Ez a bejegyzés kb. két hónappal ezelőtt íródott; tipikus az a fajta, amikor fejben összeáll a téma, amiről írna az ember, azután a lendület, ihlet, indíttatás magával ragadja és teljesen más lesz a vége. Utána pedig az a kérdés, hogy ha eltértünk a címben megjelölt témától, mi legyen az új név... de most már marad így...

     Szükségünk van célokra. Arra, hogy megfogalmazódjon bennünk, mit is szeretnénk éppen elérni; harcoljunk, küzdjünk azért, hogy el is érjük, meg is szerezzük; és örömmel töltsön el, ha már ott vagyunk a célban - majd  hátradőlhessünk kicsit, míg a következő elérendő ponton gondolkodunk...     Keresztyénként, Krisztus követőjeként hosszabb távon az a cél, hogy majd ott legyünk Vele. Jézussal, Isten Fiával, Akinek köszönhetjük mindazt, amink van, ami körbevesz bennünket; az életet és az örök életet, s amíg itt vagyunk a földön, igyekezzünk úgy élni, ahogyan az Neki kedves; értelmes, tartalmas, gyümölcsöző életet élni, hogy másoknak is tovább tudjuk adni mindazt a jót, szeretetet, kegyelmet, amit mi kaptunk tőle. Egyszer - csak Isten tudja, mikor - vége lesz földi pályafutásunknak, de a halálunkkal nem kell, hogy véget érjen bármi is... ugyan a földön nem leszünk már, de kezdődik, kezdődhet egy boldogabb, teljesebb, abszolút felhőtlen időszak, valami teljesen új, amit még csak elképzelni sem tudunk... erről szól, szólna a keresztyén hitünk, az életünk. Menni tovább, előre, Isten felé, Jézus által. Mert ha az örök életre vágyunk, akkor Jézusra szükségünk van. Nem mehetünk el mellette, nem hagyhatjuk ki Őt, hiszen akkor hiányzik a kapu, a létra foka, ami a mennybe visz. "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához (Istenhez), csakis énáltalam" (János evangéliuma 14. fejezet 6. vers), mondja Jézus, ami pontosan ezt fejezi ki: Jézus nélkül nincs út Istenhez, nincs út a mennybe. Lényegében tehát az, hogy mi lesz velünk, hova kerülünk halálunk után, azon múlik, hogy földi életünk során mit kezdünk Jézussal. Hosszabb távú, földi célunk pedig az kellene legyen, hogy igenis kezdjünk Vele valamit: döntsük el, hogy szükségünk van-e rá vagy sem; s ha igen, igyekezzünk kapcsolatba kerülni és maradni Vele, hiszen szükségünk van a kulcsra ahhoz, hogy a menny kapuján be is tudjunk menni. Nem tudjuk, tudhatjuk, mennyi időt kapunk erre, de ameddig tehetjük, kereshetjük-s aki keres, az bizony talál is. "Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam. Megengedem majd, hogy megtaláljatok..." (Jeremiás könyve 29. fejezet 13-14. vers), mondta Isten is a népnek...

     Ameddig pedig vagyunk, létezünk, élünk, várunk, telnek-múlnak a napok is. Ha már megvan a kulcs, kezdtünk valamit Jézussal, döntöttünk mellette, nem dőlünk, dőlhetünk hátra, hogy már elértük, amit szerettünk volna, megvan az út a mennybe és ennyi. Nem ez az életünk értelme... ez az igazi, hosszú, hosszabb távú célja létezésünknek, emellett viszont éljük, élnünk kell a kis mindennapjainkat, kapcsolatban lenni és maradni Jézussal, s így létezni ezen a nem is olyan kicsi bolygón. Cél ugyan az örök élet, de ha már döntöttünk Jézus mellett, nem kuckózhatunk be, hogy pipa, megvan a lényeg, s innentől kezdve semmit nem csinálunk... emellett VALÓBAN élnünk, léteznünk kell, gazdag, tartalmas életet élnünk lehetőleg úgy, ahogyan az Istennek kedves. Azt pedig, hogy az milyen, hogyan is kell, mit kell tennünk érte, megtudhatjuk, ha olvassuk a Bibliát - ami nem arról szól, mit nem tehetünk, hanem arról, hogy mit és hogyan ajánlott és tanácsos végeznünk. Kérdés, hogy mennyire vagyunk alázatosak és fogadjuk el ezeket a tanácsokat, útmutatásokat; mennyire vagyunk képesek alárendelni magunkat az isteni akaratnak és ráébredni, hogy az élet bizony nem rólunk szól... a mi életünk, persze, gondolhatjuk. Azt is, hogy úgy éljük, ahogyan mi akarjuk. Azonban az életet Istentől kaptuk, egy ajándék, az ajándékot pedig illik, illene megbecsülni... általában megköszönjük és hálásak vagyunk érte. S mi a helyzet magával az élettel, mint ajándékkal, amit kaptunk, átvettünk, elfogadtuk? Valóban megerőltető lenne "cserébe" az ajándékozó útmutatásai szerint élnünk a mindennapjainkat?