Régen írtam már élménybeszámolót... egyrészt mert nem nagyon tudok kimozdulni a nagyvilágba csak úgy, másrészt pedig nem tartom sokszor igazán fontosnak. De most megosztom friss balatoni élményeimet, olvasóink talán legnagyobb örömére...

Családom után két nappal indultam el megnézni a nagy tavat, annyi érdekességgel, hogy a biciklit is szerettem volna levinni, hogy tudjak menni mindenfelé, és mellé a babakocsit is kellett vinni, hogy Andris is tudjon mászkálni a nagy nyaralás folyamán. Mindkét járgány elég nagy méretű, így első kihívásként azt kellett megoldanom, hogyan lehet a kettőt egyszerre vinni...

Miután nagy nehezen összeszerkesztettem a két járgányt, kis késéssel elindultam a vonathoz, 10 km a szuperhosszú járgányomon. Útközben leesett párszor a palackos vizem, egyszer - kétszer a papucsom, úgyhogy a vonatot simán lekéstem. A történethez hozzátartozik az is, hogy este indultam el a Balatonra, úgyhogy miután elment a kiszemelt járgány, már semmilyen irányban nem jutottam volna el nemhogy a Balatonra, de még Pestre sem... vissza nem fordulok, nem is szoktam; volt másfél órám kitalálni, mi legyen, merre tovább. Gyoma mellett döntöttem, onnan Mezőtúrra volt még vonat, s arra számítottam, hogy hátha behúzzák majd üresen Szolnokra... utaztam már párszor ilyen szerelvénymenettel. Ha pedig behúzzák, akkor talán még elérek egy utolsó személyt Pestre...

Beértem Gyomára, ahol kicsit meglepve, annál nagyobb örömmel láttam, hogy egy délutáni pesti InterCity 4 órát késik, és nemsokára érkezik. Bementem megkérdezni, lehet-e biciklit szállítani rajta, de biztosra nem tudták megmondani. Vettem egy pótjegyet, megbeszéltük, ha nem engednek fel a vonatra a kerékpárral, akkor visszaválthatom... aztán sietés a késő vonathoz, rendben megérkezett, előttem pont egy poggyászkocsi állt meg, úgyhogy nem is foglalkoztam tovább a kérdéssel.

Este 11 után néhány perccel értem be Keletibe, volt hozzávetőlegesen 25 percem, hogy elérjem az utolsó fehérvári személyt a Déliből. Ahhoz képest hogy sokat járok Pesten, fogalmam se volt róla, van-e bicikliút a Rákóczi úton vagy sem.. mentem ahol tudtam, a Döbrenteitől a Déliig rá is akadtam, de a vonatot nem értem el. Akkor hát várok hajnalig az első vonatra, így is messzebb jutottam ma, mint gondoltam... közben kerestem a parkban ideális alvóhelyet, de a sok dög szúnyog miatt nem tudtam aludni, így visszamentem a Délihez, újra átkötöztem a babakocsit, hogy ne hagyjam majd el útközben, aztán szundiztam egy órát.

Hajnal négykor elindultam Fehérvárra, aludni persze nem tudtam, mert nem voltam elég fáradt hozzá. Eredetileg úgy terveztem, hogy Fehérvárról tekerek valameddig, aztán ha megunom, akkor vonatra pattanok, és a maradék távot legyűröm a Máv segítségével. Fehérvárig ugyanis jár nekem a félárú jegy, onnan viszont csak teljesárú, ami azért eléggé drága, mit finomítsam... mindenesetre néztem a vonatkínálatot, és Csajágig még elvonatoztam, lévén annyit még kibírok pénzben, és a balatoni cél is közelebb van onnan.

Csajágon állóreggeliztem, aztán megindultam egy földúton a Balaton felé. Dombnak fel inkább toltam a szerelvényt, hogy raktározzam az erőmet a hosszú túrára (Csajágtól valamivel több, mint 50 km távolságot kellett legyűrnöm valahogyan), a pedál szét is vágta a sarkamat, aztán meg valami erdőben beleragadtam a sárba, rengeteg szúnyog megtámadott, végül eljutottam a balatoni bicikliútra Akarattyán (azt hiszem). Ekkor még főleg tapasztalatlan voltam, követtem a kerékpárutat falukon - városokon belül, így jóval hosszabb és időigényesebb volt az út... Kenesén egy hosszú lejtőn lefelé elértem a 27,5 km/h - s sebességet, ez előtt nem sokkal derült ki, hogy nem jók a fékek. 

Valahol Fövenyes környékén, a legnagyobb melegben befeküdtem biciklistül egy bokorba aludni, majd másfél óra alvás után folytattam a túrát, végül este hét óra tájékán megérkeztem Zánkára, ahol a család várt már rám...

Nem vagyok egy nagy sportember, nem is szoktam nagyobb távolságokra biciklizni, de ez a túra nagyon pihentető és izgalmas volt a számomra. Hálás vagyok Istennek, hogy kaptam egy kerékpárt, hogy nekivághattam ennek a kalandnak, hogy kihívásként még egy babakocsit is fel kellett szerelnem valahogyan, hogy balesetmentesen megérkezhettem, hogy bírtam a túrát, és még annyi mindenért.. hogy van családom, vártak rám; hogy volt nyaralási lehetőség mind helyben, mind időben... és hogy újra szabad lehettem egy kicsit...

A nyaralás egyébként jó volt, az első napokban igazi nyaralóidő volt, akkor még átaludtam a nap nagy részét a fáradtságtól... harmadik nap kezdtem magamhoz térni, akkor már jött eső, vihar, szúnyog, kullancs, és ez végig is kísért hazajövetelig. Azért voltak napok, amikor tudtam bicózni, egyik nap Nemesgulácsig (majdnem Tapolca) eljutottam. Andris élvezte a nagy vizet, sajnos csak egyszer jutott bele az idő miatt.

Végezetül néhány kép, főleg nem a Balatonról, hanem az útról és a járgányról...