A Te akaratod

"Legyen meg a Te akaratod"-mennyire ismerős lehet ez nekünk, milyen sokszor elimádkozzuk a Miatyánkat, de vajon mennyire is gondoljuk komolyan...? Megszokás vagy komoly Istennel való kapcsolat mondatja ki velünk ezt olykor?
Lassan talán lezárul egy olyan időszak az életemben, aminek még keresem az értelmét. Amitől talán egy kicsit túl sokat vártam. Rengeteg idő szakadt a nyakamba, míg több mint három hónapig itthon voltam táppénzen, de nem érzem túlzottan hasznosnak, értelmesnek... az idő mindig csak úgy elfolyik... de talán nem is kell mindig az értelmét keresni a dolgoknak.

Július elején a két szemműtét után úgy váltunk el az orvosomtól, hogy másfél hónap múlva találkozunk. Szépen szürkült a sérült szemem, a második műtét után szinte azonnal. Ez előrevetítette a következőt, a harmadikat is, hiszen a szürkehályoggal kezdeni kell valamit... kérdeztem, mire lehet majd számítani így előzetesen, hogyan készüljek, de a rutinműtéttől egy komplikált operációig minden benne volt a pakliban. Még az is, hogy nem fogok látni többé a sérült szememmel, hiszen még nem derült ki, milyen mély a sérülés.

Hetekig reménykedtem, bíztam, hogy nem ennyire komoly a helyzet, próbáltam magamat hitegetni, hogy nincs semmi gond, és elképzeltem, mit fogok majd kezdeni magammal. Éppen egy vállalkozás-indításban voltam benne, álmodoztam, terveztem, számolgattam, hiszen lett némi időm, hogy a saját dolgaimmal komolyabban foglalkozzak. A balesetem a vállalkozásindítás küszöbén történt, és a szemsérülés eléggé ellehetetlenítette a helyzetemet, egészen konkrétan útját állta, hogy elinduljon a kis céges tevékenység. Próbáltam megérteni, hogy miért történt mindez, mert ugye semmi sem véletlen... mit akarhat Isten... és nem értettem. Vagy nem akartam érteni, mert hiába foghatjuk rá egyszerűen, hogy Ő akadályozta meg az új lehetőséget, mert más terve van velem, lehet nem erről szól ez az egész. Lehet Isten nem olyan egyszerűen működik, mint ahogyan mi azt elképzeljük, vagy lehet nem annyira komplikáltan, mint ahogyan mi azt belemagyarázzuk.

Álmodoztam. Heteken keresztül. Úgy gondoltam, vannak nehéz időszakok, bármikor bármi közbejöhet, közbeszólhat, és a B-terv csak annyi, hogy kicsit el kell csúsztatni időben a terveket. De a levegőben azért ott lógott, hogy akár meg is vakulhatok az egyik szememre, ami azért egy kicsit komolyabb átgondolásra késztetheti terveimet, álmaimat. Kellemetlen volt ez a bizonytalanság. Mindig kellemetlen, ha nem látunk tisztán-a szó mindkét értelmében. Az se jó, ha valami piszok belemegy a szemünkbe, vagy nem látunk rendesen a szemünkkel, és az sem, amikor nem látjuk, hogyan tovább, merre kell mennünk, mi a mi utunk.

A műtétek után közel egy hónappal eljutottam odáig, hogy tudtam mondani: "legyen meg a TE akaratod!" Ne az legyen, amit én szeretnék, elképzeltem, terveztem, hanem az, amit Te, Istenem. Ha egy szemmel, akkor eggyel. Ha kettővel, akkor kettővel. De én azt szeretném, ami Neked kedves... ami a Te akaratoddal összhangban van.

Innen kezdve tudtam igazán bízni Istenben. Lesz, ami lesz, jó kezekben vagyok. Akárhogy alakul, Isten gyermeke vagyok, és Ő tudja, mit miért tesz, mire van igazán szükségem. És az ember inkább legyen fél szemmel Isten szolgája, mint kettővel a Sátáné... 

A harmadik műtét botrányos volt. Nem volt egyszerű és gyors rutinműtét, a fájdalomcsillapítás ellenére mindent éreztem, a vérnyomásom is rakoncátlankodott, a sebem is tovább szakadt. De végigküszködtem, végigküszködtek velem az orvosok, és közben tudtam, hogy Isten velem van. A második műtét közben próbáltam azt képzelni, hogy a műtő igazából a mennyország, és a műtét a bennem, az életemben lévő piszkos, retkes, bűnös dolgok eltávolítása, az én megtisztításom, hogy onnan kijőve tiszta és szent legyek, mert csak így mehetek a mennybe. A harmadik alkalommal már csak túl akartam lenni az egészen, elfogadva a helyzetemet, alárendelve magam Isten akaratának. Kemény volt a műtőasztalon töltött egy óra, de aztán vége lett, és egy műlencsével gazdagodva visszatoltak a helyemre lábadozni.

Amikor ezután először beszéltem az orvosommal, tájékoztatott a helyzetről. A sérülésem nem volt annyira mély, így nem vakulok meg (legalábbis ezen esetből kifolyólag), és talán tovább álmodozhatok a kis vállalkozásomról, amihez nem baj, ha mindkét szemem üzemképes. Most, a harmadik műtét után két hónappal és a táppénzes időszak utáni első munkás hetem végén kb. 95%-osan látok a sérült szememmel. Talán ez Isten akarata... hiszen Ő megmutatja nekünk, ha ezt kérjük. Nem mindegy, hogy megszokás vagy hit van emögött... vigyázzunk hát a szánkra e tekintetben is!