Heti igeversek kapcsán

Néhány igeverset olvastam a héten, amik egy kicsit elgondolkodtattak...

Vasárnap: "Taníts akaratod teljesítésére,mert Te vagy Istenem! A Te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!" (143. Zsoltár, 10. vers).

Hétfő: "Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik." (Ézsaiás könyve 26. rész, 3. vers).

Kedd: "Szabadításod után sóvárog lelkem, igédben reménykedem." (119. Zsoltár, 81. vers). Valamint "Krisztus mondja: Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek." (János evangéliuma 15. fejezet, 7. vers)

Az utóbbi időben egy kicsit úgy érzem, mintha nem menne minden rendben körülöttem. Úgy értem, egy - egy dolog beférkőzött az életembe, aminek nem lenne ott a helye... ami nem biblikus, nem egyeztethető össze az Igével, a Bibliával, sőt kifejezetten ellentéte annak, amire Isten tanít a Biblián keresztül. Ez pedig egy kicsit elkeserít, ugyanakkor hálás vagyok Istennek azért, hogy a héten ilyen igeverseken keresztül is szól hozzám. Hálás vagyok azért, hogy Ő rámutatott ezekre, és kérhetem a bocsánatát; törekedhetek arra, hogy ezen negatív és bibliaellenes dolgokat elhagyjam, megtisztuljak és megújulhassak.

Az egyenes úton szeretnék járni, Isten tanítása és parancsa szerint, békességben; abban a tudtatban, hogy azt és úgy cselekszem, amit és ahogyan Ő elvár tőlem. Szeretnék világítani, ragyogni, és az életemmel rámutatni Istenre... jelenleg a szeretet parancsa és a tisztesség kérdése foglalkoztat leginkább, ezeken a területeken szeretnék most sürgősen pozitív változást az életemben.