Vajon mennyire van szüksége a mai hétköznapokban egy gyer(m)eknek okoseszközre?

     Haladunk a korral. Sok-sok hosszú év után mostanra (sajnos) eljutottunk odáig, hogy valamilyen szinten beköltöztek a kütyük a mi gyerekeink életébe is, hiszen megnőttek a srácok, kell, szükséges az eszköz, stb.  (mert hát Classroom, tanulói csoportok, e-mail, amiben is jön a házi feladat). No de ki mondja meg, hogy valóban szükség is van rá? Mi nagyon örülünk neki, hogy csak most téma: ki tudtuk járni az általánost, sőt a gimnázium első félévét is pl. okostelefon nélkül. És nem gondolnám, hogy lemaradtunk volna bármiről is. Valamint attól, hogy van, még nem feltétlenül kell használni is.

     Szüksége van-e egy gyereknek, esetünkben egy kiskamasznak az okostelefonra?

     Általában azzal szoktak mellette érvelni, hogy nem szabad lemaradnia, fontos a technológia, a digitális kultúra, legyen képben, legyen elérhető, meg mit gondolnak az osztálytársak, stb. Milyen jó, hogy pikk-pakk lehet tájékozódni bármiről, különben is nyomon tudjuk követni a gyerekünket, korlátozni tudjuk az internethasználatot, mennyire fontos a (digitális) osztály- és kortárs közösség, stb. Milyen jó is ez nekünk szülőknek, és milyen jó is ez nekik, gyerekeknek... 

     A magunk részéről mi nem vagyunk meggyőzve. Mindenesetre az biztos, hogy első körben valahol meg kell húzni egy (kor)határt: hány éves gyermeknek adható először okoseszköz a kezébe, mikortól van valódi igénye, szüksége rá?

     Számomra abszolút idegen, amikor 2-3 éves kisgyerekek kezében látom. Nyomogatják, rágcsálják, mesét néznek/nézetnek vele, rajta. Vagy valami játékot játszik éppen. Hát, a gyereknevelés talán nem arról kell szóljon, hogy a kezébe adok egy telefont, addig se kell foglalkoznom vele, addig is jól elvan. Mást nem  is nagyon tudok elképzelni, miért is kellhet ekkora gyermek kezébe adni ilyesmit... van elég hagyományos játék, kismillió, sokszor valóban értelmes mese, meg hát ugyan halad a világ, de mi is fel tudtunk nőni okoseszközök nélkül. És most nem is mennék bele a tudósok által feltételezett nem túl pozitív kütyühatásokra...

     Nézzünk egy kicsit magasabb korcsoportot: konkrétan 6-12 évesek. Az én meglátásom szerint nagyon sok mindent elmond, hogy a nagycsaládos csoportban heti rendszerességgel legalább két-három bejegyzés az akaratos, követelőző, függővé vált, kezelhetetlen gyerekekről szól, akivel nem tudnak mit kezdeni. Hiszti, csapkodás, ha elveszik tőlük a telefont, vagy ha nem veszik el, akkor meg nem segítenek semmit otthon, nem hajlandók kimozdulni, elmenni, egész nap otthon ülnek. Ilyenkor (őszintén szólva) néha azt gondolom magamban, hogy lehet nem kellett volna rászoktatni a gyerekeket...  vagy legalább nem ebben a korban... persze vannak bőven esetek, amikor egy ekkora gyereknek valóban szüksége lehet egy telefonra (TELEFONRA, vagyis nem konkrétan okos verzióra), mert mondjuk iskola után edzésre, zeneiskolába vagy bárhova jár, egyedül tömegközlekedik vagy más egyéb okból), de ez nem jelenti azt, hogy korlátlanul, szabadon nyomogasson, simogasson egy okostelefont.

     Tovább inkább nem megyek a korcsoportokkal. Nem tudom, hol lehet, hol lenne az az egészséges határ, amikor már azt tudom gondolni, hogy valóban szükséges az eszköz. Persze élethelyzetek is befolyásolhatják ezt a dolgot, családi kapcsolatok, stb. Az általános iskola felső évfolyamot azért még talán kizárnám: van elég gondjuk-bajuk ebben az időszakban, az okoseszközök pedig nem oldanak meg semmit, nem könnyítenek azon a sokmindenen, ami körbeveszi őket. Valószínűleg a tanulást is nehezebbé teszi, ha nem tudja kezelni helyén az eszközhasználatot-ami lássuk be, nekünk szülőknek, felnőtteknek is éppen elég gondot okoz önmagában.

     Na jó, visszatérve a felső évfolyamra, azért itt egy kicsit megállok. Van-e értelme mondjuk annak, hogy az iskolai szünetekben a teremben üldögélünk a friss levegő helyett, fényképezgetjük az osztálytársainkat kérdezés nélkül, mindezt persze úgy, hogy a házirend alapból tiltja az okostelefonok iskolai használatát? Nálunk ez van, ez a tapasztalat sajnos, és számomra hihetetlen, hogy ki kell, ki lehet játszani a házirendet... biztosan pozitív dolgot tanítunk meg ezzel is a kiskamaszoknak. Arról persze nem beszélve, hogy vajon ki tanítja meg a gyerekeket az okoseszközök helyes használatára? Ki védi meg őket mindattól a veszélytől, ami ez által is érheti őket? Kitér-e erre az oktatási rendszerünk bármilyen mértékben, formában? És úgy egyáltalán.. .a szülők mennyire világosítják fel a gyerekeiket, milyen veszélyek leselkednek rájuk az online térben? 

     Ugorjunk egy nagyot, felnőttkor. Sőt, nézzük konkrétan, én hogyan is használom az okostelefont-az eszközt, ami nekem ugyan nincs, de a gyerekemét használhatom, mert kapta, viszont "neki nem kell", ahogy ő mondja. Szóval én használom. Mi változott ezzel, vagy mi lett jobb?

     Igen, valóban jó, hogy bármit meg lehet nézni azonnal. Pl. tervezünk kirándulni menni; egyből látom, mikor megy a vonat/busz/hajó, hol van étterem, játszótér, mennyi a belépő, milyen kedvezmények vannak, stb. Vagy mit hol érdemes venni, hol a legolcsóbb, hol van akció... és még sok más eset van. Ez a része valóban jó. Felsorolni sem lehet (nem is érdemes) az ezzel kapott, ezzel nyert lehetőségeket.

     Ami viszont nem jó: hogy az ember könnyen belemerül a böngészésbe, nyomogatásba, simogatásba; leragad-főleg ha "csak úgy", üres percekben nyomkodja az ember. Mert rászokunk, hogy unalomból elővesszük, végiggörgetjük, s megszűnik a külvilág. Vagy valami miatt használjuk, aztán leragadunk. Vagy csak pittyen egyet, már azonnal rántjuk is elő. Én is könnyen belefeledkezek a dolgokba, ha a kezembe kerül, mert az embernek mindig eszébe jut valami, amit azonnal meg kell nézni... mindent egyből, azonnal akarunk, és pont.

     Jobb lett vajon az életem, hogy-úgymond-lépést tartok a világgal? Hogy digitalizálódtam? 

     Gyorsabban meg tudok nézni bármit, ami érdekel. Könnyebb kapcsolatot tartani másokkal. És így valahol ennyi az úgynevezett "haszon".

     Cserébe ideges leszek, ha nincs térerő, vagy csak alig van és lassan tölt, amit meg szeretnék nézni. Rengeteg kéretlen tartalommal találkozok: reklámokkal, hírekkel, meleglobbival, uszítással, gyűlölködéssel, fehérneműs nőcikkel. Leragadok, miután megnéztem, amit terveztem. Akaratlanul összeveszek másokkal, mert félreértjük egymást. Ez vagyok én. És ha nekem ilyen problémákat okoz, vajon egy kiskamasz mennyire tud megbirkózni ezekkel?

     Kell-e az a családba, hogy játék, beszélgetés helyett telefonokba bújjunk, elhidegüljünk egymástól? Kell-e a veszekedés, a feszültség a használat és nemhasználat miatt? 

     Örülök, mikor a gyerekeim kinn a kertben rohangálnak, fára másznak, bunkert építenek, vagy ha rossz idő van, benn könyvet olvasnak, legóznak, és csak ritkán jut eszükbe, hogy nézni kellene valami filmet vagy mesét a laptopon. Örülök, amikor jönnek, hogy menjünk sétálni, menjünk játszóra, vagy kiránduljunk egyet valamerre... amikor hasznosan, értékesen töltik az idejüket, igényük van a mozgásra, friss levegőre, és fel se merül bennük a mai "divat", digitális világ iránti vonzalom. A legnagyobbunk szabadidejében fúr, farag, barkácsol, de ha szükség van rá, cserepet cserél a háztetőn, bojlert szerel, autókereket cserél, általában magától. Nincs még 15 éves sem...

     Azért ő megér még egy pár sort, mivel kaptunk nemrég egy pofont is. Téli szünet elején ugyanis vett magának a saját pénzén egy okostelefont, mert úgy gondolta, szüksége van rá. Nem tiltottuk, nem (annyira) elleneztük, de azért elbeszélgettünk vele... megkérdeztük, miért? Mi szüksége van rá? Vettünk neki bele kártyát is, hogy elérhető legyen, ha használni szeretné, szóval azért egyfajta támogatás megvolt a részünkről. De miért is vette...? A válasz az volt, hogy igazából nem tudja. És tényleg nem tudta... valahol megfogalmazódott benne a kívánság, hogy ne maradjon le, meg hogy ne csak neki ne legyen az osztályban, főleg hogy vannak okostelefonos iskolai feladataik is (???), amikor ezért össze kell ülnie más osztálytársával. Nos, azóta is itt porosodik a polcon a frissen vásárolt telefonja, és inkább elviszi időnként a mi régi, hagyományos nyomógombosunkat... :) nem érdekli. Nincs igénye rá. Szívesebben él rendes, hagyományos gyerekként, boldog gyerekkorban digitalizáció nélkül...

     Mindenképpen nehéz kérdés ez szülőként. Nálunk így alakult eddig, és nem gondolnám rossznak. Ha boldog, kiegyensúlyozott a család, és vígan, vidáman élik a kis életüket egymás között, megvannak digitalizáció nélkül, felesleges őket ebbe a modern világba terelni. Amiről meg lemaradnak ezáltal, pillanatok alatt be tudják majd pótolni, hiszen a gyerekagy egyfajta szivacs... igyekszünk ennek megfelelően mi is minél kevesebbet lenni gép előtt, telefont nyomkodni, mert nem ezt a példát szeretnénk viszontlátni. Az ő és a mi érdekünkben. Mi, szülők vagyunk felelősek értük, és nem az okostelefon.