AnnaPeti


2021\01\28

Közösségben – mégis egyedül

Andris fiunk nagy reményekkel kezdte az iskolát szeptemberben. Ő nem járt óvodába, iskolába előtte, s a törvénymódosítás miatt ellehetetlenedett (testvéreivel együtt) itthonoktatása is. Nagy izgalommal várakozott a hatodik osztály kezdésére. Kissé későn érő típus, ötödik vége felé kezdett igazán…

More:

iskola ige útmutatás Andris

2014\01\17

143. Zsoltár

„Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem.” – Zsolt 143,8. Ez az Evangélikus Útmutató január hónapra kiírt alapigéje, amit újév hajnalán olvastam el. Kicsit csodálkoztam, mert…

More:

ige

2010\11\24

Az örömhír

Az elmúlt napokban kiderült, hogy az utóbbi időben néhányan kissé tisztességtelenek voltak velünk szemben, és a legnagyobb kérdés az volt, hogyan viselkedjünk keresztyénként egy ilyen helyzetben, s hogyan mutassunk Jézusra. Alapesetben az ember nagyon felindult lesz, amikor mások…

More:

ige

süti beállítások módosítása