Annám, édes kedves kis feleségem a mai napon 26 éves, úgyhogy Istentől áldott születésnapot és további gyümölcsöző életet kívánok Neki sok szeretettel!

A héten egy kicsit hirtelen meg kellett tanulnom vezetni az iskolabuszt, mert szükség volt rá(m).

Végre sikerült egy kis (kicsivel több) időt szakítani fényképeink nézegetésére, pakolászására és feltöltésére, úgyhogy most bemutatjuk Andrist, amint életében talán először láthatóan is kifejezi jókedvét (eddig csak hallgattuk és sejtettük, de most már jóval egyértelműbb, hogy mikor is vidám valójában)...

Régen volt időm csapkodni a billentyűzetet, úgyhogy most ezt is megteszem végre. Mert "az embernek arra van ideje, amire/akire szakít"... a képekkel még tartozunk, de nem felejtettük el!

Némi beszámoló mostani helyzetünkről, mindennapjainkról.

Sokáig nézegettem ezt az eléggé vastag könyvet a polcunkon, aztán rászántam magam, hogy kinyissam és elolvassam. Az első néhány oldal nem fogott meg különösebben, de ahogyan haladtam előre, kezdett egyre érdekesebbé válni a történet...

Rajzoltam egy csodaszép grafikont a növekedés ütemének illusztrálására, de technikai problémák miatt nem tudom közzétenni itt, úgyhogy helyette következnek a nyers számok.

Sokan, sokszor rákérdeztek már, hogyan és miért tértem meg, hogyan kerültem kapcsolatba Istennel, úgyhogy most már tényleg megpróbálom összeszedni a gondolataimat...

Frissen sült képek az utóbbi egy közösen eltöltött hónapból...

Nem hallottam korábban erről az alig több, mint fél órás filmről, ezért is volt különösen nagy az érdeklődésem iránta, mikor rábukkantam...

Az őszi szünetben egy kicsit több időm volt pihenni, ezzel együtt a gép előtt üldögélni és kockulni, hasznosan és haszontalanul töltögetni a szabadidőmet...

Mostanában ez a két szó van a szívemen és jár a fejemben folyamatosan: szeretni és segíteni...

Tegnap este, kihasználva az őszi szünetet, amikor is könnyebb számítógéphez jutnom, végre sikerült megnéznem ezt a keresztyén filmet. A történetet olvastam már korábban David Wilkerson írása nyomán, de kíváncsi voltam a filmre is...

Amikor levettem ezt a könyvet a polcról, nem tudom igazán, mire számítottam, de végül akármi is volt az, nem vált be - azaz mindenképpen más jött le bennem, mint gondoltam volna.

Némiképpen eléggé megkésve, de végül végre, egy megírt levél másolásával számolok be arról, én hogyan láttam, hogyan éltem meg az anyumtól kapott augusztus végi (17.- 21.) zempléni nyaralásunkat.

Ma van pontosan egy hónapja, hogy szülők lettünk, ebből az alkalomból néhány fényképpel kedveskedünk olvasóinknak.

Újabb kiolvasott könyvről írok pár sort. Sokat gondolkodok rajta, mennyire szükséges ez, mennyire hasznos vagy építő, de azt hiszem mindenképpen az, ha tudunk vele Istenre és emberi értékekre rámutatni. Én pedig szeretnék erre törekedni.

Késő délután hívott fel egy ismeretlen ember, hogy egy közös ismerősünk engem ajánl az ő cégüknek, mint leendő munkatársat. Elmondta, mi mindent hallott rólam, és ez alapján úgy gondolta, hogy felhív engem.

Pár gondolatot lekaparok, mi újság van a nagy Alföldön, aztán szerintem megyek is fel és alszok. Későre jár, reggel pedig ügyeletes vagyok... hétfő reggel...! Borzalmas.

Ez Anna (egyik) kedvenc mondata a babavárás kezdete óta, és most már valóban teljes mértékben együtt vagyunk...

Sok új hírem nem nagyon van, de azért leírom, most mi a helyzet felénk.

Ma a család kétharmada itthon van.

Megint reggel kezdődött a nap, és megint jó hírrel... 

Reggel nyolc után nem sokkal a telefonra ébredtem. Anna hívott, és nagy örömmel újságolta, hogy levették a kicsit a lélegeztetőgépről... most már megy neki egyedül is, nem kell rásegíteni...

Szülés - és születéstörténet...