Alapítványi nap

Pénteken, hagyományosan május elsején került megrendezésre az alapítványi nap, amikor a világ több országából, illetve belföldről összegyűlik mindenki, aki ehhez a misszióhoz tartozik, melynek tagjai vagyunk mi magunk is. Érkeztek Amerikából, Angliából, Németországból, Romániából, valamint belföldről több megyéből. 

Több beszámolót hallhattunk, hogyan alakul a misszió a világ egyes területein, hogyan formál át embereket ez a küldetés, hogyan sikerül helytállni különböző helyzetekben, és hogyan érnek el embereket a világ különböző pontjain. Volt beszámoló Mágorról és az iskoláról is, melyből egy mondat különösen megragadott. Valahogyan így hangzott: "Akit Isten valóban Mágorra küldött, az itt marad. Akit pedig nem ide hívott el, az odébbáll."

Önmagában ez tűnhet közhelynek is, hiszen nagyjából az a lényege, hogy vagy ide való valaki, vagy nem. De nekem nem ez volt megragadó, hanem az a kérdés, hogy vajon tisztában vagyunk-e azzal, akár hitetlenek, akár hívők vagyunk, hogy Istennek terve van az életünkkel? Hogy Ő mindenkit megbízott valamilyen feladattal? Hogy terve van az életünkkel, és nem értelmetlenül kell élnünk? 

Vajon hajlandóak vagyunk-e Istent követni, odaszánni Neki magunkat, az életünket? Hajlandóak vagyunk mindent Rá bízni, még azt a kérdést is, hogy hol a helyünk, hol szeretne látni bennünket? Vajon Isten számunkra annyi, hogy hiszünk benne, néha imádkozunk hozzá, esetenként még a Bibliát is elővesszük, és kész? Vagy merünk többet akarni? Merjük-e mindenünket odaadni Neki, Rá bízni az egész életünket? És merünk-e az Ő útmutatása szerint cselekedni, teljesen odaszánva magunkat Neki? Ő ezt szeretné...

Boldog ember vagyok, mert tudom, kihez tartozom. Tudom, hol a helyem, és mi a feladatom. Tudom, ki vagyok, és honnan hova megyek... ezt kívánom mindenkinek!