most.

Szépnek annyira nem nevezhető, túl nagynak sem, de vígan, boldogan, elégedetten éldegélünk egy kellemes kis vályogházikóban a nagy magyar Alföldön. Emberileg eszünkbe se jutna pont itt élni, távol mindentől és mindenkitől, de amikor ide vetődtünk, annyira éreztük Isten útmutatását, hogy nekünk bizony itt kell lennünk... nem a világ végén, a senki földjén vagyunk, hanem egy kisváros szélén vígadunk, de korábban bizony a semmi közepén egy tanyán laktunk és dolgoztunk. Akkor és ott kezdődött ez a történet...

Fiatalok voltunk, lelkesek, tettrekészek, és Istent akartuk szolgálni, az Ő akaratát keresni-kutatni, és nagyon a helyünkön éreztük magunkat. Aztán a munkáltatónk megmutatta azt a romhalmazt, ami akkor még az ő tulajdonában volt... borzalmas volt, ugyanakkor csábító. Meglátni és megszeretni, ez a tökéletesen jellemző... néztük az elhanyagoltságot, a pusztulást, a méteres gazt, a düledező falakat, a káoszt-és megláttunk benne valamit. A lehetőséget, a kihívást, és azt, hogy saját. Lehet, ha Isten úgy akarja.

Pár hónappal később feljelentés érkezett, mert kiborult az egyik fal a szomszéd portára, és tenni kellett valamit. Még nem állt össze teljesen a kép, de jöttünk, csináltuk, lapátoltunk. Közben már egy kicsit talán már álmodoztunk is... rá pár héttel pedig aláírtuk az adásvételi szerződést, vettünk egy jó nagy halom szemetet, vályogot, gazt, vagyis - egy igazi káoszt. Isten pedig velünk volt, és folyamatosan megmutatta, hogy Ő gondot visel az övéiről... íme néhány eset:

- a házhoz telekáron jutottunk hozzá, amit végül ki sem kellett fizetnünk a munkáltatónknak;

- az építkezés során a munkások bérét a munkáltatónk egy darabig (közel fél évig) átvállalta;

- amikor sehol nem volt kúpcserép a városban, és fél éve hiába vadásztunk rá, egy "véletlen" folytán sikerült nagyon jó áron vennem néhányat egy magánháztól (500ft/db helyett 50ft/db), utána pedig a maradékot az építkezésre besétáló idegentől;

- amikor a munkáltatónk váratlanul bejelentette, hogy tovább nem tud anyagilag támogatni, és nyakunkon volt a tél, az akkori utolsó pénzünkből tető alá tudtuk hozni a házat, így meg tudtuk óvni az állagát;

- egyik ismerősünknek pont akkora drótkerítés-darabkája volt, ami hiányzott ahhoz, hogy utcafronton le tudjuk zárni a telket;

- amikor a munkahelyről el kellett jönnünk, és nem tudtuk, hogyan tovább, egy nagyobb pénzösszeget kaptunk családon belül, amit a belsőépítészeti dolgokra fordíthattunk;

- családon belül rengeteg segítséget kaptunk; elvégzett munkák, bútorok, eszközök, berendezések...;

- október közepén költöztünk be, az utolsó pénzünkből csináltuk meg a kéményt;

- nagyon sok segítséget kapunk a szomszédoktól, az utcabeliektől, ami főleg az élelmezésben jelentkezik.

...és a csodák azóta is tartanak. Isten gondot visel az Övéiről, ebben élünk, ezt tapasztaljuk meg naponként... persze nagyon sok negatív dolog is ért bennünket az építkezés kapcsán, de végeredményben csak elkészült, és folyamatosan épül-szépül, bővül, fejlődik az a kis birtok, ami a miénk, és lassan ugyan, de legalább hitel nélkül.  

Ebben élünk, éldegélünk, és a kicsit több, mint öt év alatt a házikó is nagyobb lett, a kert is egyre szebben néz ki, és a körülményeink, lehetőségeink ellenére jelenleg nem is téma a költözés. Ugyan lassan kinőjjük a vityillót, de ezzel párhuzamosan talán most kezdenek beérni azok a dolgok, amiken évek óta fáradozunk...