A múlt hétvégén azon gondolkodtam, mi lenne, ha elvesznének az osztrák fényképek. Erőteljesen morcos lennék, hiszen nem azért gyalogoltam olyan sokat, hogy a rengeteg (vonatos) fénykép végül elvesszen... valószínűleg sokat bosszankodnék, hogy hogyan tűntek el a képek, és miért, miért, miért...?

Gondolkoztam ezen, elképzeltem ezt a helyzetet, aminek eléggé nagy volt a valószínűsége a szombati teszt alapján. Fényképek sehol, illetve a fotógépen, de csak azok, amik még a kirándulás előtt készültek.. nem értettem a dolgot, nem túl logikus, hogy pont azok a képek nincsenek meg, amikre annyira vágytam pedig. Rágódtam rajta, megimádkoztam... és némiképpen lenyugodtam. Közben pedig járt az agyam.

A legfontosabb az, hogy Isten akarata legyen meg, és jó volt ezt a helyzetet is elé vinni. Jó volt lerakni elé, és igyekezni nem aggódni emiatt. Jó volt azt ismét tudomásul venni, hogy akármi lesz, az nem véletlen, és Isten a legjobbat akarja nekünk. És ez a fontos, Ő maga, nem pedig a földi dolgok... és erre kell törekednünk, ezt kell megélnünk. Máté evangéliuma 6. fejezet 33. verse alapján: "Keressétek először Istennek országát...", azaz ne a földi dolgok, gondolatok kössenek le bennünket, hanem Isten, az Ő tanításai ,az Ige... hogy legyünk Vele napi kapcsolatban, élő közösségünk legyen Vele, és a mindennapjaink folyamán ne a saját fejünk után menjünk, hanem figyeljünk Rá, az Ő Igéjére, útmutatására, és így éljünk a hétköznapokban. 

El kellett jutnom arra a gondolatra, hogy ha nincsenek meg a fényképek, akkor valószínűleg azt Isten akarta így. Talán figyelmeztetés, hogy ne essek abba a hibába, hogy bármi más, akár a vonatok fontosabbak legyenek Nála. Mert ha valóban az Övéi akarunk lenni, teljesen Rá bízzuk az életünket, és hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket... ez pedig nem lehetséges akkor, ha bármi más kiszorítja Őt az életünkből, ha bármi vagy bárki más fontosabb Nála.

Jó volt ezt felismerni, ezt megérteni, és tényleg az Ő akaratát keresni és kérni, hogy mutassa meg azt. És azt hiszem a választ is megkaptam... ugyan nem teljesen biztos még, de úgy néz ki, megvannak mégis a fényképek, nem vesztek el. És ez két dolgot jelent: az egyik, hogy Ő meghallgatott, meghallgat mindig, mikor hozzá fordulunk. A másik pedig, hogy nem fontosabb az életemben a vonatmánia, a fényképezés, különben nem engedte volna, hogy meglegyenek a képek...

Jó megtapasztalni újra és újra, hogy Istennek gondja van ránk, nem feledkezik meg rólunk. Ő megmutatja magát, az akaratát annak, aki keresi Őt... kívánom ezt a megtapasztalást minél több embernek!