Pécs után most Szombathely lett unalomig látogatott. És egy jó időre elég is volt..

     Húsvét. Megint... de hol? A boltokban? A szívekben? A mindennapokban?

     Vajon mennyire van szüksége a mai hétköznapokban egy gyer(m)eknek okoseszközre?

     Ez a bejegyzés kb. két hónappal ezelőtt íródott; tipikus az a fajta, amikor fejben összeáll a téma, amiről írna az ember, azután a lendület, ihlet, indíttatás magával ragadja és teljesen más lesz a vége. Utána pedig az a kérdés, hogy ha eltértünk a címben megjelölt témától, mi legyen az új név... de most már marad így...

     Szükségünk van célokra. Arra, hogy megfogalmazódjon bennünk, mit is szeretnénk éppen elérni; harcoljunk, küzdjünk azért, hogy el is érjük, meg is szerezzük; és örömmel töltsön el, ha már ott vagyunk a célban - majd  hátradőlhessünk kicsit, míg a következő elérendő ponton gondolkodunk...

Harsány suttogást hallok a háttérből: „NE ÉBRESSZÜK FEL, HANEM ÍRJUNK NEKI LEVELET! MARADJATOK CSÖNDBEN!” (Donát egyelőre még nem tanult meg halkan beszélni)…apró neszezés hallatszik, próbálom kinyitni a szemem. Harmadik kísérletre sikerül. Ott állnak felöltözve mind a hatan körülöttem, lélegzetvisszafojtva figyelik, ahogy megmozdulok.

Jankát NAGYON vártuk. Mert minél többen várjuk, annál jobban várjuk. Összeadódik a sok-sok várakozás, minél kisebb gyerekekről van szó, annál nehezebben telnek a napok. Pláne, ha anya kórházba kerül, hetekkel a kiírt időpont előtt - apa pedig tarja otthon a frontot a hét nagytesóval…

Az én férjem 7 gyerekkel remekül helyt áll otthon egyedül, míg én már második hete kórházban lógatom a lábam, várva, hogy 8. gyermekünk születésének ideje elérkezzen végre…

Az én férjem még a távolból is úgy vesz körül szeretetével, óvó gondoskodásával, törődésével, mint fagyos téli éjszakán egy pihe-puha, meleg, bársonyos takaró…

     Mindig bosszantó tud lenni, ha valami eltűnik, nem találjuk, nincs meg, fogalmunk sincs, hol lehet… főleg ha hetekre, hónapokra tűnik el, ami éppen kellene, vagy csak egyre több minden van, ami épp nem ott van, ahol illene lennie.

     ... nagyon elegem lett. Mindenből és mindenkiből. Nem akartam én semmit - csak azt nem, ami addig volt. Nem érdekelt semmi és senki, sőt igazából magam sem. Útra keltem, és nem gondolkodtam semmin...

     Szenteste van, már sötétedik, mire végre kibújok a pizsamámból és lezuhanyzok az egész napos hercehurcát követően. Reggel óta erre vágytam...! Hajmosás közben végigtekintek a rettenetes állapotú fürdőszobán... Peti egész napos (félig-meddig sikeres) mosógépszerelésének nyomait már nem lesz idő eltüntetnem. Pedig én úgy szeretem, mikor karácsonykor még a fürdőszoba is ragyog, csillog-villog, ünnepi... (tényleg ettől ünnep az ünnep - ha rend és tisztaság van mindenütt...??? - teszem fel magamnak a kérdést, de nincs sok idő ezen gondolkodni).

     Megigazítom a tusfürdőket, hogy szépen sorban álljanak a koszos kád szélén: legalább ott legyen a rendnek valamilyen kis maradványa...

... és ezt hogy hoztátok össze? 

... terveztétek????!!!????!!!???

... már elegen vagytok így is, nem?

... hogy fértek el abban a kicsi házban ennyien???

...vagy csak egy visszakérdezés és szemöldökfelhúzás...

     Mindannyiunk életében vannak olyan dolgok, amikről tudjuk, hogy nem kellene megtennünk, mégis megtesszük... 

Mit is tehetünk, ha nem érezzük jól magunkat a munkahelyünkön...?

     Szinte napra pontosan egy éve hagytuk el a nagy lapos Alföldet és költöztünk ide a dombok közé a Balaton-felvidékre...

     Milyen szépen és jól hangzott, hogy megmászom a következő lépcsőfokot a cégnél...! De általában semmi sem az, aminek látszik...

     Az „Így költöztünk el – 1. rész (Előzmények)” bejegyzés folytatása…

     Akik régebb óta figyelemmel kísérik kis életünket, mindennapjainkat, azok tudhatják, hogy viszonylagosan régi nagy vágyunk, álmunk volt elköltözni az Alföldről. Egyre inkább nem éreztük ott a helyünket, a szolgálatunkat, a feladatunkat, és a jövőképünk is egyre inkább elkopott. Nem éreztük, hogy érdemes lenne még hosszú távon abban a régióban gondolkodni a jövőnket illetően.

Az idei böjti időszakban is próbálkoztam a gyerekeink számára élvezetessé, megfoghatóvá tenni a készülődést. Húsvéthoz közeledve  gyakran elővettük a kis húsvéti feladatos füzetkéinket, tele rejtvényekkel, olvastuk a gyerekbibliából Jézus szenvedéstörténetét… most ez jött be, mivel nagyon szeretik a feladatosdit (már öten iskolásak).

Legnagyobb bánatomra nem éreztem, hogy igazán átjönne nekik az egésznek az üzenete: a történet Jézus szenvedéséről, haláláról, s hogy mindezt miattunk, értünk kellett elszenvednie…- sokat imádkoztam ezért: hogy valahogyan megértethessem velük, hiszen ez a legfontosabb tudnivaló szerintem,amit át szeretnék nekik adni: hogy ők is átélhessék, amit én: a feltámadás csodáját a saját kis életükben.

     Minden nap egy csoda, még ha nem is érezzük át sokszor a jelentőségét, értelmét…

…hogy ne vesszenek el, amikor nincs hosszabban időm kifejteni, de hátha örömmel olvassák majd a gyerkőceink, esetleg mások is…:

Egyik kedvenc bibliai történetem, amikor Isten gondosodik az Ő szolgájáról, Illésről a sareptai özvegyasszonyon keresztül. A fáradt, éhes prófétának utolsó m arék lisztjéből és pár cseppnyi  olajából kenyeret sütő asszony, akinek azután az éhínség elmúltáig nem fogyott ki korsójából az olaj és szakajtójából a liszt…

Mi ugyan nagy jólétben élünk, tápláló, egészséges ételekben dúskálunk, olykor érzésem szerint pazarolunk is…- mégis a minap megtapasztalhattuk saját bőrünkön a csodálatos olaj- és liszt (vagyis inkább zsemlemorzsa) szaporítást.

     A mi életünk sosem egyszerű: mindig tele van kalanddal, lehetetlen helyzetekkel, gubancokkal, csavarokkal, nehézségekkel. Nemrég egy ilyen kacifántos időszak végére értünk…

  Sok karácsony van már a hátunk mögött; a legutóbbi éppen most telik, most múlik el. De mi előzte meg ezt, és az összes többit…? Miért és hogyan lett a karácsony?

Kedves Titkos Ajándékozó!

Nagy meglepetést okoztál tegnapelőtt mindannyiunknak. Azóta is találgatjuk, ki lehetsz. Az írásod alapján valószínűleg nőnemű. A gyönyörű csomagolás és díszítés is erre vall… De hogy minden gyermekünknek névreszóló ajándékot küldtél, az adja fel a leckét leginkább! Mivel nemrég költöztünk ide, nem is tudunk olyanról, aki mind a hét gyermekünk nevét tudja (sőt, Almának még a második nevét, a Virág-ot is ráírtad a csomagra!)… (Ez gyanús. Mivel a többiek második nevét ezek szerint nem tudod.)

Mostanában nagyon sok áldást kapunk Istentől. Gyermekáldást is, igen, de emellett megáld bennünket barátokkal, hívő testvérekkel, segítséggel, anyagilag is és életünk minden területén.

Ebben a posztban az anyagiakról szeretnék írni, legfőképp azért, hogy bátorítsak és az, hogy leírom a saját tapasztalatainkat, hátha segít másoknak is, hogy merjenek Istenben bízni, Rá számítani és Neki adni az irányítást az életük anyagi területén is.