A mai nap

Reggel nyolc után nem sokkal a telefonra ébredtem. Anna hívott, és nagy örömmel újságolta, hogy levették a kicsit a lélegeztetőgépről... most már megy neki egyedül is, nem kell rásegíteni...

Ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy vajon minden magától történik? Hogy léteznek-e véletlenek, vagy van valami vagy valaki, aki felülről irányítja az eseményeket (jó, mi tudjuk a választ, de vajon másokban is megfogalmazódik-e ez a kérdés - és a hozzá tartozó válasz)? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy nagyon sokan fordultak Istenhez és imádkoztak értünk... köszönjük! Nincs olyan ima, amit meg ne hallgatna a mi Istenünk, újabb bizonyíték erre...

Délelőtt összepakoltam a lakást, végre megtaláltam a padlót is, úgyhogy most már lehet közlekedni meg vendégeket fogadni. De persze még lesz munka vele, mire hazajön a család többi tagja... rengeteg mindennel el vagyok maradva, és most még van ezekre valamennyi időm. Polcokat összeállítani, kiságyat összeszerkeszteni (van egy készen a szobában, de az nem saját), a vizesbödön csapját megszerelni, a mosógépet rácsatlakoztatni rendesen a vízhálózatra, az előtérből eltüntetni szinte mindent...

Délután benn voltam a kórházban, meglátogattam Annát. Jobban van a tegnapi láz után, de mikor eljöttünk, megint kezdett kialakulni valami... remélem kipiheni majd lassacskán, és rendbejön.

A pici emésztése is beindult. Eddig nem nagyon akart enni, de ma már felállította új rekordját... igaz, csak 2 gramm sikerült, de lényegesen több, mint a nulla. És a kis fejlődés is fejlődés... a napi 20 grammtól nagyon messze áll, de ezt a pirinyót is meg kell becsülni. 

Bandiék voltak ma látogatóban, Annánál is, itthon is. Az alábbi képet pedig neki köszönhetjük: