Harmadik csemeténk hozzávetőlegesen 2011 karácsonyának harmadik napján kezdett valamilyen formában beférkőzni mindennapjainkba, amikor Dunaújvárosból autóztunk Nagytarcsa felé. Luca lányunk tőle kissé szokatlan módon végigsírta a hatos utat egészen Budapest határáig, és akármit próbáltunk csinálni vele, csak nem akart megnyugodni. Pedig alapesetben szeret autókázni, nézelődni az ablakon kifelé, és egy idő után szép csendben, feltűnés nélkül elalszik... de most nem így volt. Andris egy darabig csendben bámészkodott a helyén, majd mikor kellőképpen elunta, többször próbált a gyerekülésből kiszabadulni, és az első üléssorba kerülni. Ilyen körülmények között említette Anna, hogy egy kicsit hányingere van, amit akkor még viszonylagos gyanútlansággal kezeltünk, és ráfogtuk a sok evésre vagy a rossz útra...

Néhány nappal később, még az előző évben a bizonyosság kedvéért szereztünk egy gyorstesztet, hogy a találgatások helyett valamiféle biztosabbat tudjunk meg. Újvárosban, még indulásunk előtt érdeklődtek, mikor lesz új baba, akkor és ott még a „nem tudjuk” választ tudtuk adni... aztán a teszt

eloszlatta a kételyeket, egy orvosi látogatás után pedig az augusztus vége lett megállapítva a szülés várható időszakának.

Berti baba várása talán nem volt olyannyira eseményekkel és izgalmakkal teli, mint testvéreié. Nem szorult be senki lába egy kuktába, nem esett le anya a vonatról babakocsistul, és itthon, békességben, nyugalomban lehetett készülődni az új jövevény fogadására, nem kapkodva az utolsó pillanatokban..Az egyik legizgalmasabb kérdés az volt, hogy vajon el fog – e készülni a gyerekszoba időben; ki lesz – e vakolva, le lesz – e betonozva – szigetelve és gipszkartonozva, sikerül – e a porral járó munkákat elvégezni még a pici hazaérkezése előtt. És ismét megtapasztalhattuk, hogy Istennél mindig minden a legjobbkor alakul, és Ő nem feledkezik meg az övéiről: többszörös csúszás után mindezek a munkák aznap készültek el, mikor megszületett Berti baba – se korábban, se később. Minden porosabb munka elkészülte után pedig még volt legalább négy nap rendbe tenni a gyerekszobát – ami ugyan mindig nincs készen, hátravan még a glettelés – meszelés – festés, és a legizgalmasabb, a berendezés, de legalább a por nagy része már házon kívül van.

Az érkezés időzítése egy másik oldalról: Andrisunk 20 nappal korábban érkezett, így ő a koraszülött osztályon „élvezhette” élete első napjait, valamilyen szinten szülők nélkül. Luca már csak 10 nappal  korábban jött közénk, egészségesen, minden gond és baj nélkül, így születése után pár nappal már előző lakhelyünk boldog és kiegyensúlyozott lakója lett. Ezek után, ha vennénk a statisztikát, „elvárható lenne”, hogy Berti időben érkezett gyerkőc legyen, de ő huncutul később jött 155 perccel. Majdnem pontos volt...

Kisebbfajta izgalomra adott még okot, hogy harmadik gyerkőcünk elég későn helyeződött be, és azért néha bennünk volt a kérdés, hogy vajon időben befordul – e? Végül a szüléshez képest időben, de a többiekhez képest viszonylag későn ez is megtörtént... ezek után a magas vérnyomás okozott némi fejtörést, és a rá szedett – nem szedett gyógyszer hatása. Mert ha nem sikerül lejjebb vinni, akkor akár agyvérzést is kaphat a pirinyó, és a csökkentő hatás legalább két hét múlva jelentkezett csak... de gyerkőcünk a helyén maradt türelmesen, kitartóan, így ezen a veszélyforráson is sikerült túllennünk.

Ami még valamilyen szinten érdekessé tette a várakozást és az elmúlt időszakot, az a munkahely; az ottani teendők és az itthonlét összehangolása. Mert úgy dolgozni, hogy közelben van az ember, tehát elméletileg bármikor hazaugorhat, ha esemény van, ugyan kellemesen hangzik, az azonban már jóval kevésbé, hogy mégsem teheti meg, mert egyszerűen nem lehet tömegközlekedni adott időszakokban, hiába csak alig több, mint 10 km távolságról van szó. De Isten ezt is elrendezte olyan módon, hogy éppen szabadságos héten érkezett a picur, és a család részéről is sok segítséget (és látogatót) kaptunk, így nem volt gond ezzel sem. Érdekes lett volna, ha Anna elmegy szülni, én munkában vagyok, és a két nagyobbacska gyerkőc itthon van egyedül addig, míg haza nem vergődök valahogyan a szomszéd városból... vagy gyalog, vagy biciklivel.

A nagy napon, illetve hajnalon Anna többszöri keltegetése hatására kb. 1.30 – kor sikerült magamhoz térnem, és magamhoz képest talán még jól is viseltem; nem voltam morcos, nem éreztem fáradtnak magam, és meg se fordult a fejemben, hogy vissza kellene feküdni aludni. Érdekes, hogy ilyen nagyobb eseményeknél az ember egy kicsit másképpen működik a megszokottnál... szóval Anna felkeltett, hogy esemény van, kényelmesen elkészülődtünk, hívtuk a mentőt, ami kb. fél óra múlva már a házunk előtt is volt (s hozzáteszem, most először kívánt sok boldogságot az ügyeletes mentőtiszt, mivel Andrissal még „saját” autóval mentünk be, Lucánál már mentő jött, de nem volt jókívánság), és Anna elballagott a kocsival. Éppen Zsuzsamama volt nálunk, így kényelmesen autóval Annáék után mehettem. Nem sokkal hagytam el városunk tőlünk legtávolabbra eső szélét, már csörgött a telefon, hogy megszületett Bernát Áron, 3050 grammal, és 51 centivel... Anya úgy látszik, szeret a sötétben és gyorsan szülni: mindhárom poronty esti fénynél,  gyors lefolyással látta meg ezen világunkat. Egy kicsit molyoltunk is rajta, mi lesz, ha Berti már a mentőautóban megszületik, de végül megvárta a kórházba érkezést. Idézet Annától: ”Siettettem is a mentősöket, hogy igyekezzenek, ha nem szeretnének szülést levezényelni, azt hiszem, kicsit be is ijedtek, mert most kicsit több mint fél órába tellett beérkezni a kórházba, ami a múltkori, Luca születése kapcsán adódó több mint 45 perces úthoz képest gyorsabb volt. Épp hogy beérkeztünk, már éreztem, hogy nemsokára tolófájások következnek, s mire előtámolygott az álmos szülésznő, a mentősök nagyon igyekeztek „megszabadulni” tőlem és átadni minél hamarabb neki.”

Miután kis Bernát megszületett, vártuk a néhány kötelező kórházban letöltendő nap elteltét, hogy utána végre együtt legyen a (nagy)család. A negyedik napon volt esedékes a hazajövetel, reggel óta vártuk a telefont, hogy mikor mehetünk értük. Hogy ne legyen minden izgalomtól mentes, az újszülött – osztályon kóli – fertőzés bukkant fel, és egészen délutánig kellett várni a vérvétel eredményére, hogy anyáék hazajöhetnek – e végül, vagy benn kell – e még maradni pár napot... végül ők most kimaradtak a dologból, így hazajöhettek, de addigra már öt picit vittek el a fertőzés miatt. Ebben is megláthatjuk Isten kegyelmét és szeretetét, hogy most nem érintett bennünket ez a negatív esemény...

Hogy miért pont Bernát...? Míg nem tudtuk, hogy tényleg fiú lesz, nevezgettük Őrsnek, Bertának, Kökénynek, Timónak, aztán mikor már tudatosan fiúra számíthattunk, nem találtunk igazán szép, mindkettőnknek tetsző fiúnevet. Az Áron szép nekünk, de önmagában „kevés”... Anna csak úgy tudott megbarátkozni a Bernáttal mint névvel, hogy megszerette Bertiként becézni (mára azonban a Bertit túl lányosnak találja, így a Bernát Bernát maradt / lett, legalábbis ideiglenesen.

Így született közénk (nekem továbbra is) Berti baba, 2012. augusztus 26. - án, 2. 35 – kor. Havi beszámolóit feltehetően 30. - a környékére fogjuk beütemezni...