"Anya, katonadolog volt!" - jön be egyszer Andrisunk az udvarról, s ez a kijelentése feltételezi, hogy valószínűleg megint elesett odakinn, vagy valami hasonló történt vele, mindenesetre nagyfiú módjára már nem kell minden egyes karcolásért, elesésért és egyéb mindenféléért megvigasztalni. Bizony, ő már nagyfiú, az utóbbi hónapban a bilit szinte kihagyva majdnem szobatiszta lett (alvásokhoz azért még jár az alátét), és jellemzően csak azért ül még mindig bilire, mert Luca szoktatása is megkezdődött (egyelőre kevesebb, mint több sikerrel), és együtt nagyon mókásnak tűnik bilizni... sokszor elirigyli Luca sárga bilijét, így együtt üldögélnek a sajátjukon, egymással szembe fordulva, és rajzolgatnak közben egy felfordított kartondobozra. Este egyébként meg szokta kérdezni: "Van rajtam pelenka?". És mikor biztosítjuk róla, hogy van, ravaszul kijelenti, hogy "jó, akkor belepisilek", és vigyorog...

Néha előfordul, hogy fiunk véletlenül rálép valamelyikünk lábára, vagy (talán nem annyira véletlenül) megüt valakit... ilyenkor kedvesen megsimogat, és azt mondja: "Semmi baj!". És közben tényleg, mert ahogyan ezt mondja, arccal és hangsúllyal, az tényleg elmulaszt minden negatív gondolatot!

Valamelyik nap az utca embereit terrorizálta. Jött szembe egy néni, Andris szigorú szemekkel rászólt: "Csigára lépni nem szabad!". Erre szegény néni egy kicsit meglepődve és megszeppenve közölte elsőszülöttünkkel, hogy nem kell aggódni, nem fog rálépni a kis állatkára. Az utóbbi időben Andrisunk eléggé állatbarát lett (legalábbis míg látóközelben vagyunk. Hogy a hátunk mögött mit csinál, azt nem tudhatjuk... Luca tegnap is felemelte egyik lábát, mikor egy csigát vett észre a földön, de nem feltételezünk semmit, a kis jószág mindenesetre életben maradt...).

Gyermekünk hasonlóan kreatív a névgyártás terén, mint esetenként mi. Lucából mostanában Luca - állandó lett, amit nem tudunk, honnan szedett, mindenesetre Luca állandó. Ez mondjuk tény, mert Lucából nem lesz szalonna mondjuk Kata vagy Kriszta, legalábbis nincsenek ezirányú terveink. Luca Luca marad, ezáltal valóban Luca állandó...

Az ősemberrel is közeli kapcsolatban lehet, mivel rettenetesen nagy előszeretettel gyűjtöget minden éretlen, lepotyogott gyümölcsöt, ezek valósággal a kincsei. Ő az, aki tud örülni annak, ha lepotyogott egy alma a fáról... mi pedig nézegetjük, mennyi maradt még fenn, és elmélkedünk, hogy vajon fogunk - e még enni belőle, vagy mind leesik idővel?

A hónap elején voltunk a repülőtér közelében, nézegettük a repülőket. Andris minden le - és felszálló gépnél kijelenti: "én még nem is láttam ilyen nagy repülőgépet!". Az igazság az, hogy neki mindegyik nagy, ha nem egyre nagyobb...

Szívesen segít az otthoni dolgokban. Rendkívül szeret borsót szedni, és csak akkor eszi meg, ha tele van a tál, és anya megengedi. Ez már nagyon jó dolog részéről, mert képes már kivárni, tud türelmes lenni, persze azért sokszor inkább rakoncátlankodik... kakaós csiga sütésében is nagyon jártas, szép maszatos is lesz a végére. Meg kell jegyeznem egyébként (ha már félig - meddig növényeknél tartunk), hogy a vadvirágokat már kezdi megismerni...

Kedvenc szava mostanában az "úgyis". Úgy is megeszem, úgy is nem veszem fel, úgy is én megyek először fürödni, és hasonlók... aranyos kis kedves, de folyamatos csiszolgatásra szorul, ami sokszor kiveszi az energiánkat. Naponta meg kell tapasztaljuk, hogy a dackorszak még nem ért véget...

"Luca vadászik" - mondja gyermekünk, és erre egy kicsit meglepődünk. Azon dolgozik, hogy kinyissa a másik szoba ajtaját, hogy pockokat hozzon huginak... egyébként nagyon ügyesen és sokat játszanak együtt; húzza - tolja a dobozt, miközben Luca benne ül, és kacag nagy boldogan. Sokat kergetőznek, bújócskáznak, homokoznak együtt, és nagy örömünkre egyre többször közösségi és kölcsönös a dolog, s egyre ritkábban végződik sírással.

Nem mindig rózsaszín az élet: sokszor ki kell osztani egy - egy büntetést a túlzott dacolás, bedurvulás miatt. Mostanában leginkább a padra ültetés válik be, 5 perc üldögélés a padon, miközben a sértett fél, Luca játszik, általában hatásosnak bizonyul.

Végül egy nagytarcsai vonatkozású esemény: az otthoni fiatalok nevét percekig hangoztatva próbálgatja a határokat és a türelmüket... hogy milyen sikerrel, arról igazából ők tudnának mesélni.

Így telnek mindennapjaink ezzel az eleven kis lurkóval egy fedél alatt...