Ausztriai beszámoló

Most megpróbálok egy viszonylag rövid beszámolót kreálni az egy hónappal ezelőtti osztrák turnéról.

Eredetileg az egyetemen voltam vizsgázni, és ha már ott voltam, és onnan nincs is messze Sopron, úgy alakult hogy elviszek két üveg lekvárt Edit és Muci néninek. De ha már ott voltam, olyan közel volt a határ, akkor miért is ne mennék ki egy kicsit körbenézni idegen földre...?

Sopronba este negyed 11-re ért be a vonatom, de nem volt időm körbenézni a városban, mert negyed óra múlva indult a vonatom Kópházára. Ott közel van a határ, ezért döntöttem úgy, hogy arra megyek... jött is szépen a szerelvény, eljutottam Kópházára, aztán úgy döntöttem, pihenek egy kicsit, mielőtt átugrok a szomszédba. Az állomáson volt szélvédett rész, néhány pad, úgyhogy megpróbálkoztam egy kis alvással...amikor pedig kezdtem egy kicsit fázni, bementem a váróterembe (amiben egyébként szó szerint semmi nem volt, még pad sem).

Hajnali negyed három körül jött el az az idő, amikor meguntam az egy helyben levést, meg különben is akkor van a leghidegebb, úgyhogy mindenképpen mozogni akartam, hogy ne fagyjak meg, úgyhogy elindultam. Egy kicsit aggódtam, mert úgy nézett ki, hogy esni fog az eső, de reméltem, hogy megúszom szárazon...

A határig az országúton mentem, ott erősen meglepődtem, hogy sehol senki nincs, nem érdekel senkit, hogy ott vagyok, úgyhogy ennyi erővel tényleg bárki átsétálhat... aminek azért nem igazán vagyok pártolója, no. Szóval az éjszaka kellős közepén úgy mentem át a határon, hogy nem láttam élő embert... furcsa volt. Onnan a síneken mentem tovább, elvégre engem a vonatok érdekelnek...

Négy óra előtt néhány perccel értem Deutschkreutz-ba, egykori nevén Sopronkeresztúrra. Érdekes látvány volt a kivilágított állomás, a vágányokon álló sok és ismeretlen vonat... a hátam mögül is éppen érkezett egy, de ahelyett hogy rámkürtölt volna, lassan és csendesen vonult el mellettem - pedig szerintem elég közel voltam a sinekhez.

Velem együtt az eső is megérkezett az állomásra, úgyhogy egy időre beszorultam a váróterembe, ahol egy kicsit szundiztam két vonat között. Aztán amikor érkezett valami vonat, mindig rohantam ki fényképezni... egy kicsit bután néztek rám időnként, de nem zavart különösebben.

Reggel hét óra környékén már elállt az eső, egy kicsit a nap is kisütött, úgyhogy úgy döntöttem, elsétálok a következő állomásig, ami hozzávetőlegesen 4 km távolságra volt. Végig a sineken gyalogoltam, közben néhány vonatot sikerült a nyílt pályán lefényképeznem, úgyhogy sikeresnek bizonyult a kirándulás... az állomásról is készítettem néhány képet, aztán elindultam visszafelé az országhatárig.

Az országhatárnál ismét senki nem foglalkozott velem, annak ellenére, hogy osztrák rendőrök mellett sétáltam át a határon. Hozzám se szóltak, ki vagyok, mit mászkálok itt, ami azért kicsit meglepő volt, de elfogadtam. A történethez az is hozzátartozik még, hogy a határépület előtt kb. 150 méterre megállt mellettem egy osztrák autó, és megkérdezte a vezető, Sopronba megyek-e... mert ő is oda igyekezett.

A magyar oldalon a vonatom időben érkezett, Sopronban leadtam a két lekvárt, aztán győri megszakítással (az átszállás miatt) Pestig aludtam... most pedig néhány kép a turnéról.

Deutschkreutz állomás felvételi épülete