Szenteste van, már sötétedik, mire végre kibújok a pizsamámból és lezuhanyzok az egész napos hercehurcát követően. Reggel óta erre vágytam...! Hajmosás közben végigtekintek a rettenetes állapotú fürdőszobán... Peti egész napos (félig-meddig sikeres) mosógépszerelésének nyomait már nem lesz idő eltüntetnem. Pedig én úgy szeretem, mikor karácsonykor még a fürdőszoba is ragyog, csillog-villog, ünnepi... (tényleg ettől ünnep az ünnep - ha rend és tisztaság van mindenütt...??? - teszem fel magamnak a kérdést, de nincs sok idő ezen gondolkodni).

     Megigazítom a tusfürdőket, hogy szépen sorban álljanak a koszos kád szélén: legalább ott legyen a rendnek valamilyen kis maradványa...

     Felöltözök ünneplőbe. A gyerekek már készen vannak és az ajándékba kapott formás ezüstfenyőt díszítik... Peti is készülődik. Még nem tudjuk, mi lesz este, mert reggel Donát belázasodott és most alszik. Pedig már hetek óta próbáljuk a kis jelenetet, amivel a gyülekezeti karácsonyra készülünk...

     Vigasztalom is a csalódott gyerekeket: nem az előadás a lényeg, hanem a sok próba, az összecsiszolódás, hogy EGYÜTT csináltunk valamit...  

     (...tényleg a szereplés az ünnep lényege...? - kérdem magamtól. Vagy maga a templomi szentesti Istentisztelet...? Ha itthon kéne maradnunk, nem lehetne ünnepi semmi???)

     Én is csalódott vagyok. Nem így képzeltem ezt a karácsonyt. Szeretek jól szervezett, rendes lenni! 

     De most minden közbejött.

     Belekezdtünk (az én ötletem alapján!) egy nagy átalakításba házon belül, miközben benne lakunk (egyelőre) kilencen. Szűkösebb lett így jóval az otthonunk. Míg a két kis fürdő elkészül, a konyha ideiglenesen a fiúk szobájába költözött; ami nem fért be hozzájuk, az a lányoknál landolt, így a szárítógépre raktuk idén a karácsonyfát :-) Máshol nem is akadt volna hely. Mosogatógép még beszerelve a régi helyén, de max. a régi fürdőben tudok kézzel mosogatni, ha nagyon muszáj.

     Novemberben, mikor nekifogtunk, én lelki szemeimmel az átalakítás utáni állapotokat képzeltem el és egy kissé tágasabb konyhában, a jelenleginél jóval emberibb körülmények között terveztem karácsonyozni a családommal. Az idő ezt felülírta, így félig vízvezeték- és villanyszerelt, nagyjából gipszkartonozott, bebetonozatlan kivésett padlóval, porral, kosszal, kicsomagolatlan zuhanytálcákkal és hely szűkével kellett számolnom. Bevallom, engem nem zavart annyira, mint a kiskamaszainkat és Petit...

     (Tényleg ennyire fontos, hogy otthonos legyen a karácsonyunk?)

     Nem lehet semmit letenni sehova a helyhiányban, emiatt tegnap össze is tört az üveg vízforraló... (így még nomádabbak lettek  a körülményeink)... Berci íróasztalán kevergettem a tartármártást a habkarikás ragacsos edények társaságában, mert a konyhaasztalt beterítették a készülő mézeskalácsköltemények... a feltört padlójú, leendő fürdőszobában vízvezeték csövek és gipszkarton lapok közé zsúfolódva törték a diót a zserbóhoz a lelkes csemeték... időnként a félig kész csatornából nem éppen karácsonyi illatok szálltak elő - ilyenkor a diótörő egység pánikszerűen bemenekült valamelyik szobába a szagok elől.

     (...vajon milyen a Karácsony igazi illata? Éreztem már valaha...?)

     Alma torkán tályog lett, ezért az a három nap, amit iskolaidőben még rákészüléssel, rendrakással tölthettünk volna, a kórházba mászkálással telt. Kis hősöm ébren tűrte, míg a tályogot felnyitották, kiürítették...! Néhány nap múlva önmaga volt már a kisasszony, de a terveimet azért keresztül húzta az a sok utazás, várakozás a vizsgálatokra... így a reménye is elszállt már a jól szervezettségnek.

     (...Csak egészséges gyerekekkel és jó szervezéssel érkezik majd el hozzánk az Ünnep...?)

     A mosogatógép és mosógép összebeszéltek és egyszerre mondták fel a szolgálatot. Előbbi koszosabbra mosogat, mint mikor berakjuk a szennyes edényeket. Az összes lehetséges helyen kipucoltuk, szétszedtük, még több sót tettünk bele, aztán végül feladtuk, mert szerintem reménytelen eset... a mosógép meg nem szivattyúzott.

     Úgy éreztem, a megszokott kis komforttól is búcsút kell vennem... három eddig hűséges rabszolgám bármelyike (mosógép, mosogatógép, szárítógép) nélkül már akár 24 óra alatt beáll a káosz érzése... és most egyszerre ketten hagynak cserben -vagyis mindhárman, mert a nem megfelelően kicentrifugázott ruhákkal a szárítógép se nagyon tud mit kezdeni...!

     Szegény Peti látta kétségbeesésemet és tegnap egész nap a szerencsétlen mosógép javításával töltötte az időt. Előkerült a szűrőből néhány kulcs, szög, mágnes, egy szénkefe (állítólag a fiúké és nem a mosógépé, csak remélni tudom!), meg a szokásos szöszmöszök...

     A lefolyó és a wc eldugult, Berci a mosdót pumpálta, én a wc-ben turkáltam, Peti könyékig a mosógépben, Berta kihasználva a helyzetet, a kukából rámolt ki mindent, amit elért... szóval mindenkinek megvolt a karácsonyi programja... :-)

     Miközben Peti a kád szélére állított mosógépet tartotta, fél kézzel karácsonyi telefonos köszöntést bonyolított le, hát ez nekem nagyon emlékezetes erről a karácsonyról! :-)

     (A káosz közepén is lehet boldog a karácsonya mindenkinek, nemcsak annak, akinek kívánjuk...?)

     A téli szünet kitörésével jól szervezett háziasszonyként próbáltam bevonni csemetéimet a takarításba is. Több-kevesebb sikerrel... minden nap segítettek valamicskét, de ez sok veszekedéssel is járt. Egyikük nem értette például, hogy miért nem ér rá mondjuk karácsony után összesöpörni...???

     (Tényleg olyan fontos része az ünnepre való készülődésnek az alapos takarítás?)

     A takarítás után végül sorra elkészült minden, ami "szokásos" ételféleség nálunk ezen az ünnepen. Idén is megpróbáltam minimalizálni, felvetettem, hogy csak mákosguba legyen, mire aztán csalódott és döbbent válaszokat kaptam: nem lesz franciasaláta...????? A sonkatekercs, az nem maradhat ki...! Na és a töltött tojás...?! Azért kalácsot azt sütök, ugye? (Ez utóbbitól egyik pótnagyink megkímélt végül, és idén bejglit sem készítettem a minimalizmus jegyében...)

     (Azon gondolkodtam a hidegtálak készítése közben, hogy vajon tényleg nem lenne karácsony a karácsony a megszokott finomságok nélkül...???)

     Vajon hol az a határ, ameddig elmehetnénk, lepusztítva az ünnepre rakódott sallangokat, hogy megtaláljuk a Karácsony lényegét...???

     Tavaly olyan jó karácsonyunk volt... ugyan Peti nélkül telt a készülődés nagyobb része, mert 24-én nappalra volt beosztva és csak az Istentiszteletre ért haza (csodával határos módon)... bennem mégis olyan békesség volt, és "egyedül", 7 gyerekkel olyan boldogan csináltunk mindent... nem volt veszekedés, vidám karácsonyi zenét hallgattunk, mindenki örömmel segített, és én annyira lelazultam, hogy csak nevettem, mikor Berci karácsonyfadíszítési módszerét megláttam: egyszerűen feldobálta a díszeket a karácsonyfára (lusta fiús módra), /néhány el is tört a művelet közben/... olyan lelkiállapotban voltam, hogy egyszerűen semmi sem tudott volna kibillenteni. És ezt átvették a gyerekek is.

     De most nem igazán volt békesség idehaza. Se bennem, sem a gyerekekben. Veszekedtek, csúnyán beszéltek. Nem egész álló nap és nem mindenki, de hiányzott a tavalyi földöntúli békesség... meg az egység érzése, hogy mindenki együtt, egy célért belead mindent... (békesség híján most akkor ez egy rossz karácsony lesz...???-  kérdeztem belül magam...)

     Meglehetősen kipurcantam az egész napi pakolászásban, sütés-főzés-díszítésben, és a mosógéppel való hadakozásban kimerült Petivel egymásra találtunk délután. Ledőltünk az ágyunkra és átbeszéltük a lehetséges verziókat az estét tekintve: most akkor maradjunk itthon a beteg Donát miatt (akinek éppen úgy tűnt, hogy kutya baja sincs), vagy egyikünk menjen fel a templomba...? Lazultunk, beszélgettünk, olyan jólesett! - Ez kell az igazi karácsonyhoz- gondoltam, és felrémlett bennem a hat évvel ezelőtti készülődés, amikor szenteste délelőttjén Donáttal a pocakban a legnagyobb készülődés közepette ALUDTAM egy nagyot és utána kipihenten, nyugodtan készen lettünk mindennel...

     Berta és Donát átvették a lazulós hangulatot és el is aludtak közben... összekapartam magam és ezalatt a melléképületből próbáltam előhalászni AZT a zsákot, akiben az ünneplő ruhák lapulnak. 10 perc után feladtam. Úgy be lett elé pakolva, hogy teljességgel reménytelen. A nagy pocakommal úgysem fértem volna be... a gyönyörű ünneplő ruhákról is le kellett tennem tehát (pedig jól szervezett anyuka lévén már három napja készültem elővenni ezeket, csak hát a tályog meg a mosogatógép meg a takarítás meg a minden közbeszólt). A lányok végül csinosabb nadrágot, nem túl ünnepi felsőt húztak, a fiúknak akadt azért idebent néhány fehér ing meg egyéb kellék. Háromból két lányt sikerült is szépen megfésülnöm, a harmadiknak most már tényleg le fogom vágni az új évben a derékig érő haját, mert ez így nem állapot... a templomban vettem csak észre, hogy Donát körmét nem vágtam le (amúgy ha mindenkiét én vágnám, az összesen 180 köröm, múltkor kiszámolták :-) és azóta van, aki kicsit önállóbb, de hát még nem mindenki).

     (A tiszta ünneplő ruhák, ápolt testek teszik a karácsonyt karácsonnyá?)

     Végül csak sikerült hát eljutnunk a templomba, mert Donát felkelt, nem volt láza egész nap, jól érezte magát, 10 perccel indulás előtt visszatértünk az eredeti tervhez... pedig előtte azt a vad verziót találtuk ki, miszerint én itthon maradok vele meg Bertával, Peti beugrik pluszban mesélőnek is a szerepe mellett, és templomi próba nélkül, élesben előadják valahogy nélkülünk...(erre mindnyájunk szíve vérzett kicsit, mert nem így terveztük, a lényeg az egészben az EGYÜTT ).

     (Vajon csak akkor van karácsony, ha együtt vagyunk mind...?)

     Donátra sál, sapka, kiderül közben, hogy csupa sár a kabátja, az én kapucnim eltűnt, többiek már elindultak az Istentiszteletre... gyorsan utánuk szaladunk, házunk előtt a fűben lekaparom a csizmámról a tyúkok karácsonyi ajándékát, amibe még a teraszon léptem bele... Donát meleg kis praclija a tenyeremben: nem jó ez így, érzem, hogy valami hiányzik... a sötét utcán haladunk a templom felé. Két lány előre ment, középtájt valahol Peti és a többiek, mi hátul... de idővel utolérjük egymást és a templom sötét udvarára érve már körben állunk mindnyájan.

     És akkor tudtam meg, mi a Karácsony.

     Ott álltunk este hatkor ezen a  decemberi estén mind a kilencen (tízen!- mondaná Donát)... Luca karján a jelmezes zsák, Andris kezében ablakkeret, Berci a cirokseprűvel, Petinél a kis asztal, én még félig fésülködve, Berta a babakocsiban hangicsálva, Zselyke és Alma szorongatja az ajándékot, amit Szabolcs bácsinak hoztunk, Donát Alma pót kabátjában... felettünk a csillagos ég, a templomból hívogató fény árad... 

     Hirtelen megáll az idő, pedig csak néhány pillanat, míg együtt imádkozunk, és kérjük Jézust, Akinek a születésnapját ünnepeljük, hogy Ő legyen jelen, használjon bennünket, még ha veszekedősek, rendetlenek, készületlenek, gyarlóak vagyunk is. 

     Igen, ez az ÜNNEP. Nem a tisztára mosogatott edény, a rendezett fürdőszoba, a pazar ételektől roskadozó asztal, az illatos, tiszta, vasalt fehér ing, a simára fésült, befont copf, a csodálatosan berendezett, meleg karácsonyi otthon kitisztított puha szőnyegen ajándékokat bontogató, csillogó szemű játszadozó önfeledt, békés gyermekekkel...

     Az ünnep maga Jézus: hogy Ő meglátogat bennünket, Ő jelen van ebben a káoszos karácsonyban, kint a csillagos ég alatt, de bent a templomban is, a karácsonyi énekekben, az igehirdetésben, a koszos körmű Donát imára kulcsolt kezecskéiben, a bakikkal teli kis előadásunkban, és Ő elfogad, szeret, felhasznál mindnyájunkat...

     Ő A LÉNYEG.

     Hazaérve a templomból szintén nem volt tökéletes minden... Luca lemaradt a barátnőjénél, a többiekkel már az asztalnál ültünk, a kicsik nyűgösek voltak, éhesek, végül Petinek kellett Luca elé mennie... a finom vacsorát követően átmentünk a lányok szobájába (ami most nappali is), felolvasta Peti a karácsonyi történetet, imádkoztunk (elfelejtettünk csillagszórót gyújtani), ajándékokat bontogattunk... 

     És megállapítottam, hogy nekem akármilyen szép is így ez a káoszos karácsonyom, nem tudom minden gyermekemnek átadni, amit én átéltem... 6 gyerekünk volt boldog ezen a szentestén, de a hetediknek csalódást hozott az ünnep. Mert csak a többiek szép ajándékait látta meg, a sajátjainak nem tudott örülni... 

     Bárcsak az ő életébe is eljönne az Igazi Karácsony - ahol nem a találó ajándék, hanem a karácsonykor született AJÁNDÉK maga tesz boldoggá, megelégedetté ebben a káoszos világban...!