Vigasztaló(k)
Épp mostanában kezdtük olvasni a gyerekekkel az Apostolok cselekedetei könyvét... azért éppen ezt, mert Andris meg Luca kérdezték: minek az ünnepe a Pünkösd? S megkerestük a történetet, amikor eljött a Földre a VIGASZTALÓ...
Mikor elolvastuk, kíváncsian várták, hogy a pünkösdöt hogyan fogjuk megünnepelni? Úgyhogy ki kellett találjak valamit. Mondtam, hogy szerintem pl. egy tábortűz, az igen alkalmas lenne aznapra, hiszen Isten Lelke maga a TŰZ. Néztek rám kérdően... de leginkább belelkesedtek, már gyűjtötték is a fadarabokat, rendezték a terepet (tűzrakóhely stb.), hogy másnapra minden kész legyen.
Pünkösd vasárnap este, a szalonnasütés vége fele aztán beszéltünk is erről pár szót. A parázsló fadarabokba bámulva azon elmélkedtem magamban, hogy a Vigasztaló a TŰZ, a lelkesedés, az öröm, s hogy mennyire szükségem van nekem az erő, a szeretet, a józanság Lelkére!!! Mégsem érzem mindig, hogy Ő itt lenne az életemben... hogy az Ő tüze átjárná a szívem és az Ő erejével tenném a hétköznapi dolgaimat, szeretettel, józanul...
Nem sokáig mélázhattam azonban, hiszen öt maszatos, nyakig szalonnazsíros csemete ugrabugrált az eloltott lángok helyén gomolygó füst körül, és Almács széntől fekete mancsaival fekete-fehér pöttyös szoknyámba csimpaszkodott, úgyhogy újra kezdetét vette az esti mókuskerék, mint minden nap: fürdetés, Andris sürgetése, hogy jöjjön már ki a zuhany alól, rendesen mosd meg a fogad, igen, hátul is; Zselyke, ne lépj bele a vízbe a zokniddal, fiúk, várjátok meg, míg a lányok felveszik a pizsamájukat, csak aztán mehettek a kádba, várjál, Bernát: az nem egy kullancs? Tedd a szennyesbe a koszos ruhát, szedd ki a csatot a hajadból, ne keltsd fel Donátot, már elaludt, ja, nem, fölkelt, várjál, csak kicsit legyetek csöndben még, mindjárt visszaalszik... addig menj a helyedre szépen, jó, még adok inni, igen, te is kérsz, nem, már elég, nem töltök többet, júúúj, akkor gyorsan menj pisilni, igen, már adtam neked is jóéjtpuszit, kétszer is, de nem baj, kapsz harmadikat, Luca... igen, hálát adunk, hogy volt tábortűz meg nem esett bele mindkét szalonna, köszönjük a napsütést, meg hogy anyának van kisbabája, ámen... nem, most már muszáj lekapcsolni, takard be a lábad akkor, ha fázik, nem, nincsenek kint farkasok a kertben, jó, megfogom a kezed a sötétben messziről, Andris, és mindjárt mesélek arról, amikor kicsi voltam, Zselyke, ne rugdoss, Almács, feküdj vissza, nézzétek, Berci milyen ügyes, szépen csöndben fekszik, jó, játsszunk csendkirályt, egy-kettő-hááááárom...
...
...
szuszogás, csend nemsokára... most lehetne időm tovább gondolkodni, de arra ébredek, hogy elaludtam valamelyik gyerkőc ágya szélén, szegény apa is bekészült Zselyke kezét fogva, összeütközünk a sötétben, ez kinek a keze? Ja, lába... de jó, én már fogat mostam, átvonszolom magam a szomszéd szobába és lerogyok az ágyamba, fél perc múlva alszok én is. Másnap újra pörgés, sorra kelnek a lurkók, öltözés, fésülés, reggeli, miegymás... de olyan jó, hogy Isten nem hagy nyugodni a bennem lévő kérdések felől, s több nap múltán előhozza, nem hagyja annyiban.
Készítjük az ebédet, Bernát, Andris, Zselyke kiveszi a részét a répapucolásból, önként, sőt, úgy kell visszatartani őket, hogy a petrezselymet azért inkább én vágom össze, Alma meg lelkesen belerág minden kész répába, legalább könnyebb lesz utána felaprítani... kicsit lassan haladunk, az az érzésem, többet falnak be közben, mint ami a fazékban landol, de hát időben vagyunk, még csak fél tizenegy... apáék két óra múlva esedékesek betoppanni Luccal.
Berci egyszer csak valamiért elsírja magát (leejtette a pucolót vagy ilyesmi), erre Andris odanyújtja neki az egyik félig megpucolt répát: "Tessék, itt a vigasztalód!" - s valóban, rövid időn belül csend lesz, jóformán csak az elégedett rágcsálás hangja tölti be a konyhaasztal környékét.
Miközben Andris már a rántást kavargatja a tűzhelynél (útmutatásaim alapján, felügyelet mellett persze), én javában azon gondolkodok, hogy nekem milyen vigasztalóim vannak az IGAZI VIGASZTALÓ helyett... hogy én mikkel próbálom betölteni a lelkem ürességét és milyen észrevétlenül leszek olyan látszólag veszélytelen dolgok rabjává mint pl. a mértéktelen csokievés vagy a net előtti tompulás. Hogy hányszor esek csapdába, és mennyire, de mennyire nem ezekre van szükségem, ha vigasztalódni, magamat kényeztetni, kikapcsolódni szeretnék. Hogy milyen közel is van hozzám az igazi Vigasztaló, s én mégis más pótszerekhez nyúlok...
Szólj hozzá!
