Megtérésem története

Sokan, sokszor rákérdeztek már, hogyan és miért tértem meg, hogyan kerültem kapcsolatba Istennel, úgyhogy most már tényleg megpróbálom összeszedni a gondolataimat...

Mivel nem keresztyén nevelésben részesültem, ezért először talán akkor hallottam Istenről, amikor tizenévesen a pesti tereken (főleg Blaha Lujza tér...) többször is megállítottak mindenféle térítgetős emberek, és mindig az volt az első kérdésük: "Hiszel Istenben?". És én mindig azt mondtam, hogy nem, és különben is miért van ennyi rossz történés a világban, ha van Isten, és miért firkálják össze ezek az emberek a falakat, hogy "Isten szeret Téged", "Bűneid zsoldja a halál", és ehhez hasonlók? Aztán erre mindenki mondott mindenfélét, én meg nem lettem okosabb, úgyhogy ezek után ilyenkor rendszerint elhagytam a terepet... és amúgy sem volt szimpatikus nekem ez a nyomulás, hogy szinte letámadják az embert az utcán. Hozzám nem ez az út... úgyhogy egy darabig ennyiben maradtam Istennel kapcsolatban.

Pontosan már nem tudom, melyik évem volt különösen eseménydús (talán 2000), amikor egy éven belül véletlenül fejbevertek baltával, utána rá nem sokkal pedig elütött a villamos (2003 nyarán leestem egy hídról, aztán ősszel beleestem egy szennyvízcsatornába is, de ez másik évjárat, másik történet...). Mindkét eset akár halálos kimenetelű is lehetett volna, de mindkettőt apróbb sérülésekkel megúsztam. Ekkor egy kicsit elgondolkodtam rajta, hogy biztos van valami felsőbb erő, ami nem engedte, hogy meghaljak, és mintha lenne valami célja az életemnek, ezért nem maradtam ott... egy ideig tűnődtem rajta, aztán elfeledkeztem erről, és éltem tovább a kis életkémet.

Mikor 2003-ban megismerkedtem Annámmal, ő az elején elmondta, hogy Istenben hisz, és ennek alapján éli az életét, s ha komolyan gondolom a kapcsolatunkat, akkor ezzel számoljak. Gondoltam magamban, jól van, úgyse lesz hosszú a kapcsolatunk (korábbi negativitásomból kifolyólag gondoltam így), úgyhogy nem zavar a dolog. Ha neki így jó, akkor éljen ennek megfelelően... 

(Ekkortájt estem le arról a bizonyos hídról, minek következtében eltört a jobb karom, aztán ősszel estem bele a csatornába, akkor a jobb térdem sérült meg valamelyest.)

Fél év elteltével kezdtem el úgy érezni, hogy ez bizony egy komoly kapcsolat, komolyabb, mint az előzők. Sokkal jobban megértjük egymást, és valóban tartalmasak voltak a találkozásaink... emellett pedig valami több is volt Annában. A boldogsága, kiegyensúlyozottsága, az életfelfogása... elkezdett érdekelni, mitől boldog ő ennyire, mi az, ami neki van, nekem pedig nincs... és szépen lassan rájöttem, hogy Isten. Ekkor kezdtem el a Bibliát olvasni, hogy rájöjjek a rejtélyre, és én is megtaláljam azt, amitől ő olyan boldog... és minél inkább olvastam, annál inkább kezdett el munkálkodni Isten az életemben. Más dolgok kezdtek el érdekelni, sok felesleges dolgot elhagytam, amik addig fontosak voltak. Kezdett megváltozni a baráti köröm, a beszélgetéseink; kezdtem rájönni, hogy van értelme az életemnek, nem hiába vagyok a világon.

Ezek után jóval később, 2006 nyarán egy újabb baleset következtében (beleugrottam egy rozsdás vasba, ami szétvágta a talpamat, és alig bírtam járni) mentem hazafelé az orvostól, és egy nagy sátrat láttam az utcán, keresztyén emberekkel. Gondoltam odamegyek, megnézem, kik azok és mit csinálnak... nagyon kedvesek voltak, fiatalok jöttek elém, bemutatkoztak, kínáltak étellel és beljebb hívtak. Nem nagyon emlékszem már rá, miről szólt az igehirdetés, a tanítás, de a végén megkérdezték, ki akarja átadni az életét Jézusnak, ki fogadja el Őt megváltójának... éreztem, hogy nekem mennem kell... ekkor hívtam be az életembe Jézus Krisztust, és azóta változott meg gyökeresen az életem. 

A mai napig úgy érzem, hogy Isten Annát küldte hozzám, hogy megtérjek, hogy megváltozzon az életem, mert Neki terve van velem... és hogy az életem valódi értelmet nyerjen. És az is kiderült, hogy Anna egy barátért imádkozott 2003 tavaszán, és nem sokkal ezután ismerkedtünk meg... Anna pedig végig tudta, érezte, hogy engem kapott Istentől, és hogy a kapcsolatunk a kezdetektől fogva komoly. De erről ő tudna igazából írni...

Hogy Istennek terve van az életemmel, azt a nem kevés elszenvedett és megélt baleset is bizonyítja. Nem hagyta, hogy elvesszek, mert cselekednem kell az Ő nevéért... fel szeretne használni szent céljaira, és utólag minden egyes balesetre úgy tekintek vissza, mint egy - egy Tőle jövő pofonra, hogy vegyem észre Őt.

Ezek után úgy látom, hogy minden, ami történik a világban, nem véletlen... hogy minden Isten kezében van. És Ő nem akar pusztulást, de az emberiség ezt harcolta ki magának az Istennel szembeni engedetlenségével, a rengeteg elkövetett bűnnel... kisebb - nagyobb pofonok, hogy vegyék észre Őt, térjenek vissza hozzá... míg nem késő... mert nem tudhatjuk, meddig tart a kegyelmi idő, meddig van lehetőségünk megtérni és hozzá fordulni. Sietni kell, az idő folyton fogy... és nem mindegy, hova kerülünk!