Pénz és lelkiismeret

Sajnos vagy szerencsére, a mai világban – akármennyire is próbálkozunk esetleg - nem tudunk létezni pénz nélkül. Viszont ha már így alakult, ebben élünk, akkor nem mindegy, hogy milyen úton szerezzük meg a pénzt, és hogyan bánunk vele…

Az emberek egy része azért harcol nap mint nap, hogy valahogyan megéljen egyik napról a másikra. Más részük pedig gyűjtöget, és arra törekszik, hogy minél nagyobb luxusban élhessen. Középen pedig azok helyezkednek el, akiknek megvan mindenük, amire szükségük van, de elégedettek, és nem kifejezetten vágynak többre… általánosan tehát elmondható, hogy minden ember életében jelen van a pénz, és amennyiben valaki nem elégedett a helyzetével, törekszik arra, hogy több legyen annál, mint amennyi van.

Az azonban – szerintem - teljes mértékben nem mindegy, milyen lelkiismerettel szerezzük a pénzt…

Az utóbbi hónapokban lehetőségünk adódott néhány embert üzleti oldalról is megismerni. Találkoztunk olyanokkal, akik úgy „szereznek” pénzt, hogy elfelejtik kifizetni a másoknak járó jogos juttatásokat – azaz ami a másé lenne, azt megtartják maguknak, így tesznek szert valamennyi pénzre. Vannak, akik egy elvégzendő munkáért előre felvett pénzért nem végzik el a rájuk bízott feladatot – azaz a pénzt viszik, és semmit nem adnak érte. És még rengeteg ilyen és ehhez hasonló esetet tudnánk sorolni mindannyian, akik ebben a világban élünk, hogy egyesek hogyan próbálnak ügyeskedni, hogyan próbálnak pénzt szerezni – akár embereken keresztül gázolva is.

Mi a helyzet a lelkiismerettel?

A magunk részéről, keresztyénként arra törekszünk, hogy tisztességesen és becsületesen éljünk (nyilván nem tudunk tökéletesen csinálni mindent, mivel alapból az ember nem tökéletes - de igyekezhetünk, törekedhetünk, hogy minél inkább így éljünk). Próbálunk úgy élni, hogy minél kevesebb embert bántsunk meg az életünkkel, A Biblia azt írja, hogy "A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt" (Római levél 12. fejezet, 17. vers) - ez számunkra azt is jelenti, hogy korrektül, tisztességesen, becsületesen járjunk el, és ne okozzunk kárt senkinek, ne gázoljunk át másokon, és ne a saját hasznunkat tartsuk a szemünk előtt (adjuk meg mindenkinek, ami neki jár). A Biblia is írja: "Ne nézze ki - ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is" (Filippi levél 2. fejezet, 4. vers). Emellett fontos az is, hogy törekedjünk a szeretetre és a békés együttélésre minden emberrel. "Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek." (Róma levél 12. fejezet, 18. vers).

Életünkben fontos, hogy Isten tanításai, Igéje, a Biblia szerint próbáljunk meg élni - minden helyzetben. Igyekszünk ezért kerülni mindent, ami tisztességtelen és törvénytelen; ami ellenségeskedést, viszályt, haragot szül. A pénzünket is igyekszünk becsületesen, tisztán megszerezni, és ugyanígy kiadni mindarra, amire szükséges. 

Mindenkinek - valamilyen szinten - maga dolga, hogyan szerzi a pénzét, és hogyan bánik vele, illetve hogyan számol el a lelkiismeretével. Egy azonban biztos: élete végén minden ember megjelenik Isten előtt! "Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki - ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett; vagy jót, vagy gonoszt." (2 Korintusi levél 5. fejezet, 10. vers). Mi a tisztaságra és a tisztességre, becsületességre szeretnénk törekedni, így élni a mindennapjainkat... ami pedig az anyagiakat illeti: boldogok és elégedettek vagyunk mindazzal, amit kaptunk. Nem vágyunk luxusra, mert nem a földi kincseket szeretnénk gyűjtögetni, hanem a lelkieket. A Biblia erről is ír: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják!" (Máté evangéliuma 6. fejezet, 19 - 20. vers).

"Szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem: táplálj engem hozzám illő eledellel!" (Példabeszédek könyve 30. fejezet, 8. vers).