Visszatekintve az elmúlt néhány (és időnként hideg) hónapra, végiggondoljuk, hogyan éltük át az első telünket a saját kis házikónkban…

Az izgalmak még október elején kezdődtek (illetve folytatódtak, a tavaszi – nyári történések után). A hideg beköszönte előtt még kérdéses volt, be tudunk – e költözni végül a kis kuckónkba, vagy sem. A fűtésszezon előtti utolsó pillanatokban kiderült, hogy mégsem lehet cserépkályhánk, és nagyon úgy tűnt, mégsem lesz beköltözés – hiszen fűtés nélkül elég nehézkes egy házban két pici gyerekkel áttelelni. Végül a szomszédunk ajánlásával sikerült egy igen kedvező árú és módfelett hatékony kályhát beszereznünk, amit kézikocsival húztunk haza az utcákon.

Október közepén (még kémény, ezzel együtt tehát fűtés nélkül) beköltöztünk a kis kuckónkba. Hatalmas rendetlenség, por jellemezte leginkább, ami körbevett bennünket (meg az átmeneti hideg), de mindez nem számított már, hiszen végre együtt lehetett a család, és magunkénak mondhattunk egy házikót.

Miután benn lakhattunk a kis kuckóban, elkezdtük rendbe tenni szépen, apránként. Lekerült az ismerősünktől kapott linóleum is, ami nagy előrelépés volt abból a szempontból, hogy otthonosabb is legyen a ház, és a port is erősen visszaszorítsuk. Szekrénymosás, dobozokból kipakolás, és megannyi olyan dolog, ami egy költözéssel együtt jár… kikerült az alkalmi postaláda (pvc cső), ami mutatta a külvilág számára, hogy már itt lakunk, jöhetnek a levelek, csekkek, reklámújságok… (néhány újságot a mai napig nem kapunk meg, de annyi baj legyen).

Pár nap múlva már a kémény elkészítésén gondolkodhattunk. Ezt nem árt, ha szakemberrel csináltatjuk, abból baj nem lehet… így gondolkodnunk kellett, kivel csináltassuk meg, ki ér rá. És éppen senki nem tudta elvállalni. Aztán egyik nap nagy elhatározással elindultam, hogy az első hozzáértő embert megkérdezem, aki az utamba kerül… és – újabb kisebb csoda – az első kőműves elvállalta a munkát, és szinte azonnal el is jött. Három nap alatt megvolt a kémény, az utolsó pénzünkből megvettük a kályhacsöveket, és október utolsó napjaiban a sokat fogyasztó olajradiátort lecserélhettük kályhafűtésre…

Tüzelőanyag tekintetében az első mennyiséget még szeptemberben sikerült kigazdálkodnunk és megrendelnünk, ami nagyjából január közepéig volt elegendő. A második adagot pedig a munkaügyi tanfolyam miatt kapott támogatásból vettük meg – ami azért fontos számunkra, mert munkahelyem nem volt, és pont akkor vettek fel a tanfolyamra, amikor az érte kapott pénz igazán szükséges volt. Február vége felé ismét szükségünk volt egy kis tűzifára, és pont mikor már kezdtünk nagyon kifogyni, akkor kaptunk az önkormányzattól akkora mennyiséget, amivel a fűtésszezon majdnem végéig kihúztuk… a maradék kis időre szükséges fát pedig a kertből szedtük össze.

Isten ismét megmutatta gondviselését, szeretetét, és nem feledkezett meg az övéiről. Amellett, hogy végül sikerült beköltöznünk a kis kuckónkba, és csodálatosan alakultak az ezt megelőző és követő dolgok, a telet is a hátunk mögött tudhatjuk – hideg és megfázások nélkül.

Isten jelen van a mindennapjainkban, és megmutatja magát mindazoknak, akik szeretik és követik Őt!