Némiképpen eléggé megkésve, de végül végre, egy megírt levél másolásával számolok be arról, én hogyan láttam, hogyan éltem meg az anyumtól kapott augusztus végi (17.- 21.) zempléni nyaralásunkat.

    "Hétfőn megérkezés előtt megnéztük Sárospatakon a tengerszemet; egy hegy tetején lévő bánya maradványa jó magas sziklákkal, aljában pedig sok vízzel. Anna lassan, de biztosan haladt előre, sokszor leült pihenni, de visszafordulni nem akart, és végül úgy volt vele, hogy megérte felmászni… visszafelé a vonathoz szokás szerint túl lassan mentünk vissza, aztán amivel végül átmentünk Sátoraljaújhelyre, 10 percet késett, úgyhogy nagy rohanással értük csak el a buszt (ami után a következő csak három órával később indult). Persze kettő volt jó nekünk egy időben.. de a lényeg, hogy háromnegyed nyolc körül már ott voltunk, és jó nagyot aludtunk. És persze össze-vissza voltam csípve, valószínű valami bögöly lehetett, mert semmi zümmögő döggel nem találkoztunk Pálházán és környékén.

    Másnap, kedden a füzéri vár volt a program. Délelőtt lustálkodás, mert csak 11 után ment busz, addig elmentünk boltba, reggeliztünk, majd készülődtünk. Hamar odaértünk, Anna mindig mondta, mi hol lesz, hiszen ő már volt Bandiékkal is, meg valamelyik évben a gyerekekkel is, így neki nem volt sok új látnivaló... eleinte kevésbé meredek, kibetonozott szakaszon kellett felmenni, már ott is megálltunk párszor, visszafordulni persze nem akart… aztán jött a meredekebb rész, erdőben, majd sziklák között kellett felmászni. Nem volt annyira meredek, mint Anna rémisztgetett vele előre… feljutottunk, vagy két órát nézelődtünk, aztán indultunk vissza. Lassan haladtunk, rövidítettünk is, és hogy ne legyen meglepő, éppen elértük a buszunkat visszafelé… utána Anna lefeküdt aludni, én pedig elmentem csavarogni. A közelben régen volt egy másik kisvasút is, annak néztem utána, mi maradt meg belőle… vagy négy órán keresztül gyalogoltam, helyenként másfél méteres csalánban, gazban, estefelé pedig, mikor sötétedett, az erdőben találkoztam vaddisznókkal. Mentem tovább, bal oldalon kerítés, előttem kerítés, jobb oldalon pedig hegynek fel, és nem arra kellett mennem. Hát bemásztam balra, mert hogy visszafordulni nem fogok a vaddisznók közé, izgalmasabb volt a kutyáktól tartani… de nem voltak, így kijutottam az országútra, ott azt se tudtam, merre kell menni, végül egy ember elvitt a panziónkig. És vagy három napig égett a lábam a sok csaláncsípéstől… Anna közben izgult egy kicsit, de végül megnyugodott.

    Szerdán kisvasutazni voltunk, ez is majdnem dél körül indult csak. Érdekes hely ez a Pálháza: elvileg turistaközpont, gyakorlatilag meg sehova nem lehet eljutni emberi időben, mert nincs rendesen közlekedés. Aztán kb. négy km után leszálltunk, mert jött a kalauz, és úgy döntöttünk, felgyaloglunk a végállomásig, így az odaút árát megspóroltuk. 6 km gyaloglás négy óra alatt, valami ilyesmi teljesítményünk volt… arra volt időnk, hogy fél órát várjunk a vonatra és visszajöjjünk. Eredetileg van ott egy kilátó, azt akartuk megnézni, de nem jutottunk el odáig. Visszaérve Anna megint lefeküdt pihenni, én megint elmentem csavarogni, de most csak a faluba, a másik irányba. Itt is járt régebben kisvasút, ennek a nyomait keresgettem. Volt egy síndarabka, egy szelvénykő és egy híd, de majdnem ennyit sikerült találnom az előző napi túrám során is.

    Csütörtökön reggeliztünk, elbúcsúztunk szállásadóinktól, és természetesen futottunk a buszhoz. Annáért megállt a busz a megálló előtt jócskán, úgyhogy így bírta… Sátoraljaújhelyen elmentünk libegőzni, szép kilátásban volt részünk. Vicces volt, mert a net szerint vannak állomások, a végállomáson ki lehet szállni, és onnan el lehet jutni egy kilátóhoz. Oda – vissza jegyet vettünk a pénztárnál, aztán felszálltunk. Több, mint 1300 méter hosszú a pálya, több, mint 20 perc múlva értünk fel a hegytetőre. Ott kiszálltunk, hogy na elmegyünk megnézzük a kilátót. Egyből jött egy ember felháborodva egy bódéból, hogy minek szálltunk ki, mit képzelünk, azonnal szálljunk vissza… kiderült, hogy nincs közbenső állomás, a végállomáson nem lehet kiszállni, nincsenek is túrautak, és igazából retúrjegy sincs… szóval ennyit a netről. De nem voltunk csalódottak, legalább hamar megjártuk, és volt még időnk mászkálni… átmentünk Szlovákiába, megnéztük a vonatokat, aztán visszagyalogoltunk Újhelyre az állomásra. Közben még egy másik úton visszasétáltam az országhatárig, mert Trianon előtt arra is járt vonat… az a rész viszonylag jól meg is maradt, de egy szakasz után már járhatatlan volt. Mindenesetre a határig a híd is, a sínek is megvannak.

    Innen mentünk Miskolcra, kiváltottuk másnapra a napijegyeket, aztán megkerestük a másik szállásadónkat. Az evangélikus templomhoz kellett eljutnunk, ami villamossal is 24 perc távolságra volt… igen ám, de Miskolcon többnyire elsőajtós felszállás van, jegyet annyira nem akartunk venni, úgyhogy két villamossal próbálkoztunk, végül elindultunk gyalog az első megállóba. Itt is az első villamos csak az első ajtót nyitotta ki, de a második már mindet, így gyorsan felszálltunk. Idegen városban mindig izgalmasabb jegy nélkül utazni, így nem unatkoztam, járt a fejem körbe – körbe… megérkeztünk, leszálltunk, a végén pedig kiderült, hogy másik templomhoz jöttünk. Vissza kellett mennünk villamossal vagy 10 megállót… kisétáltunk a végállomásra, benn állt egy villamos, csak az első ajtón lehetett felszállni. A következőre pedig gyorsan felugrottunk, miután leszálltak az utasok… útközben már gyűlt a tömeg, mindenki ment a városközpontba megnézni a tüzijátékot, úgyhogy kicsit biztonságosabban éreztük magunkat a tömegben. Még jó, hogy nem vettünk jegyet odaútra, mert ideges lettem volna a fölöslegesen kidobott pénz miatt… megérkeztünk, beszélgettünk a lelkésszel, aztán a kertből néztük a 15 perces tüzijátékot, majd elmentünk aludni.

    Pénteken Lillafüredre mentünk. Kisvasúttal terveztük, de olyan buta volt annak is a menetrendje, hogy inkább helyijárattal mentünk. Megnéztük a barlangokat, persze csak kívülről, mert arcátlanul drága volt a belépő. Ez van a felkapott helyekkel… aztán vettünk 100ft/gombóc áron hat gombóc vaníliát, mellé kaptunk két ajándék Túró Ice jégkrémet, úgyhogy nagyon jó vásárt csináltunk. Megnéztük a Hámori tavat, körbejártuk ,aztán vizibicikliztünk egy fél órát. Ki volt írva, hogy csak a bólyákig szabad elmenni, de 3 perc alatt odaértünk, meg különben is rengetegen voltak a bólyákon túl is, úgyhogy mi is mentünk tovább. Elmentünk egészen a tó végéig… visszafelé inkább lefelé gyalogoltunk, keresve a buszmegállót, persze közben elment mellettünk egy busz, a következő 15 perc múlva jött. A végállomáson pont volt villamos is, visszamentünk a cuccainkért a templomhoz, volt kb. 10 perc a vonatunkig. Villamos sehol, beszálltunk egy taxiba, és az állomáson még láttuk a vonatunk végét… kissé idegesítő volt. Egy órát villamosoztunk még, kerestünk boltot, hogy vegyünk valami ehetőt, aztán a következő vonattal, átszállással úgy értünk Püspökladányba, hogy volt egy óránk a másik szerelvényre. Megbeszéltük, hogy nem hívunk fel senkit, nem ugráltatjuk a hazaiakat, majd hazajutunk valahogy… aztán indulási idő helyett vagy fél óra késéssel indultunk, mert meg kellett várnunk két késő vonatot Pest felől (volt egy srác a vonaton, ő mesélte, hogy télen ugyanezért négy órát ült a vonaton Ladányban…). Közben telefonáltak, hogy kijönnek értünk, így ez is megoldódott…"

Ez úton is köszönjük ezt a nyaralást, a kikapcsolódás lehetőségét...! Mindketten úgy éltük meg, mint egy második nászutat...

A vonalbejárásokról készült képeket a magyarvasut.blog.hu-n tettem és teszem közzé folyamatosan.