Nagyon élvezte ő is a nyaralást, bár volt sok bömbölés is, amikor anya fegyelmezni próbálta féktelen fiacskáját, aki élvezettel csapkodta a zánkai nyaraló üvegajtaját, szaladgált el engedély nélkül a parton, próbált meg a lépcsőn egyedül a vízhez jutni, dobálta a homokot élvezettel a homokozóban Lucára és a többi idegen kis gyerkőcre, rohant el csintalan ábrázattal törülközés után meztelenül a strand túlsó felére... más részről nagy segítségem is volt ő, hiszen már önállóan is betette maga után a mosogatóba evés után a szennyes edényt, evőeszközt,előkét; és mint udvarias férfiember, nyitotta - csukta a strandra induló, megpakolt babakocsit toló anya előtt a kaput, Lucát is az ő segítségével és közreműködésével tudtam leghatékonyabban elcsalogatni különféle veszélyes helyekről.

Ez a hónap Andrisunk életében bizonyos szempontból kis visszafejlődést mutat. Látván, hogy hugicája milyen hatalmas sikereket ér el a felnőtt közönség körében, s mennyire elbűvölően tud hatni rájuk egy - egy kis hanggal vagy szócskával, pl. „fff” (=vegyél fel), „inna - inna” ( = kérek inni), „hn - ta, hn - ta” ( = tegyél fel a hintára) ő is alkalmazni próbálta ezeket s még egyebeket, melyek egy ilyen nagy fiú szájából már nem voltak annyira megnyerőek. Vágyik ő is kisbaba lenni, hogy megkapja azt a sok babusgatást, ami a kisebbnek jár... vajon ha megszületik a kistesó, még mire számíthatunk?!

Másik figyelemfelkeltési akciója, hogy sorolni kezdi panaszos hangon: anya, éhes vagyok, anya, szomjas vagyok, anya, pisilni kell, anya, kakilni kell, anya, álmos vagyok, anya, hányni kell (ez utóbbi a „kedvencem”, múltkor egy tömött piac kellős közepéről kellett kivonszolnom a meglepett vásárlók megvető és elítélő pillantásai kereszttüzében, miközben szakadatlanul ordította, ahogy a torkán kifért: ANYA, HÁNYNOM KELL!!!). Legjobb reakció ezen kitöréseire egy kis foglalkozás, ölelgetés, akkor rögtön elmúlik érdekes módon minden éhsége és egyéb szükséglete...

Lucával való kapcsolata részben viharos és leuraló (ellöki, játékát szó nélkül elveszi, motorral nekimegy stb.), de kedvesebb pillanatok is előfordulnak, mint pl. mikor gyurmával nagylelkűen megkínálja, sőt, megeteti, együtt bújócskáznak - kukucskálnak egymásra hatalmas kacagástól kísérve az ebédet főző anya lábai mögül, közösen etetik a hattyúkat - kacsákat, együtt hintáznak és összenevetnek közben... olyan jó, hogy az ilyen boldog együttlétekből egyre több van mostanában!!!

Andrisunk bátorsága sokat nőtt a zánkai nyaralás alatt. A hintával is jobb már a viszonya (eleinte nagyon félt hintázni), most már lassan meglökhetem és elviseli... mikor megkérdem, hogy „Ugye, milyen jó?”, bólogat, próbál vigyorogni, de közben görcsösen kapaszkodik és fél perc múltán le is kéredzkedik... kivéve, ha Luca is hintázik a közelben; akkor sokkal tovább bírja a nagyfiú is.

Mászókán is egyre ügyesebben boldogul, bár az udvariasságot még tanulja (előszeretettel tolakszik más gyerekek elé, s ha másként nem megy, a mászóka másik oldaláról próbál szemben mászva érvényesülni:). A félelmetes, meredek csúszdát is sikerült végül meghódítania, eleinte fogtam a kezét, úgy csúszott le, később már szembe is felmászott és diadalittasan, egyedül csúszott le utána!

Apától nemrég sajátította el a pók – rák - tevejárást, azóta élvezettel gyakorolja. S amit az úszógumijával művelt!!! Mindenki csodálta, hogy a mély vízben is milyen ügyesen forog - pörög körbe.

A szobatisztasággal jól állunk: nappalra száraz (bár délutáni alvásnál még nem igazán), este, mikor már ráadom a pelust és az ágyában fekszik, ravaszul megkérdi: „Anya, van rajtam pelenka?”mire én: „Igen.” Andris: „Szabad belepisilni?” Én: „Pisilni kell? Gyere, a vécébe pisiljél...” Erre Andris: „Nem kell. Már belepisiltem.”- és kajánul vigyorog mellé!

Mostanában annyit kellett fegyelmeznem, büntetnem, hogy kissé belefáradtam az állandó következetességbe. Ezért is esik jól, ha néha tetteinek természetes következményeivel találkozik, ez a legtermészetesebben adódó büntetés, ami létezik, s ilyenkor nekem már nem sok a tennivalóm.

Két ilyen eset ugrik most be az elmúlt hónapból: az egyik, mikor vacsoránál a teraszon a teájába mártogatta - áztatta a zsömléjét, kijelentvén, hogy ő ezt mennyire szereti, aztán csak otthagyta, sőt, ledobta a földre a gusztustalan, ragacsos, nyúlós állagú förmedvényt és többszöri felszólításra sem vette fel. Még nem takarítottam el a maradványokat, mikor ő (kis idő múltán, s a zsömléről elfeledkezvén) leült megint a helyére és valami szerencsétlen módon lecsúszott a padról, egyenesen bele a zsömlébe. Jött hozzám kétségbeesett hangon panaszkodva: „Anya, valami UNDORÍTÓ van a nadrágomon meg a kezemen, mossuk meg gyorsan! És vegyünk másik nadrágot!!!!” Alig győztem takargatni mosolyomat Andris lepucolása közben...

A másik eset egy darázscsípés volt, mikor többszöri figyelmeztetésre is ott ólálkodott, ahol nem kellett volna.

Andris szavajárása mostanában, amit úton - útfélen minden általa megkedvelt személynek mondogat: „Nem szabad ilyen butaságokat csinálni” és a másik: „Ne lépj bele a pocsolyába”, újabb szerzeményei: „bezárlak egy ketrecbe” és „megeszlek vacsorára” (Jancsi és Juliskát kell mesélni neki szinte minden este, ja, meg a Kiskakas gyémánt félkrajcárja is menő mostanság), aztán ezek továbbfejlesztése, hogy „bezárlak a Balatonba”.

Egyedül tud már imádkozni evés előtt, meg lefekvéskor is (néha összekeveri a kettőt és reggelire kér nyugodt éjszakát, vagy este köszöni meg a finom ebédet meg a másodikat:), és már leszokott a minden mondat végén kiabálásról és az ordítozós Ámen-ről, apa nagy örömére...

Ilyen hát a mi 34 hónapos ügyes nagy fiunk. Képek pedig majd valamikor később...